Tetszett a cikk?

A világ egyik legsikeresebb hegedűművésze két koncertet adott Budapesten. Mindkétszer egy univerzális zenei zseni, Kocsis Zoltán társaságában. A vendég elment, és ezúttal rövidebb emlékezetű produkciót nyújtott. A zseni viszont itthon marad velünk, s e két koncertjére örökké emlékezni fogunk.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar, km.: Vadim Repin (hegedű), karmester: Kocsis Zoltán
szeptember 25., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vadim Repin és Kocsis Zoltán kamaraestje
szeptember 26., Zeneakadémia

Vadim Repin
Visszanyerte a reputációját
© Gramofon -archív
Egy zenei értelemben rendkívül sűrű szeptemberi héten, Alexei Volodin és Alfred Brendel koncertjei közé ékelődött Vadim Repin két budapesti hangversenye. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar támogatásával Beethoven Hegedűversenyét adta elő. Hamar kiderült, hogy Repin mélyen önmaga színvonala alatt játszik. Először csak néhány kisiklott hang tűnt fel, majd az is, hogy e félrecsúszott hangok állandósulnak, és szabályos rendet követve jelentkeznek. Néhány véletlenül bependített hang is szeplőt hagyott a játékon. Repin láthatóan kényelmetlenül érezte magát, nem lelte e jelenség magyarázatát és megoldását.

Korábbi fellépésének emléke alapján mi sem erre számítottunk, mert ha valamit, akkor a kristályos intonációt bizonyosan Repin hegedülésének elidegeníthetetlen részének gondoltuk. Alaposan megfigyelve hamis hangjainak logikáját, feltűnt, hogy a fals színezet rendre a középső hangtartományban jelentkezik, a támasztó és a csúcs-hangok általában tisztának mutatkoztak. Végül pedig azt kellett konstatálni, hogy minden D és A húron játszott hang egy kicsit hamis. Nos, ez egy D-dúr hangnemű darabnál komoly gond. A tételszünetben Repin próbált hangolni e két húron, de hallhatóan kevés hangolnivaló volt rajtuk. Valami más lehetett a baj, magyarázatát azóta sem lelem. Tény azonban, hogy ez a rendkívül rendes és becsületes muzsikus egyre kényelmetlenebbül érezte magát: ő még mindig az a művész, aki érzi a szerzői zseni által vállára pakolt felelősség súlyát. Emiatt egy percig sem neheztelek Repinre, főleg, hogy tudtam: másnap javíthat. A közönség kevés empátiával fogadta Repin szenvedését, ráadást követelt. Iszonyatos pálya ez, kérem!

Ez a csütörtöki koncert Repin gyengélkedése ellenére mégis a legfényesebb koncertélményeink sorába emelkedett. A program Debussy népszerű zenekari darabjával, az Egy faun délutánjával kezdődött. Kocsis interpretációja semmilyen korábbi előadásra nem emlékeztetett. Nem a kompozíció szecessziós fülledtsége és dekorativitása, egy szuszra végigénekelt, archaizáló éneke izgatta, hanem az egymást követő (és Kocsis felfogásában egymástól elütő) apró képek sorozata. Kocsis annyira szétszedte a zenei folyamatot (versszakokra bontotta volna Mallarmé költeményét?), hogy a mű valósággal széthullott, és egy igen izgalmas, gyorsan végiglapozott képeskönyvvé vált, melyben a képek inkább vázlatos, de mégis finoman megrajzolt ábrákból, s nem aprólékosan kidolgozott, bővérűen színezett lapokból álltak. A darab most úgy ért véget (abszolút váratlanul), mintha valaki hirtelen összecsukta volna az albumot. Egészen váratlan és inspiráló élményt jelentett ez a Faun-zene.

S amire csak nagyon kevesen képesek, azt Kocsis megtette. A versenymű zenekari expozíciójának tagolásakor mintha csak ezt a stratégiát folytatta volna. Ezáltal olyan erővel hívta fel a figyelmünket arra, hogy most valami szokatlan, Beethoventől nem várt dallambőség, az egység kifundálása helyett az invenció pazarlása, a sokféleség magasztalása fog következni. Csak kapkodtuk a fejünket, de még így is észre lehetett venni, hogy a mindig elpattanó sorvégek most izmos tenutóval szólalnak meg. De jó így!

És még mindig előttünk volt az est csodája. Aki nem volt ott, most azt hiheti, hogy a következő bekezdésben túlzásokba fogunk esni. Pedig dehogy, épp hogy csak érzékeltetni fogjuk ezt a csodát. E sorok írója egy ideje már mantrázza, hogy Rahmanyinov II. szimfóniája a szerző (egyik) legjobb kompozíciója, olyan mű, melyet a szakmai becsületesség, a technikai felkészültség, a zenei és az eszmei (!) tartalom egyensúlyának szempontjából példaértékű darabként kellene kezelnünk, s ekként repertoáron tartani; olyan mű, melyet minden Rahmanyinov kritizálásában erősködő barátunknak meg kell ismerni. Más kérdés, hogy elenyésző számú előadás és lemezfelvétel támasztja ezt alá. Kocsis a mű extra-minőségére világított rá, s ha készült a koncertről felvétel, az már most bátran kijelenthető, hogy CD-re égetve ez a II. szimfónia a darab diszkográfiájának egyik csúcsteljesítménye lesz. A Repinnel szemben kevés empátiát mutató közönség ezt a minőséget magabiztosan és ujjongva vette tudomásul.

