Búcsú a szonátától
Az utolsó három darab előadásával befejeződött Schiff András Beethoven szonáta-sorozata. Hittük, gondolván a művek létrejöttének körülményeire és ismervén az előadó személyes odaadását, végül egy ünnepi est emlékével távozhatunk a koncert végén.
Schiff András Beethoven-estje
November 17., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Schiff András Egy éve szünetet kért volna? © Gramofon |
Egy évvel ezelőtt Schiff talán fölállt volna, és otthagy bennünket, talán egy időre szünetet kér, amíg a köhögő kórus megszánja a tökéletes műélvezetre vágyókat, és kimegy a teremből… Most maradt, és szünet nélkül eljátszotta a három szonátát, a tapsokat udvariasan megköszönte, ráadás nélkül fejezte be hangversenyét, és érezhető rezignációval zárta le sorozatát. Igaz, a c-moll szonáta éteri hangjai után már nem lehetséges, nem várható másik istenhozzád. Amint Thomas Mann Doktor Faustusának orgonistája megjegyzi: az 1822-es keltezésű op. 111-es „…búcsúzás, éppoly nagy, mint maga a darab: búcsú a szonátától.”
Liszt szerint Beethoven munkássága három szóval leírható: ifjú, férfi, Isten. Hétköznapokon ez az Isten a süketséggel háborúban álló hérosz volt. Dokumentumok szerint (ezt Schiff is hangsúlyozza a programfüzetben) az 1820-as ’21-es és ’22-es keltezésű E-dúr, Asz-dúr és c-moll szonátán Beethoven párhuzamosan dolgozott, erre mutat a témakezelés hasonlósága például az Asz-dúr és a c-moll szonáta nyitótételénél. A belső összefüggéseket Schiff előadása teljesen világossá tette. Az E-dúr és az Asz-dúr szonátát kvázi egy műként, egy lendülettel és egy hangszeren, Bösendorfer-zongorán játszotta le. A harmadik, a c-moll szonáta megszólaltatásához ült át a másik instrumentumhoz. Talán hogy az összetartozás demonstrációja mellett mégiscsak elkülönítse, vagy még tágabb összefüggésbe helyezze a darabot. Hiszen a c-moll hangnemű szonáta sűrű drámaisága, majd fölragyogó apoteózisa fölidézi saját c-moll zongoraversenyének és Mozart K. 491-es versenyművének emelkedettségét. A kéttételes legutolsó szonátával – feltételezzük – Schiff összefoglalta mindazt, amit a teljes sorozatról gondolt, hiszen hosszú, fárasztó zarándokút végére ért. De mintha most kezdődne minden: és így is van, a befejező akkordok nem zárnak le semmit. A váratlan csendben, amíg fölcsattant az első taps, ha az isteni létből nem is, talán a héroszi elhivatottság megváltó szükségességéből jó néhányan mégis megértettünk valamit.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
A hangok dimenzióján kívül
Ránki Dezső nem kísérletező típus, néha azonban mégis kivételes érzékkel választ darabot. Legutóbbi szólóestjén két különleges képességével nyerte el (ismét) a Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusának rokonszenvét: egy ínyenc hozzáértésével összeállított műsorával és a hangminőség tekintetében ezúttal is kérlelhetetlen zongorázásával.
Korrekt kiképzés nu-jazzből
A Budapesti Őszi Fesztivál záróaktusaként lila dalra kelt Viktoria Tolstoy, és hangképeket festett önmagáról. Bár őt kezelték a nagyobb sztárként, az A38 színpadán a – Tolstoyhoz hasonlóan – a német ACT lemezkiadó bizalmát élvező Wolfgang Haffner Band melegítette elő a színpadot húzós nu-jazzével a szőke ciklon számára. Egy a tábor, kettő a stílus.
Hűvös spanyol kertek
Kocsis Zoltán ismét színes, figyelemfelkeltő műsorral hívta a közönséget a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ismervén a nagy formátumú zongoraművész-karmesternek a francia színek iránti affinitását, ezt a spanyol ihletésű koncertet is meg kellett hallgatni. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense így tett.
Természetes ritmusösztön
Az utóbbi időben egyre több, nemzetközi színtéren koncertező művésztől hallani, hogy a hangverseny nem elsősorban szórakoztató műfaj. A hazai koncertműsorokat elnézve ezt még nehéz elképzelni nálunk - igaz, az utóbbi időben lényegesen nőtt azoknak a hangaversenyeknek a száma, ahol a hallgató kicsit több fáradsággal nagyobb élményre tehetett szert. Ezeknek a progresszív alkalmaknak egyik fő „felelőse” az Amadinda Ütőegyüttes.
Az üresség szétfröccsenő szilánkjai
Az idei Intro Fesztivál intrójaként lépett a Trafó színpadára Bugge Wesseltoft Jazzland Community-je. A norvég zongorista-műhanggenerátor csapatára igen sokan voltak kíváncsiak, és furcsa mód nagy részük felettébb boldog volt, hogy élőben láthatja-hallhatja a nu-jazz újabb kísérleti adását. A Gramofon Zenekritikai Műhely munkatársa viszont kevéssé tudott lelkesedni a produkcióért.
