szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy évvel a csornai elkerülőút rendezési tervének elfogadása után vásárolt földbirtokot a nyomvonal területén Walter Dezső fia – írja a Kisalföld.hu.


Két olyan földrészlet van Walter Dezső volt soproni polgármester fiának tulajdonában, melyeket érint a tervezett csornai elkerülő nyomvonala. A megyei közútfejlesztések miniszterelnöki biztosának fia 2005-ben vásárolta az összesen 3,5 hektáros birtokot, a döri bekötőút mentén – hangzott el Áder János tegnapi csornai sajtótájékoztatóján.

„Az ingatlanvásárlás a rendezési terv elfogadása után egy évvel történt, ezután másfél esztendővel a nyomvonal első, majd később az újabb változata is elkészült. Egészen véletlenül mindkét változat érinti ifj. Walter Dezső földjét” – fogalmazott a képviselő, aki szerint magyarázattal azoknak kell szolgálniuk, akik felelősek a beruházások több éves késleltetéséért. Szerinte ugyanis a megyei útfejlesztésekkel megbízott szakembereknek nem az a legfontosabb, hogy megépüljenek a beruházások, hanem „egészen más szempont vezérli őket”.

A Kisalföld kérdésére, hogy a Walter család mennyi haszonra tehet szert a csornai ingatlan majdani kisajátításakor, Áder János azt válaszolta: „Nem tudom és nem is érdekes. Ha ott a legjobb helye az útnak, építsék meg ott, csak kezdjék el".

Walter Dezső a képviselő által felvetettekre úgy reagált, hogy soha nem foglalkozott fia ingatlanügyeivel és az ő politikai szerepvállalásához nincs köze a földek 2005-ös megvásárlásának.

Benkő Eszter Itthon

Vásárhelyi-terv: fellendülést hoz, vagy szúnyoginváziót?

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése az elmúlt évtizedek legnagyobb árvízvédelmi és vidékfejlesztési programjaként hirdeti magát. Az első árapasztó tározót a napokban adták át, a következőt tavaszra ígérik. A Tisza-vidéki településeknek ígért, a térség életminőségének javítását célzó kompenzációs fejlesztések azonban elakadtak. Az érintett tárcák pedig a kerékpárutak építését előbbre sorolták, mint egyes települések szennyvízhálózatát vagy belterületi vízrendezését.

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák