Tetszett a cikk?

A Világsztárok a Millenárison sorozat egyik legsikeresebb koncertjét adta nemrégiben a Modern Art Orchestrával nemhogy kiegészült, de több tekintetben önmagán is túlnőtt DePhazz, a trip-hop, lounge, downtempo és más, kettőhússzal működő műfajok egyik legnépszerűbb európai képviselője. Egyféleképp lehetett volna csak fokozni a hangulatot ezen az estén: a székek mellőzésével.

De Phazz & Modern Art Orchestra
szeptember 23., Millenáris Teátrum

Mivel a heidelbergi Pit Baumgartner producer és kütyümágus által alapított DePhazz már lassan tíz éve kultzenekarnak számít, könnyen megtöltötték rajongóik a Millenáris Teátrumot. Mellettük ott voltak a MAO kedvelői, és azok a „párton kívüliek” is, akik kíváncsian várták, mi sül ki ebből a meglepő, de feltétlenül indokolt párosításból. Csalódni senkinek sem kellett; még Karl Frierson énekesnek sem, mert a koncert végére sikerült székükből felállítania, és táncolásra bírnia a jelenlévőket.

A DePhazz-drukkerek elégedettek lehettek, mert szinte minden nagy sláger elhangzott a Jazz Musictól, a Death By Chocolate-en, a Jeunesse Dorée-n és a Time Slips-en át a Mambo Craze-ig, melyek megszólalásig hasonlítottak önmagukra. A hazai csapat szurkolói elsősorban a kiemelkedő szólistateljesítményeknek örülhettek, hiszen Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Bacsó Kristóf, Borbély Miklós, Ávéd János, Cserta Balázs is igencsak kitett magáért. A hangszereléseket nemhogy profi módon (náluk ez alapfeladat), de rendkívül lelkesen, felszabadultan szólaltatták meg, s még azt is bemutatták, hogyan kell big banddel improvizálni. A felépítésüket tekintve nem túl komplikált DePhazz-számokat sok helyütt felturbózták, színesebbé tették, tágabb tereket nyitottak nekik – amennyire erre lehetőségük nyílt. Úgy éreztem, ki lehetett volna még jobban is használni a MAO képességeit, anélkül, hogy az arranzsok „megették” volna a dalokat, s még több, a zenekar játékára jellemző izgalmas fordulatot, dinamikai emelkedést-esést lehetett volna csempészni a témák közé.



Ezt a produkciót egyébként már több európai big banddel is előadta a Pat Appleton énekesnővel, Friersonnal, Otto Engelhardt harsonással, Baumgartnerrel, valamint a saját basszusgitárosával és dobosával kiálló sztárcsapat, sőt lemezt is készítettek belőle a Frankfurti Rádió big bandjével kiegészülve. A ceremóniamester szerepét is magára vállalt Frierson bejelentése szerint a MAO vizsgázott a legjobban DePhazz-összesből – persze kétlem, hogy nem osztja ki minden este a fődíjat az éppen színpadon álló nagyzenekarnak, hisz ez show-elemnek is jó. Mindenesetre ez alkalommal közel járhatott az igazsághoz.

Amikor egy zenekar egyszer csak körbeér, és ismét saját számaihoz kezd visszanyúlni akár egy „best of”-válogatás formájában, akár unplugged vagy big bandre hangszerelt változatok gyűjteményes kiadásával, az jelzésértékű. Lehetséges, hogy kifulladóban az ötlet, mely szerint jazzes, funkos, soulos és latin zenei elemeket az electronica által kínált különféle ízekkel, a retro-őrület esztétikájának megfelelően vegyítve közkedvelt táncolható zene hozható létre, s mi a DePhazz utolsó nagy dobásának voltunk szem- és fültanúi? Ki tudja. Élveztük.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Még mindig működik a zenei vasfüggöny

Már harmincötödik alkalommal zajlik a Korunk Zenéje fesztivál. Idén a világ első számú kortárs zenei együttesét hívta meg a nagy múltú rendezvény. És ez még akkor is jelentős tényként értékelendő, ha a királyi udvarból csak néhány követ tette tiszteletét. A Gramofon kritikusa a fesztiválon járt s egy ősbemutatót látott-hallott.

Gramofon

Milyen volt az évadkezdő premier az Operában?

Amint tavaly, idén is a serdületlen publikumnak igyekezett a kedvében járni a Magyar Állami Operaház. Jövendő közönségüknek ajánlották az évadot kezdő premiert, az előző évben Ránki György Pomádé király új ruhája, most Benjamin Britten A kis kéményseprő című operáját.

Gramofon

Oregon: trubadúrok a nyugati partról

Igazi öröm hazatérni Magyarországra – mondta a koncert elején Paul McCandless, az Oregon fúvósa. Ám nemcsak ezzel a hízelgő gesztussal bűvölte el az A38 Hajó közönségét a kortárs kamarajazz elmúlt évtizedeinek egyik leginkább kimagasló formációja: azt a tiszta zenei spirituszt, amely stílusuknak több mint harmincöt éve védjegye, most újra képesek voltak megidézni.

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön