szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Félmilliárdos fejlesztésre kapott környezetvédelmi engedélyt a máriagyűdi mészkőbánya tulajdonosa. A harkányi környezetvédők a fürdőváros gyógyvizét, a siklósi borászok pedig ültetvényeiket féltve tiltakoznak a terv ellen.


A Baranya megyei bánya tulajdonosa, a Dráva-Kavics Kft. ügyvezetője a Népszava újságírójának kijelentette: "tévedés", hogy a bányának bármi köze lenne a harkányi gyógyvízhez. A siklósi borászok aggodalmairól szólva pedig megjegyezte: tudja, hogy "a bort az országban sok helyen az egyetlen kitörési pontnak tartják", de ők eddig "békében is éltek mindenkivel".
A Népszava úgy tudja, a bánya ellen tiltakozó környezetvédők a harkányi Zöld Forrás Egyesületen keresztül hallatják a hangjukat, s már egy közmeghallgatáson is felhívták a figyelmet arra, hogy a bánya bővítése "veszélyezteti a fürdőváros gyógyvizét".

A lap szerint a siklósi borászok viszont a robbantás zaja és a keletkező por miatt aggódnak. A Népszavának nyilatkozva megszólalt egy üzletember, aki a bánya szomszédságában kétmilliárdos fejlesztéssel új birtokközpontot és egy négycsillagos konferenciahotelt kíván létesíteni. "Nem csak én, de sokan mások is, akik a közelben építkeztek, úgy tudták, ez egy bezárt bánya" - mondta a lapnak Malatinszky Csaba, hozzátéve, nem kell nagy képzelőerő annak végiggondolásához, hogy "milyen esélye van a borturizmusnak egy elhordott szőlőhegyen".

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól