Chick Corea és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertje
December 6., Budapest Kongresszusi Központ

Chick Corea Ellentétes félidők © Gramofon

A meglepetések, amelyek sorra követték egymást az estén, a 65 éves Corea személyét ismerve nem voltak igazán meghökkentő erejűek. Hogy kellemesek vagy kellemetlenek voltak-e, arról sok ellentmondó vélemény fogalmazódott meg – bennem is. Az első meglepetés egy meg nem hirdetett prológus, Bartók Este a székelyeknél című művének korrekt, alázatos megszólaltatása volt, melyet Corea a Kovács László vezette Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar kíséretében adott elő, majd szépen átgördítette egy rövid intermezzóval Mozart c-moll zongoraversenyébe (K. 491), amely már valóban a program része volt.

Az Ausztriából Budapestre szállíttatott Yamaha zongora bizonyára csodásan szólt, de ennek élvezetében a Corea által hozott hangmérnök nem tudott segítségünkre lenni, ugyanis a hangszer körülbelül a MOM Park messzeségéből csilingelt - érthetetlen módon. Corea nem mutatott sem mélyebb átélést, sem különösebb alázatot a megírt részek interpretálása közben. Amikor a zenekaron volt a sor, ő amolyan műkedvelő közönségként ingatta a fejét és követte a metrumot felemelt mutatóujjával. Mintha azt üzente volna, hogy túl komoly és életidegen a klasszikus zenei előadások világa, ő bizony fittyet hány a konvenciókra, farmert és csíkos inget ölt, nem ráncolja a szemöldökét, nem végez mesterkélt testkörzéseket játék közben, hanem tapsra hívja a közönséget a tételszünetekben, s úgy tesz, mintha a c-moll zongoraverseny nem egy drámai mélységeket feltáró mű, hanem egy szórakoztatásra (is) szánt matinédarab lenne.

Nigel Kennedy hegedűvirtuóz hasonlóképp próbálja már egy ideje visszahozni a klasszikus zenét a vitrinből a nappaliba, de a nagy különbség az, hogy ő sosem veszi kézbe hangszerét „lesz, ami lesz” attitűddel, s a könnyedséget is komolyan veszi - ahogy önmagát is. Az is tény, hogy Mozart korában még szabad volt a mű közben is tetszést nyilvánítani (egy 19. századi porosz rendelet tiltotta meg a tételközi tapsolást), de éltünk a gyanúperrel, hogy ezek a korláttörögetések részben a sztárvendég felkészültségének hiányait voltak hivatottak leplezni. Corea a cadenzákban a klasszika, a barokk ellenpont, a jazz, a latinos dallamok és a new age gyöngyeit is egymás után fűzte. Úgy éreztem, ez megengedhető, hiszen a kadenciában az előadó személyiségének, sajátos zenei gondolatainak kifejezése előtt is nyitva áll az ajtó, s amit hallottunk, az Corea sokirányú tevékenységének lenyomatát képezte. Az viszont már igen kínos volt, ahogy bolyongása végén egy szekund harangozása közben a kottát lapozgatva kereste, hová kell visszacsatlakoznia, miközben Kovács László félig hátra sandítva drukkolt neki. A zenekart és vezetőjét egyébként csak dicséret illetheti, ők nemcsak hogy jól felmondták a leckét, de a rendkívül ritmikusan játszó zongoristát precízen, a metrumot pontosan követve kísérték, és mindvégig szép dinamikai ívekkel játszottak.

A szünet után Corea egymaga tért vissza, hogy Bartók 14 bagatelljéből válogasson, némelyekre hosszan improvizáljon, másokat az általa írt több oldalas kiegészítéssel megtoldva adja elő. A bagatellek könnyebben megadták magukat Coreának, s elhittük, hogy Bartókot talán tényleg mélyen tiszteli a pianista, s nemcsak az évforduló apropóján és a felkérésnek eleget téve nyúl most a magyar zseni látszólag könnyű ujjgyakorlataihoz. Továbbra is hangsúlyozta, hogy mindaz, amit hallunk, egy kísérlet eredménye, nem célja elérni, hogy tengerek lépjenek ki medrükből, s bár a második részben is éreztük, hogy improvizáló muzsikust hallunk, ennek végre inkább az előnyeit élvezhettük.

A végső meglepetés, egy harmadik műsorrész – talán ötletszerű, talán tervezett – beiktatása aztán az egész estének értelmet adott. Corea példaképei, Bud Powell, Bill Evans és Thelonious Monk egy-egy szerzeményét bontotta ki á la Corea. S ekkor mindenki bólogatni kezdett: ez az igazi Chick Corea, akinek olyan könnyedén, mégis temperamentumosan szállnak fel keze alól a gyönyörű, kackiás dallamfutamok és harmóniák, ahogy senki máséból.

Bércesi Barbara