Magyarországon 5 darab van belőle, de mégis mire jó egy szuperszámítógép?
Az új, már készülőben lévő európai szuperszámítógép nemcsak a világ egyik legerősebb ilyen eszköze lehet, de a kontinens tudományos életének is hatalmas lökést adhat.
Az új, már készülőben lévő európai szuperszámítógép nemcsak a világ egyik legerősebb ilyen eszköze lehet, de a kontinens tudományos életének is hatalmas lökést adhat.
A mindennapos összeköttetés, a mobiltechnológia és a globális gazdaságban való létezés arra kényszerítette az Y-generációt, hogy a munka-magánélet egyensúlya helyett inkább a munka-magánélet harmóniájáról beszéljenek.
Feuer Yvette színész-bohóc-drámapedagógus, sokoldalú művész. "Nem autoriter, de maximalista", ahogy mondja magáról, és mindenki iránt elkötelezett, akit elnyomnak, és aki ellen rasszista hangulatot szítanak. Élete egyik legszebb dicséretét a Central Parkban kapta. Interjú.
Medvére nem ajánlják, bölényre még nem próbálták, a vaddisznó messze elkerüli a főváros XIII. kerületében található vállalkozás ultrahangos vadriasztóit. Több ezer darabot adtak el belőle itthon és külföldön.
A német dízelbotrány újabb érv az állatkísérletek ellen, de egyelőre szükség van a majmok, patkányok és társaik bevetésére.
Az Erdogan családról van szó, de nem világos, hogy ez az az Erdogan család-e.
Az USA közzétette a Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz közel álló politikusok és üzletemberek listáját. 210 közismert ember szerepel rajta, ám jóval érdekesebb az, hogy kik kerültek be a titkos záradékba.
Közeleg az alvás világnapja, amit nagyon is éberen várnak a szomnológus szakemberek. Hírek szerint ezen a napon alakítják meg a hazai Alvásszövetséget.
A Németországot a minap alaposan kiosztó kormánybiztos most azon dolgozik, hogyan lehet egyszerre ápolni az antiszemiták és a holokauszt áldozatainak emlékét.
Viccből alapították a Mocskos-hervadt virágokat, mégis sokan köszönik nekik, hogy jót tettek velük a szolgáltatással.
Az első, Nemzetközi Sporthét néven futó, majd visszamenőleg téli olimpiának minősített eseményre 1924-ben, a franciaországi Chamonix-ban került sor. Eddig 22 alkalommal 3 kontinens 11 országában rendezték meg a négyévenkénti világversenyt. Legtöbbször, négy ízben az USA adott otthont a játékoknak, először 1984-ben rendezték szocialista országban, a jugoszláviai Szarajevóban. Az első játékon 16 ország sportolói 16 versenyszámban, Szocsiban már 88 államból 98 versenyszámban mérték össze erejüket. Az alábbi képre kattintva nagyobb méretben olvashatja összeállításunkat a téli olimpiák történetéről, kuriózumairól.
Napokon belül bíróság elé citálhatja Magyarországot az unió a levegő rossz minősége miatt. Az ország harmada szeméttel fűt, és százezernél több kályhában égetnek lignitet. Hamarosan Mészáros Lőrinc hasznára.
A milliós nézettséget generáló önsanyargató internetes videóknak mostanra már történelme van. A test felgyújtásától kezdve a csípős paprika elfogyasztásán át a fahéj fullasztó hatásáig minden, józan ésszel elképzelhetetlen dolgot kipróbálnak a kamaszok, és a szenvedésüket tanúsító videókat tömegével töltik fel a netre. Az online kihívások népszerűsége mögött a kutatók dopamint szimatolnak.
Utálja a liberalizmust, a Nyugatot és a melegeket, s fő célja, hogy igazi orosz imperialistaként létrehozza az ortodox országok – Oroszország, Görögország, Bulgária és Szerbia – szoros szövetségét. Konsztantyin Malofejevet sokan csalónak tartják, ám kétmilliárdosra becsült vagyonából komoly összegeket áldoz különféle jótékony célokra.
