Puccini: Pillangókisasszony
Január 7. és 9., Művészetek Palotája

Barbara Dobrzanska © Gramofon

A krakkói születésű énekesnő hegedűsként kezdte a pályáját, majd Geszty Szilviánál tanult énekelni – áll Barbara Dobrzanska életrajzában. Ez a két tény megmagyarázza a szoprán vitathatatlan erényeit és néhány hiányosságát. Olyan hangszeres képzést kapott, amely megalapozta vokális precizitását, dinamikai érzékenységét. Gesztynél pedig kiváló énektechnikát sajátított el, így bár róla is közölték, hogy betegen lép pódiumra, e tudás birtokában, ha csukott szemmel hallgatta az ember, semmiféle betegségre utaló labilitást nem tapasztalt. Az influenza, a végtagfájdalmak indokolhatták viszont szögletes és darabos mozgását. A Pillangókisasszony törékeny szárnyáról, légies figurájáról szól Sharpless konzul és Pinkerton kettőse az első felvonásban – nos, e cizelláltsággal sajnos adósunk maradt az énekesnő. A szenvedély nem hiányzik a személyiségéből, ez kitetszett a fantasztikus biztonsággal és megerőltetés nélkül előadott nagyáriából. Zoran Todorovich Verdi Requiemjének tenorszólistájaként már a ház első évében énekelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, és fellépett a Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon is. Hiány-fachot tölt be: belcanto tenorszólamokat, líraiba hajló francia hősöket, és olasz spinto szerepeket is életre kelt. Vannak, akik idegenkednek a szép szál szerb tenor lendületétől – hogy a forszírozást diszkrétebben írjuk le. Meglehet, Todorovich korrepetitort, mestert váltott, mert a keménységnek nyoma sem volt a szerepformálásában. Ideális párost alkothattak volna az egészséges Dobrzanskával.

Roberto Servile Puccini miliőjét hozta színre, Wiedemann Bernadett – mint minden kis és nagy szerepében – perfekt alakítást nyújtott. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Pier Giorgo Morandi vezényelte. Morandi nem Gardelli vagy Patané fajsúlyú karmester, de pezsgő itáliai lendületbe hozta az együttest. Mióta Szabó Sipos Máté vezeti az operaház énekkarát, a hangzás egyre csiszoltabb. Káel Csaba rendező otthon van a Művészetek Palotájában, rendezett a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is. A koncertterem zsinórpadlás nélküli terében az elmúlt években többféle megoldással kísérletezett. Elsősorban stilizált képekkel, amelyek a nézők fantáziáját hivatottak megmozgatni. Ez a Pillangókisasszonynál sikerült legjobban, a majdnem színpadképivé növesztett japán metszetek ízléses utalással szolgáltak a színhelyre, Nagaszaki kikötőjére, a dombon álló parányi házra, ahol a cselekmény játszódik. Az elképzelés bevált, egészen az utolsó, tragikus akkordokig: itt azonban az amerikaivá „kisajátított” gyerek mögé vetítették az atomtámadás gombafelhőjét. Puccinitől fényévnyi távolban van az ilyesfajta direkt utalás. Kár volt lerántani a földre a különben jó színvonalú, élvezetes produkciót.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely