Hátralépnek a Google alapítói és inkább élvezik az életet
Egy algoritmusból nőtt a világ egyik legértékesebb vállalatává a Google, amelynek irányításától most visszavonul a két szupergazdag alapító, Larry Page és Sergey Brin.
Egy algoritmusból nőtt a világ egyik legértékesebb vállalatává a Google, amelynek irányításától most visszavonul a két szupergazdag alapító, Larry Page és Sergey Brin.
Életre keltette a francia szakszervezeteket a tervezett nyugdíjreform. Az elnöki ciklusa második felére készülő Emmanuel Macron újraválasztási esélyeit is meghatározhatja, tud-e sikeres választ adni a második hete tartó tiltakozásokra.
Az okos(kodó) droidok már a spájzban vannak, de a hiperugrástól még messze áll a mai tudomány. A Star Wars 1977 óta felvillantott megoldásai közül négy évtized alatt több ikonikus technológia sem jutott érdemben közelebb a megvalósuláshoz.
Ludwig Klára 25 évvel ezelőtt, Németországból hazatérve nyitotta meg első pékségét Solymáron. Az volt a célja, hogy a magyarok ne csak a fehérkenyeret, a vizes zsömlét, a kakaós csigát és a túrós batyut ismerjék és szeressék. A küldetés sikerült, megnéztük, hogyan lett a Ludwig és Mentesi Német Pékségből Jókenyér.
Növekvő kockázatot észlel a Magyar Nemzeti Bank abban, hogy európai banktársai túl lazák, miközben ő a felgyorsult forintgyengülés ellenére sem nyúl a kamatokhoz. Meglehet azonban, hogy a háttérben mégis tett a magyar valuta védelmében.
A cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, idehaza a minap bemutatott alkotás egyebek mellett arról szól, hogy a társadalmi egyenlőtlenséget, igazságtalanságot lehetetlen megváltoztatni.
Palásti József világhírű cégétől megválva sem tud elszakadni az egyszer már felfuttatott üzletágtól.
Miközben a demencia lehetséges gyógymódjait kutatják, egyre több olyan tényezőről derül ki, hogy hozzájárul a súlyos szellemi leépüléshez, amire senki sem gondolt.
Az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum, az Észak- és Kelet-Európát érdekszférákra osztó egyezmény megítélése a Putyin-érában teljesen visszájára fordult. Az orosz hatalomnak pedig jól jön, hogy a paktum külföldi és hazai bírálóit történelemhamisítóknak, illetve hazaárulóknak titulálhatja.
Alberto Fernández politikai csillaga a Kirchnerek alatt kezdett emelkedni, aztán összevesztek, de most megint ők nyúltak a hóna alá.
A világ egyik leghíresebb természetfotósa szerint az ember nemcsak pusztítani, hanem újjáépíteni is képes a környezetét. Ezt próbálja bebizonyítani 15 hektáros tanyáján a Kiskunságban, fotóin keresztül pedig ezt szeretné elősegíteni világszerte az emberek szemléletformálásával. Portréinterjú Máté Bencével.
A cég új tulajdonosai földárverések győzteseiként ismertek.
Megosztja ugyan a közönséget, de érzékenyíti és színházba szoktatja a fiatalokat az Örkényben született Kertész utcai Shaxpeare-mosó című darab – véli az előadás létrehozásában fontos szerepet játszó Gábor Sára. A dramaturg szerint csak a jelenlegi kultúrpolitika miatt szokatlan Magyarországon ez a provokatív produkció.
Még mindig jó befektetés az ingatlan, de azért alaposan meg kell fontolni, hol és mibe teszi az ember a pénzét. Olykor jobban megérheti államkötvényt venni.
A kormány drágállotta az EU klímavédelmi terveit, az olcsó orosz gázt viszont szívesen veszi. Most, hogy kiderült, az unió "minden" pénzt megad zöldfejlesztésekre, változni látszik a hivatalos magyar hozzáállás az ügyhöz.
Továbbra is Berlin és Moszkva a DM-fanok fővárosa, ez is kiderül abból a két új dokumentumfilmből, amelyek a lassan 40 éves, ikonikus brit zenekar keményvonalas hívein keresztül mutatják be Kolumbiától Mongóliáig a zene közösségformáló erejét.
Mármint ami maradt belőle. 2018 szeptemberében a józsefvárosi önkormányzat ugyanis szerződést kötött 400 darab mozijegy vásárlására bruttó 775 000 forint értékben.