A hivatalos megnyitóval megkezdődött a XXIII. téli olimpiai játékok 92 ország részvételével. 16 napon át tart, az eseményen 15 sportág képviselői indulnak, és 102 versenyszámban osztanak érmeket. A dél-koreai Pjongcsangban 19 magyar sportoló utazott, ők hat sportágban – alpesi síben, gyorskorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában, műkorcsolyában, síakrobatikában és sífutásban – állnak rajthoz. A lángot Kim Juna olimpiai és világbajnok műkorcsolyázó gyújtotta meg. A több mint kétórás megnyitóünnepségen leglátványosabb képei a pjongcsangi stadionból
A Kojot mától látható a legnagyobb videómegosztón.
De nem csak: számos izgalmas kiállítás jön még az új koncepcióval visszatérő intézményegyüttesben.
A pjongcsangi téli olimpia politikai szempontból máris nagy siker. A Nemzetközi Olimpia Bizottság mégis aggódik: mi lesz a költségekkel?
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Márton László a tájak értékekésének egy egészen különleges módszerét mutatja be nekünk – mindezt Nagy Zsolt tolmácsolásában.
A magyar kormányt megnyugtathatja Kelemen Hunornak az ellenzéki vezetőkkel elköltött vacsora után tett hűségnyilatkozata. Kelemen saját lelkiismeretét nem fogja, bármennyire is megsértődik szerzőnkre, Tamás Gáspár Miklósra.
A francia költségvetés évente kb. hatvan-nyolcvan milliárd eurós bevételtől esik el a nagypályás adócsalók miatt. Ez durván az éves magyar GDP fele. Valamit tenni kell.
Ráadásul egy olyan szerepről van szó, amire, eddig úgy tűnt, Leonardo DiCaprio a befutó.
Sokszor, sok helyen, sokat cikkeztek arról, hogy a lemezipar összeomlása óta a koncertbevételek képezik az együttesek/előadók bevételeinek nagyját. Ezt most egy friss brit kutatás is alátámasztja. A hazai tendenciák is hasonlóak, mondja a hazai zeneipar egyik legfontosabb szereplője.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években a magyar lakosság növelte megtakarításait, továbbra is nagyon elmaradunk az európai átlagtól. Nézzük a számokat, a részleteket!
Sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt házi őrizetbe került Busch Béla, a Magyar Köztársaság lovagkeresztjével is kitüntetett, neves ügyvéd.
A Kojot a legjobb hazai első film és a legjobb epizódszereplő díját kapta a filmkritikusoktól – ehhez képest nem lesz látható a Filmhéten, ráadásul e pillanatig senki nem tudja megmagyarázni, miért nem.
Polt Péternek mennie kell! – írja Jávor Benedek a Párbeszéd európai parlamenti képviselője, és az államfőhöz fordult.
A Magyar Helsinki Bizottság is véleményezte a Stop Soros törvénycsomagot, és a visszavonását kéri.
Javában tombol a farsangi szezon és a vele járó, elmaradhatatlan fánkevés. Csokis és hagyományos, málnás és oreós, töltött és bevonatos – teszteltünk hát egy sor fánkot, hogy önnek már ne kelljen.
A nyomozás vagy annak meghiúsítás a cél az Elios ügyben? – ezt kérdezi Harangozó Tamás (MSZP) Polt Péter legfőbb ügyésztől.
0,1%-ot ért el a Jog és Igazságosság (PiS) a választáson Lengyelországban 2000-ben, most pedig évek óta hatalmon van – jelentős tömegek támogatásával. Magyarországon a Fidesz támogatottsága olykor kétharmados. Miért? – teszi fel a kérdést a Social Europe című szaklapban Slawomir Sierakowski, aki Varsóban egy társadalomtudományi intézetet vezet.
"Annak a szerencsétlen napnak a nyoma 13 éven át kísért, bűnhődök a tettem miatt, amelyet nagyon megbántam" – ezeket mondta a bíróságon a fiatal lány gyilkosa.
