Jazz a sziklák alatt
McBride-ot először a Philip Morris Generations Band tagjaként, Ray Brown pártfogoltjaként láttam Pesten: akkor már Benny Green triójában is feltűnt. Tizenöt év elteltével már nem ígéret, hanem abszolút világsztár lett, nagyobb annál, mint amit akkor sejteni lehetett, hiszen nagybőgősként nem áll annyira az ember reflektorfényben, mint pl. fúvós vagy énekes szólistaként.
A Christian McBride Band a Saalfeldeni fesztiválon
Augusztus 25., Saalfelden, Ausztria
A Christian McBride Band a színpadon. Bizonyítanak, nem ígérgetnek © Gramofon |
A hagyomány folytatódott azzal is, hogy hazai előadó adta a hivatalos nyitókoncertet: a szárnykürtös Lorenz Raab új műsorának ősbemutatója Raab hangszeres képességeit csillogtatta, de szerzeményei és egzotikus hangszerekkel kikevert hangzása is érdekesnek hatott. Henry Threadgrill következett, az amerikai avantgárd legendás szaxofonosa, de sajnos az őt vendégül látó zenekar, a kubai dobos Dafnis Prieto kvintettje nincs vele egy súlycsoportban - ártalmatlan, unalmas latin zenét játszanak. A jazz minimális ismérveit tudatosan figyelmen kívül hagyta a finn RinneRadio, ezúttal kvartett felállásban. Még chilloutnak is túl hűvös volt. A kongresszusi központ avatóján először Christian McBride tudott olyan hangulatot teremteni, a hatalmas késés ellenére igazán befűteni, amivel minden jazzrajongó elégedett lehet.
McBride-ot először a Philip Morris Generations Band tagjaként, Ray Brown pártfogoltjaként láttam Pesten: akkor már Benny Green triójában is feltűnt. Tizenöt év elteltével már nem ígéret, hanem abszolút világsztár lett, nagyobb annál, mint amit akkor sejteni lehetett, hiszen nagybőgősként nem áll annyira az ember reflektorfényben, mint pl. fúvós vagy énekes szólistaként. Összes, zenekari tagként felvett lemezét bajos lenne felsorolni, saját együtteseivel most már hatodik sorlemezénél tart, ezzel érkezett európai turnéja első állomására, Saalfeldenbe (www.jazzsaalfelden.at). Az új, tripla (!) anyag címe: Live at Tonic - ebben a New York-i klubban az utóbbi években sokan rögzítettek koncertlemezt. A turnézenekar nemcsak a lemezen szereplővel azonos, hanem McBride évek óta összeszokott zenekarával is, és ezt már néhány hang után azonnal lehetett érzékelni. Szaxofonosa, Ron Blake kicsit jellegtelen, átlagos hangszínen jelentkezett be, de annyira erőteljes a játéka, hogy ezt hamar elfelejti az ember, és fuvolán is ügyes. Kettejük között pompás az összhang, és Geoffrey Keezerrel, a billentyűssel együtt könnyen váltakoztatják a tónusokat és a zenei stílusokat, messze maguk mögött hagyva a Brown-féle késleltetett, lépegetős bőgőjáték hangulatát. Hiába a látszólag hagyományos felállás, tehát zongorás trió egy fúvóssal, a funky jegyében az elektronikus hangmodulációk dominálnak, bár nem felejtik, hogy elvégre bebop zenekar volnának.
Akkora a tűz a játékukban, hogy egy-két pontatlanságot csak az vesz észre, aki erre utazik. Terreon Gully dobosnak a bő egyórás szett vége felé engednek meg egy nagyobb parádét, bár négyezés volt a kedvéért korábban is. A Tonic zenéje hagyományos jazz, izgalmas mai ritmus- és hangzáselemekkel - biztosan nem véletlen, hogy koncertfelvétel. Közönség nélkül el sem tudom képzelni, pedig öntetszelgő bravúrok nincsenek, iszonyúan figyelnek egymásra mind. A négy fiatal muzsikus együtt és külön-külön újra megmutatta, hogy mitől is van mind a mai napig akkora nimbusza az amerikai jazz legjobbjainak. Érdemes volt csúcspontnak tenni őket egy újjászülető fesztivál első éjszakáján.
Zipernovszky Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely
Fülcsemege elvitelre
Rögtön két jó előjel: a Manhattan Transfer szabadtéren játszhatott Veszprémben; nem kellett az időjárás miatt fedett helyszínre költözni. A másik, hogy a koncert fellépői közül először Yaron Gershovski tojásfeje bukkant ki a kulisszák közül. A zongorista évtizedek óta a Manhattan „zeneigazgatója”; alázatos ötödik tagja ennek az intézménynek, jelenléte garancia a színvonalra.
A Simple Acoustic Trio eloldotta a földtől hallgatóit
A legtöbben talán az ő koncertjüket várták a 2006-os Sziget Fesztivál jazzszínpadának fellépői közül, de mivel a Művészetek Palotája névadó szponzori megjelenésének köszönhetően idén minden eddiginél gazdagabb és nemzetközi nevekkel leginkább tűzdelt lehetett ez az egy augusztusi, együttlevős hét, nem is volt olyan könnyű választani annak, akinek legfeljebb egy napijegyre akadt kerete.
A megkerülhetetlen domb
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg, immár harmadszor, a pannonhalmi Arcus Temporum (Időívek) fesztivált. Bár a három év egy fesztivál történetében nagyon rövid idő, mégis bátran kijelenthetjük, hogy ami Pannonhalmán augusztus utolsó hétvégéjén évről-évre megtörténik, az a mai magyar kulturális életben (a kultúrát tessék nagyon-nagyon tágan értelmezni) példa nélküli.
Egy amerikai Zemplénben
A Zempléni Fesztiválon egy sárospataki, de 1956-ban emigrált karmester népszerű művekből összeállított műsort vezényel szülővárosában, a szlovák határtól néhány kilométerre, a Kassai Filharmonikus Zenekar élén. Éppen abban a templomban, ahol majd’ hetven éve megkeresztelték. Tetszetős az elgondolás. A megvalósítás már kevésbé.
Tiszadobi érzelmes utazás
Ez egy impresszionista beszámoló lesz. Semmi billentéstechnika, magasrendű értelmezés – a hely, az idő és a körülmények indokolják az „érzelmes utazást”. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense Tiszadobon járt, ahol kilencedik alkalommal rendeztek Zongorafesztivált.