Az enyhülés és az emancipáció fogalmát is újszerűen interpretálja Békés Csaba a szovjet blokk és a nemzetközi politika 1944 és 1991 közötti történelmét vizsgáló könyvében.
Pontosabban: az Alkotmánybíróság szerint nem sértették meg az alaptörvényt azok a bíróságok, amelyek nem marasztalták el a Magyar Nemzeti Bank elnökét lopással vádoló politikust.
A magyarországi komolyzenészek és szimfonikus zenekarok is erősítik annyira a nemzeti öntudatot, mint a sport és a futballisták - állítja a HVG-nek írt véleménycikkében Bojár Gábor üzletember, aki szerint észre kellene már venni, hogy a magyar foci talán éppen az állami dotáció miatt egyre rosszabb.
A pártok már azt is tudják, kiket delegálnának a testületbe, hangzott el egy délelőtti sajtótájékoztatón.
Hiányzik a fél agyuk. A szó szoros értelmében. Ilyen kísérleti alanyokat vizsgált Dorit Kliemann, a pasadenai CalTech műegyetem idegtudósa.
Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
A képviselőknek járó pénzek emelését a választások után lehet szörnyülködve tálalni, de úgy is, hogy ezáltal esetleg visszaszorulhat az a gyakorlat, hogy a helyi politikusok az önkormányzati cégektől jutottak a tiszteletdíjuk sokszorosát kitevő "mellékeshez". Volt például, akinek havi 800 ezer is leesett így.
Közös vagyonkezelő céget alapított két régi üzlettárs, Vida József, az egyesített Takarékbank fővezére és Gál Miklós, a Mészáros-birodalom tőzsdei vállalatának, az Opus Globalnak a vezérigazgatója.
Az EB Hungary Invest évekig kispályázott, ma sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket.
Németország kiutasított két orosz diplomatát, miután bebizonyosodni látszik, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a függetlenségpárti csecsen aktivista, Zelimhan Hangosvili elleni augusztusi berlini merénylet mögött. Moszkva persze tagad, válasza pedig ugyanaz, két német diplomatát utasított ki.
Nem mi mondtuk, hogy a NATO agyhalott állapotban van, de az tény, hogy valamit képtelen átgondolni. Vélemény.
Bár a miniszterelnök fia már nem vezetője a társaival alapított vallási mozgalomnak, továbbra is a legfontosabb tagjuknak tartják. A Felház utódszervezetei a vidéki hálózatépítés mellett Brazíliáig is eljutottak.
Szubjektív lapajánló.
Beszédes, hogy az énekes és a volt fideszes képviselő, Tiffán Zsolt épp akkor szállt ki a cégből, amikor az új polgármester meghirdette: új szabályok lesznek a kerületben.
Az összes megkérdezett 45 százaléka is azt mondta, nem kell a világverseny. Ha pedig az emberek megtudták, mekkora összeg lehet ez, még többen ellenezték a rendezést.
A főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, de már a színháztörvény parlamenti elfogadása után kérdeztük. Videó.
Karácsony Gergely főpolgármesternek azt javasolja a rendező: kaszát, kapát elő.
A Fidesz szavazataival megszavazták a parlamentben a kulturális törvénycsomagot, átalakították a színházi finanszírozási rendszert és létrehozták a Nemzeti Kulturális Tanácsot, továbbá kultúrstratégiai intézményeket jelöltek ki. Innentől sokkal nehezebb lesz a színházaknak, éleződik a kultúrharc. A kormány gyámság alá helyezte az önkormányzati fenntartású színházakat.
Amikor a hivataluk és tisztségük nevét kellett kimondaniuk az eskütétel során, az nem ment zökkenőmentesen. Ezt már Orbán sem bírta faarccal.
Azonnali kérdéseket kapott Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. Egy LMP-s kérdésről Süsü jutott a miniszterelnök eszébe.
Előtte Áder János köztársasági elnök fizetésemelését megszavazta a Ház. Baki történhetett.
A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
Az ellenzék nem tudott labdába rúgni.
Gránitszilárdságú.
A kormánypártok először megüzenték, majd meg is szavazták, hogy az ellenzéknek kuss a neve. A parlament keddi ülésén módosították a Házszabályt és az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényeket. Innentől sokkal nehezebb lesz az ellenzéki politikusoknak a parlamenti patkóban.
Fideszes szavazatokkal írták át a jogszabályt.
Szavazott a Fidesz-kétharmad, a köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.