Vas és Zala megyében összesen 23 településen erős még mindig a rendőri jelenlét.
Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésén mondott beszédet. A választásokról azt mondta, nagyszerű pillanat következik. Reagált azokra a híresztelésekre is, hogy a választások után megszüntetnék a kisebb településeken az önkormányzatiságot. A miniszterelnök szerint kezdünk jól kinézni.
Vádat emelt az ügyészség a PKKB korábbi gondnoka ellen, aki egy laptopot lopott a bíróságról.
Az unalmas popdalokra sóhajtozva szadomazózgató kőgazdagéknál a helyzet változatlan. Ha pénzes a pasid, az élet továbbra is lányregény. Kritika.
955 óriásplakát- és 32 citylight-helyet vásárolt mintegy 154 millió forintért a Fidesz bevándorlásellenes kampányához.
Csalás miatt újabb eljárás indult Busch Béla, a Habony Árpád ügyvédjeként is ténykedő neves jogász ellen. A hvg.hu információja szerint csütörtökön délben dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság arról, hogy letartóztatja vagy házi őrizetbe helyezi az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjét.
Mondjuk azért már eleve nevetnek, hogy a lánycsapat összeáll.
A Free Franciaország egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, amely még harminc OECD országban is jelen van. A cég most azzal került be a francia sajtóba, és nem csak a gazdasági szaklapokba, hanem a közszolgálati televízióba is, hogy sunyi trükközéssel próbálja csökkenteni drasztikus létszámleépítésének költségeit.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Kemény Istvántól – akinek a szövegét Tenki Réka mondja el – ma megtudhatjuk, hányadán is állunk az aszfaltozással.
A külföldről támogatott civil szervezetek ügyében is beperelte Magyarországot az Európai Bizottság.
Az LMP közeledne, Szél Bernadett levelet is írt Fekete-Győr Andrásnak. Van, amiben egyetért a két pártelnök.
Végtelenül szomorú világ ez.
Hányan hajlandóak pénzt adni a tájékozódásért?
Szubjektív lapajánló.
Könyvet jelentetett meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet „Menjek vagy maradjak?!” címmel, tele ismeretlen eredetű idézetekkel arról, hogy miért jó Magyarország, illetve miért lehet nehezen boldogulni külföldön. Olyan támadhatatlan érvek jelennek meg, hogy rossz az időjárás, nincs közbiztonság, nem lehetsz boldog, a szüleidnek pedig fáj, ha itt hagyod őket. A könyvnek nem találni nyomát a kutatóintézet honlapján, de egy közbeszerzésből lehet következtetni arra, hogy temérdek közpénz folyt el rá.
Gondolt már arra, hogy a szomszédjában minden iratuktól, pénzüktől és méltóságuktól megfosztott szolgálók dolgoznak? A modernkori rabszolgaság bárhol, egy kis településen, vagy egy nagyvárosban is felütheti a fejét. Erre hívja fel a figyelmet a rangos Sundance-en sikerrel vetített magyar film, az Egy nő fogságban. Na meg arra, hogy a pokolból kivezető úton a bizalom visszanyerése a legnehezebb feladat.
A magyarázat egyszerűbb, mint gondolná. Sőt, kifejezetten klasszikus.
Jutott belőle neki is, meg a turnéit bonyolító cégnek is.
A Kreml a bűnüldöző szervekkel közösen fogja mérlegelni annak a 16, az orosz igazságszolgáltatás elől Nagy-Britanniába menekült üzletembernek az ügyét, akik jelezték, hogy hajlandók lennének hazatérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Együttműködési megállapodást írt alá a magyar villamos energia szervezett piacát működtető HUPX Zrt., a MAVIR magyar rendszerirányító, a szerb áramtőzsde és a szerb rendszerirányító, valamint a párizsi székhelyű EPEX Spot (European Power Exchange), amelyben közös, régiós áramtőzsde létrehozását tűzték ki célul.
A 2018-as választások előtti szövetségi politikáról egyeztetne az LMP Fekete-Győr András pártjával.
