Tetszett a cikk?

Négy helyi polgárőrt vertek meg kedden este a Békés megyei Lökösházán, amiért egy család szerint nem kellően őrizték a temető rendjét. A tömegverekedést nagyszámú rendőr tudta csak megakadályozni.


Kedden kora este Lökösházán, a temető előtt nagyobb csoport gyűlt össze, mert elhunyt családtagjuk sírját valaki megrongálta. A hozzátartozók a helyi önvédelmi szervezet tagjait tették felelőssé a rongálásért, mivel azok szerintük nem vigyáztak megfelelően a temető rendjére - írja a Békés Megyei Online.

A szóváltás közben a szervezet tagjai közül négy személyt bántalmaztak, egyikük 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést, a másik három megtámadott pedig könnyű sérülést szenvedett. A tömegverekedésnek végül a a környező rendőrkapitányságok, a határrendészeti kirendeltségek és a Bevetési Szolgálat munkatársai együttesen vetettek véget.

A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság bűntette miatt indított eljárást. Azt, hogy kinek milyen szerepe volt a konfliktus kialakulásában, és hogy melyik sérültet ki bántalmazta, a tanúk kihallgatását követően, az eljárás során tisztázzák. 

 

Helyi érték

Vissza kell adni a rekordmennyiségben lefoglalt heroin-alapanyagot

Mivel nem kábítószer-alapanyag, a rendőrségnek vissza kell adnia azt a 115 ecetsav-anhidridet tartalmazó hordót, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda tíz ország részvételével, egy évig tartó titkos nyomozás után néhány hete foglalt le, mert azt feltételezték, hogy kábítószer készítéséhez használják – írja a Délmagyar.hu.

MTI Itthon

Elfogtak két dílert, tőlük származhatott a halálos drog

Elfogott a rendőrség két férfit, feltehetően ők adták el a kábítószert annak a négy fiatalnak, akik a hétvégén - vélhetően kábítószer-túladagolásban - haltak meg a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

MTI Itthon

Újabb drogfüggő halt meg Budapesten

Újra meghalt egy ember kábítószer miatt Budapesten; a harminc év körüli nőt a XI. kerületben érte a halál - mondta Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa kedden. Néhány napon belül ez az ötödik droghalál Budapesten.

HavariaPress Itthon

Van összefüggés a budapesti heroinhalálok között

Több összefüggést is talált már a rendőrség annak a négy heroinistának a halála ügyében, akik 24 óra leforgása alatt vesztették életüket a hétvégén Budapesten - értesült a HavariaPress.

MTI Itthon

Balla Irma gyilkosság: továbbra is a fia a gyanúsított

A rendőrség megváltoztatta a debreceni Balla-gyilkosság minősítését, s immár különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a meggyilkolt asszony előzetes letartóztatásban lévő fia, S. Sándor ellen - tudatta Sápi Tibor rendőrségi sajtóügyeletes közleményben.

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon