A szaktárca és a kórház menedzsmentje is vizsgálatot indított a Kanizsai Dorottya Kórházban egy névtelen feljelentés nyomán. Az Egészségügyi Minisztériumba anonimitásukat kérő kórházi dolgozók juttatták el az iratot, amelyben többek között azt állítják, hogy a szülések egy részét orvos nélkül vezették le a kórházban – írja a Zalai Hírlap.
A vádpontok alapján valószínűsíthető, hogy az intézmény ügyeivel vezetői szinten tisztában lévő személy vagy csoport fogalmazta meg a dokumentumot. A levél többek között a betegekkel szembeni általános durva hangnem, a dolgozók nem megfelelő magatartása miatt tesz panaszt, de írói a konkrétumokról szót ejtve azt is tudni vélik, hogy az elmúlt évben több szülést orvos nélkül vezettek le a Kanizsai Dorottya Kórházban.
© Zalai Hírlap |
-A dokumentum voltaképpen minden egységünket érinti, ezért körlevélben kipostáztam az összes osztályvezetőnek, arra kérve őket, hogy ismertessék a dolgozókkal – mondta el az ügy kapcsán dr. Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház megbízott főigazgatója. - Általános felháborodást váltott ki a levél, melyről egyébként én is úgy gondolom, hogy teljesen alaptalan, rossz szándékú és zavart keltő. A megbízott főigazgató elmondása szerint sokan megkeresték az intézmény dolgozói közül azzal, hogy tegyen feljelentést ismeretlen rágalmazó ellen.
A kórház minőségirányítási igazgatóhelyettese, dr. Székely István
a lapnak nyilatkozva elmondta: a belső ellenőrzés nagyjából a harmadánál tart, az elmúlt időszakra vonatkozó szülészeti naplót már átnézték és ennek alapján minden szülésnél jelen volt orvos.