700 ezer hordó extra könnyű olajat exportált a Texan Oil az Egyesült Arab Emirátusokba, mely az OPEC negyedik legnagyobb olajtermelője. Amerika immár újra az első akar lenni az olaj világpiacán – hála a palaolajnak.
A koreai rendvédelmi szerveknél működő emberjogi központ (CMHRK) jelentette, hogy az egyik vidéki körzetben szolgáló, Kim nevű tiszt száz újoncot kényszerített arra, hogy akaratuk ellenére felnőtt filmeket nézzen. A központ szerint ez súlyos jogsértés és az újoncok zaklatása.
37 milliárdos ajándékot ígért a városnak, nem sokkal a választások előtt. A nyugdíjasok is kapnak ajándékot.
A Charlie Says című film forgatásai tavasszal indulnak Los Angelesben.
Az új mozi Anderson első filmje a 2014-es Grand Budapest Hotel óta. És, ahogy korábban írtuk, szívmelengető mókának ígérkezik.
Kövér Lászlóban legalább van olyan kényszer, hogy gondoljon, gondolni véljen valamit a hatalomgyakorlás céljáról. Ezért ebben a rezsimben, amelyben a hatalom- és vagyonmaximálás öncél egyre idegenebb lesz, egyre inkább a perifériára csúszik.
Két férfi használt ruhákat válogat, majd az Emmaüs jótékonysági szervezet kamionjára rakja fel a csomagokat. A szállítmányt a Franciaországban ideiglenes szállásokon élő menekülteknek szánják. De az AFP riportjában most a két férfi „foglalkozása” a lényeg. Közmunkások.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Ma Kukorelly Endre mondja el – Epres Attila segítségével –, milyen a tökéletes mink. "Mari szerint a csajok nem csak királylányok, punk-rock vagányok vagy feleségek akarnak lenni, hanem kémnők is."
Az EMIH rabbija korábban bocsánatot kért tettéért, ha valaki a kampányba való beszállásként értékeli azt, hogy megjelent Hollik István szórólapján. De a stúdióban ülve meggondolta magát.
Az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatalának vizsgálata szerint az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki.
Alapvetően hat különböző típusú feladat elvégzésére fejlesztik ki a rendszereket. A kutatók ennek megfelelően az alábbiakra használhatják a szuperszámítógépeket, jellemzően hatalmas adatmennyiségek elemzésével:
Az idei Sziget egyik sztárfellépőjével.
"Van, ahol már törvény rögzíti, hogy az abnormális is normális." De akadnak további keserű nyalánkságok is a Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatójának veretes szövegében, mely szokás szerint katonásan, a lapcsoport több felületén is megjelent. Minden bizonnyal ilyennek képzeli a tartalomfejlesztést. Vélemény.
Az LMP-s politikus szerint az előtörlesztés ténye felér egy beismerő vallomással: lett volna olcsóbb hitelmegoldás is.
A pénzt 2018 és 2020 között költik el – jelentette be Révész Máriusz a lillafüredi kisvasút állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Rogán Antalt pedig nem tiltják ki Magyarországról, amiért köze van a letelepedési kötvényekhez.
Megjelentek Márki-Zay Péter óriásplakátjai Hódmezővásárhelyen, amire a Fidesz rögtön azt mondja, Simicska. Márki-Zay szerint a sajtószabadság vezeti a kormánypárt helyi embereit, ezért nem vitáznak vele, és nem adnak neki megszólalási lehetőséget a helyi nyilvánosságban. Feljelentést fog tenni.
A Magyar Érdemrend-tulajdonos publicista leverné a Göncz Árpádról elnevezett megállóról a táblát, jóllehet arról a Fővárosi Közgyűlés döntött egy ellenszavazattal.
A Momentum elnöke, amikor az Állami Számvevőszék sorra büntette a pártokat, azt mondta, az ÁSZ munkája mögött Orbán ukáza áll, mint minden más mögött.
Ha ateista volnék, komoly érv lennél a világnézetem mellett. Hogyan lehet komolyan venni egy olyan Istent, akit a hirdetői is megtagadnak?