Sokat elárul a kamaraestet megelőző hangulatról, hogy a Repint duplán fogyasztó közönség beszélgetéseinek fő témája az előző este elképedéssel hallgatott II. szimfónia volt. És persze a remény, hogy Repin túlteszi magát az előző estén, és kipihenve, bizonyítási vágytól hajtva lép a Zeneakadémia pódiumára. Tulajdonképpen kegyelmi pillanat, hiszen hol kapja meg a londoni, berlini vagy párizsi közönség a bizonyítási vágy többletét egy már ezerszer bizonyított világsztártól?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon elégedett voltam Repinnel. Picit megborzolt reputációját nálam hamar visszanyerte. A Bartók-rapszódiában (persze) az volt az izgalmas, hogy Kocsis mindent eljátszott belőle, minden ritmikai aknát felrobbantott, minden akcentust végigvitt, nem törődött azzal, hogy már-már felfoghatatlanul sűrű zenei textust terít ezáltal Repin tanult játéka mögé, mellé. Engem izgatott ez a Rapszódia. Brahms d-moll szonátája is ment, ment, hengerelt. Néha a rutin vitte előre, de megszólalt a mű. Kiderült persze, hogy ez a két, láthatóan nagyon jó kapcsolatban álló muzsikus, ez a két, a színpad etikettjét (vigyázat, nincs ilyen!) felülíró, oldottan viselkedő férfiú zenei értelemben nem illik össze. De ki tudja miért, a művet hallottuk, épp úgy, ahogy a MŰ VAN. S ha ez épp Beethoven Kreutzer-szonátájakor történik meg, Tolsztoj szakállára mondom, az ember egy szonátányi időre embernek érzi végre magát.

Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Mesterlegény és űrturista: milyen volt Bartók Salzburgban?

Salzburgban, az ünnepi játékok Bartók-sorozatában Gregory Vajda, azaz Vajda Gergely ugrott be vezényelni a megbetegedett Eötvös Péter helyett. A „százfejű sárkány”, vagyis a Bécsi Filharmonikus Zenekar nem falta föl az ifjú muzsikust, sőt az együttes tagjai – karöltve a bécsi Operaház kórusával – szeretettel ünnepelték a harmincas éveiben járó magyar karmestert. Ahogy a kritikus látta!

Gramofon

Balkáni summer feeling

Az éghajlatváltozás miatt (is) egyre nehezebb nyári fesztiválokat rendezni a Kárpát-medence centrumában. Egyszer tikkasztó a meleg, máskor hűvös szél röpíti el a hangot és cibálja a szereplők ruháját. Nem számíthatták ki a margitszigeti operapremier – Gounod: Rómeó és Júlia – szervezői-rendezői sem az időjárási körülményeket. Csak egyet tudhattak biztosan: a helyszín egyelőre nem ideális a jó értelemben vett magaskultúrához.

Gramofon

Mahler Ünnep: a nagy sztár nélkül is siker

Már négy karcsú kötet sorakozik a könyvespolcon: a Budapesti Mahler Ünnepek gondosan szerkesztett összefoglalói. Visszakereshetjük, miként alakult a Művészetek Palotája évadnyitó eseménysorozatának struktúrája. Nem sokat változott. Ám ez nem rugalmatlanságot, hanem hagyományteremtő gesztust mutat. Olyasfajtát, ami Mahlernek is tetszene.

Gramofon

Zap Mama: a producer hálójában

Állóhelyes teltházzal fogadta a közönség a Zap Mama koncertjét a Millenáris Teátrumban. Az itthon is népszerű afrikai-európai formáció többször is fellépett már magyarországi fesztiválokon, most a 2007-es Spermoon című lemezét mutatta be Budapesten. Világzenei produkció helyett majdnem popzene szólt, de annál azért mégis több: igazi hangszereken játszottak és a vokalisták sem tátogtak.

Gramofon

Turandot, avagy a kompromisszumok estéje

A zeneszerző születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve – a Manon Lescaut, a Triptichon és a „zsengék” kivételével – Puccini operáinak többségét műsorra tűzte a Művészetek Palotája. A sorozat utolsó darabja, A Nyugat lánya decemberben lesz hallható. A szezonkezdetre az életmű utolsó alkotása, a Turandot jutott. A magyar világsztárokat, Lukács Gyöngyit és Rost Andreát felvonultató produkció több kérdést is fölvetett.

A Sex Pistols őspunkja elmesélte, hogyan szellentett Lisa Marie Presley orra alá

A Sex Pistols őspunkja elmesélte, hogyan szellentett Lisa Marie Presley orra alá

Csökkenhet a védőoltás hatása a csecsemőknél, ha antibiotikummal kezelik őket

Csökkenhet a védőoltás hatása a csecsemőknél, ha antibiotikummal kezelik őket

Hat kiló fűvel bukott le egy újpesti termelő, akit valaki feldobott

Hat kiló fűvel bukott le egy újpesti termelő, akit valaki feldobott

Amerikának nem tetszik, hogy az EU saját cégeitől venne fegyvereket, és ebben Magyarország a legnagyobb ludas

Amerikának nem tetszik, hogy az EU saját cégeitől venne fegyvereket, és ebben Magyarország a legnagyobb ludas