szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Súlyos sérüléseket szenvedett egy afgán férfi hétfő hajnalban, amikor kiugrott a békéscsabai befogadó állomás második emeleti szobájából. Társai éhségsztrájkba kezdtek.

A 29 éves afgán férfi a zuhanás következtében gerinctörést szenvedett, illetve eltörte az egyik kezét és lábát is – értesült a beol.hu. Elmondása szerint végső elkeseredettségében döntött úgy, hogy kiugrik, mivel nem akarta, hogy a magyar hatóságok visszatoloncolják Görögországba. Az eset után 27 afgán menekült kezdett éhségsztrájkba a békéscsabai táborban.

A súlyos sérüléseket szenvedett férfi elmondása szerint Görögországban fogták el először, ahol egy hónapos határidőt szabott neki a hatóság az ország elhagyására. Innen Szerbiába szökött, ahol letartóztatták és hetven napra lecsukták, majd átszökött Magyarországra, de Győrnél újra elkapták, így került a békéscsabai menekülttáborba. Itt elmondása szerint azt ígérték neki, hogy tíz nap után átszállítják Debrecenbe, de helyette néhány nap elteltével közölték vele, hogy visszatoloncolják Görögországba.


 

Sulyok Tamás órákkal a szavazás után már alá is írta az Alaptörvény módosítását

Sulyok Tamás órákkal a szavazás után már alá is írta az Alaptörvény módosítását

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

Kedden és szerdán is tüntet Hadházy, az Erzsébet híd mellett a várban is

Kedden és szerdán is tüntet Hadházy, az Erzsébet híd mellett a várban is

Kína megtiltotta a légitársaságainak, hogy Boeing-gépeket vegyenek

Kína megtiltotta a légitársaságainak, hogy Boeing-gépeket vegyenek