Az eset még december 15-én történt, a repülő csomagterében lopott ki az elkövető pénzt. Az NFM vizsgálatot sürget, a Budapest Airport szerint a tendenciák jók.
Hamarosan kiderül. Ugyanis holnapután két Edda-album is megjelenik. Egy valóságos albumpár!
Az MSZP-s Hiesz György a pártból is kilép. A polgármester függetlenként dolgozik tovább.
A szakértők által várt részvénypiaci esés hétfőn indult meg, egyelőre nem látszik, mikor lesz vége. Sok befektetőben motoszkál a kérdés, hogy ilyenkor mit kell tenni. A Bankmonitor összefoglalta, hogy mit érdemes átgondolni.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – minden nap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Darvasi László Szandter Anna hangján és gesztusaival mondja el, milyen a magyar férfi
A Független Diákparlament diákjainak politizálása, politikába rángatása a mögöttes erőktől elfogadhatatlan, de a politikusnak mindig kéznél lévő család belerángatása belefér.
A légitársaságok szigorítják a fedélzetre felvinni kívánt állatokra vonatkozó szabályozást.
A Mediaworks megyei lapjainak online felületein beindult az úthenger három központi cikknél.
Egy jobbikos képviselő kocsmai beszólása érte a legtöbbet, de bábozásért vagy papírfelmutatásért is súlyos pénzeket kell fizetni a Parlamentben.
Saját erényeként adja el a bűnös Brüsszel pénzét a kormány a rászorulók előtt, valahogy épp a választások előtt nem sokkal.
Rendezett, biztonságos migráció világszerte, a küldő és fogadó országok szempontjainak figyelembe vételével – ezt szeretné az ENSZ elérni a migrációs elvek közös kialakításával. A tárgyalásokból a magyar kormány kilépne, ha nem változik a szöveg irányultsága – holott a kormány is folyton azt követeli, hogy mindenki tartsa be a szabályokat. Az ENSZ célja az, hogy a migrációból mindenki profitáljon. Elkészült a tárgyalási alapszöveg, ami még rengeteget fog változni.
A legismertebb párizsi sugárúton, a Les Champs Elysées-n jelenleg csak egy légiforgalmi társaság működtet irodát, az Iran Air, a síita iszlám köztársaság állami cége. Már ez is kuriózum. De azt nagyon kevesen tudják, hogy az Iran Air elnök- vezérigazgatója 2017 júliusa óta egy nő: Farzaneh Sharafbafi.
A Heves Megyei Ügyészség kerítéssel vádol egy testvérpárt, akik azt is megszabták a lányoknak, meddig tartsanak a különböző szolgáltatások.
Falco autóbalesetben vesztette életét a Dominikai Köztársaságban.
A Mazsihisz rabbitestületének elnöke kioktatja az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját, Köves Slomót, amiért Hollik István mellett kampányolt, még ha később elnézést kért is ezért.
A neten terjedő versike Kósa Lajosról szól, akinek az édesanyja korábban bevásárolta magát egy sertéstenyésztéssel foglalkozó cégbe. Lázár válaszolt.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – minden nap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Kerekes Éva Grecsó Krisztián szövegét tolmácsolja – 800 karakter a szerelemről.
A Pest megyei kettes választókerületi fórumon, amit a Közös Ország Mozgalom szervezett, Tóth Zoltán, az MSZP és a DK jelöltje azt mondta, ők már több helyen visszaléptek, a 106-ból jelenleg 46 jelöltjük van, az MSZP-vel koordinálnak, de ha a pártvezetők úgy állapodnak meg, ő itt is kész visszalépni az LMP miniszterelnök-jelöltjének javára és kampányolni is mellette. Azzal a feltétellel, ha a visszalépés kölcsönös.
A Közös Ország Mozgalom arra vállalkozott, hogy a körzetekben, ahol esély van ellenzéki győzelemre, megméri, ki a legesélyesebb jelölt, valamint fórumot is rendez. A Pest megye 2. számú egyéni választókerület van most soron.