Tetszett a cikk?

Nem az a legnagyobb probléma a múlt héten történt rejtélyes iskolai vérvétellel kapcsolatban, hogy az orvos csak utólag kérte a szülők engedélyét. Kiderült, hogy az orvosnak kutatási engedélye sem volt és az egyetemi kar, amelyre hivatkozik nem is létezik.


Az orvos a Dunántúli Naplónak eljuttatott korábbi nyilatkozatában többek között az alábbiakat írta: „2008 tavasza óta zajlik az a tudományos program, amely a feleségem szakdolgozatához gyűjt adatokat. Ez a tudományos munka orvosok és sportszakemberek szaktanácsadása mellett zajlik a PTE Egészségtudományi Kar Életmód Rekreáció Tanszékének engedélyével, ellenőrzésével. A programban a sportolók – tornászlányok – vesznek részt szakedzőjük felügyelete mellett és a szülők bevonásával.”

Az Egészségtudományi Kar dékánja, dr. Bódis József professzor ugyanakkor elmondta, nincs is ilyen nevű tanszék az egyetemen. R. Zs. doktor felesége az egészségtudományi kar hallgatója ugyan, de semmiféle kutatásra nem kapott megbízást. A kar ilyen engedélyt nem is adhat ki a dékán szerint, mivel erre csak a Regionális Kutatásetikai Bizottság van felhatalmazva.

A Dunántúli Naplónak nyilatkozó, egészségügyi joggal foglalkozó ügyvéd tájékoztatása szerint a Büntető Törvénykönyv rendelkezései alapján, aki emberen orvostudományi kutatást engedély nélkül vagy engedélytől eltérően végez, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Itthon

Kutatási céllal vettek vért a pécsi kisdiákoktól

Pánikot váltott ki egy vérvétel, amely a napokban történt a pécsi Bánki Donát úti általános iskolában. A Baranya Megyei Online értesülései szerint valódi orvos vett vért a gyerekektől, legális kutatási céllal - de valóban a szülök beleegyezése nélkül.

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!