Lehár Ferenc: A víg özvegy
A Budapesti Operettszínház előadása
Rendező: Béres Attila

Kalocsai Zsuzsa Megejtően szépen © Gramofon

Valódi primadonna és minőségi zenekar – e „kellékek” nélkül Lehár Ferenc operettje előadhatatlan. A víg özveggyel nem csak a zeneszerző karrierje vett fordulatot, a műfaj is megújult. A kezdetben lenézett katonakarmester ragaszkodott elvéhez: „…egyre nagyobb követelményeket támasztottam énekesekkel és zenekarral szemben.” Következetessége sok bosszúságot okozott a direktoroknak, ám mivel olyan neves énekesek álltak mellé, mint Käthe Dorsch és Richard Tauber, Lehár győzött.

A Budapesti Operettszínház előadásaiban a zeneszerző örömét lelné, hiszen remek előadók szólaltatják meg muzsikáját. A társulat erejét, felkészültségét jelzi, hogy többes szereposztásban oszthatták ki a darabot, a nemes vetélkedés nyilván még följebb is húzza a teljesítményeket. A látott (vasárnap délutáni) előadás megannyi meglepetéssel szolgált. Nyegus karakterszerepében például a fölismerhetetlenné maszkírozott Mészáros Árpád Zsolt nagyszerűen kimunkált, poénra dolgozó és ízléses alakítást nyújtott. A pontevedrói nagykövetet Haumann Péter vendégként kelti életre – mivel szólóéneklésben kevés a feladata, a közönség önfeledten élvezhette az érzékletesen fölépített prózai figurát. Túljátszotta a nagykövet kikapós feleségét, Valencienne-t Lukács Anita. A többi csalfa asszonyt Kékkovács Mara és Peller Anna személyesítette meg. Kár, hogy egyensúlytalanná vált a szituáció, mert sem a férjek, sem a szeretők nem értek föl a hölgyekhez, akik énekben, táncban egyaránt brillíroztak.

A cselekményt kis korrekcióval tette kortalanná Ari-Nagy Barbara dramaturgiai beavatkozása. A harmadik felvonás a víg özvegy, Glavari Hanna palotája helyett egy luxushajó fedélzetére került, így egy kis revüsítésre is kínálkozott lehetőség. A parancsnoki hídról énekelte a híres sikerszámot, a Vilja-dalt Kalocsai Zsuzsa. Kalocsai a neves magyar primadonnák méltó utóda, megejtően szépen, érett technikával énekel. A publikum az ismétlésig ünnepelte az énekesnőt. (A szöveg alapmotívuma egyébként egy régi dalmát népballada, ahogy számos név és utalás felel meg a XX. század eleji balkáni törpeállamok ügyeinek és figuráinak is.) Ironikus alakítás Dániel Gábor Danilovics Danilója. A követségi titkár, Hanna régi szerelme, folyamatosan másnapos, kiábrándult fickó, ám gyűrött inge alatt „érző kebel” rejtőzik.

Egy operettben így vagy úgy be kell következnie a boldog végkifejletnek. A happy endet némileg késlelteti, de segíti is, hogy a víg özvegy váratlanul anyához jut – ez is a felújítás dramaturgiai leleménye. Lehoczky Zsuzsának (és a másik szereposztásban Oszvald Marikának) így alkalma nyílt, hogy a finálé kánkánját hatásosan fölvezesse. A zenekar Makláry László irányításával gazdagon szólt. Béres Attila ritmusos rendezése, Bodor Johanna ötletes, helyenként bravúros koreográfiája, Füzér Anni ruhái és Daróczy Sándor színpadképei maradandó értékű produkciót teremtettek.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely