2019 49. lapszám

2019-49








Ésik Sándor: Handó ment, a baj maradt
 

Ésik Sándor: Handó ment, a baj maradt

A felháborodás nyomán levették az internetről azt a levelet, amelyben 24 bírósági vezető hálálkodott az alkotmánybíróvá avanzsált Handó Tündének az Országos Bírósági Hivatal élén végzett eddigi munkájáért, Ésik Sándor ügyvéd a HVG-nek írt véleménycikkében azt állítja, ez is csak egy tünete a magyar bírósági rendszer válságának.




Nő az infláció, Matolcsyék máris máshogy mérnék. De igazuk van?
 

Nő az infláció, Matolcsyék máris máshogy mérnék. De igazuk van?

Ideje megváltoztatni az infláció mérésének módszerét – javasolta a Magyar Nemzeti Bank vezérkara, épp akkor, amikor a forint árfolyama gyengül, és a statisztika egyre nagyobb drágulást mutat. A gondolat egyrészt nem új, másrészt az indoklás egy része biztos, hogy sántít.


Az iráni, akié a végső szó Irakban
 

Az iráni, akié a végső szó Irakban

A nyilvánosság előtt ritkán mutatkozik, mégis meghatározó szava van Irakban Ali al-Szisztáni nagyajatollahnak, aki Iránban született és nőtt fel, de az iraki Nedzsefben él.




Őrült vállalkozás, de van benne állami biznisz
 

Őrült vállalkozás, de van benne állami biznisz

A pénztárgépek és az italautomaták online adóhivatali bekötése, valamint a szállóvendégek adatait gyűjtő informatikai rendszerek kidolgozása után vagyonkezelő céget alapított a részben állami megrendelésekből profitáló üzleti kör.




Orosz kémek kavarnak a Balkánon
 

Orosz kémek kavarnak a Balkánon

Oroszország minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy a volt Jugoszlávia még NATO-n és EU-n kívüli tagállamai a nyugati integráció tagjaivá váljanak. Ebben meghatározó szerep jut a Balkánon tevékenykedő orosz kémeknek.







A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy
 

A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy

A jövőben kormányzati döntéssel kerülhet a megfelelő ember egy színházigazgatói posztra. Az eddigi több évtizedes gyakorlat megváltoztatását a Katona József Színházban történt zaklatási üggyel indokolják a kormánypropagandában, de ugyanerre hivatkozva készülnek a Színművészeti Egyetem rektorválasztására is.







Egyre később növünk fel
 

Egyre később növünk fel

Elkészült az első olyan magyar kutatás, amely egyszerre vizsgálta a felnőtté válás folyamatának több dimenzióját. Meghosszabbodott a felnőtté válás folyamata. Kiderült, azok vannak a legjobb anyagi helyzetben, akiknek az életútja leginkább megfelel a hagyományos felnőtté válás modelljének. De ők vannak a legkevesebben. Az biztos, hogy az iskolapadban töltött idő alapvetően strukturálja a fiatalok életútját.




Minden kerékpárra jó lenne felszerelni egy ilyen vészhívót
 

Minden kerékpárra jó lenne felszerelni egy ilyen vészhívót

Ha magatehetetlenül hever a kerékpáros, akkor a biciklije hív segítséget a baleset utáni percben. Ami Európában az új autóknál tavaly óta kötelező – az eCall vészhívó –, ahhoz hasonlót ajánlanak biztosítótársaságok és más cégek a kerekezőknek.








A debreceni polgármester elárulta, hogyan lehet városából főváros
 

A debreceni polgármester elárulta, hogyan lehet városából főváros

Az októberben újraválasztott Papp László interjút adott a hvg.hu-nak. Szóba került az atlétikai világbajnokság, a BMW építkezése, a közbeszerzések kedvenc befutója, a Hunép, illetve a debreceni repülőtér. A polgármester azt is elárulta, kik dolgoznak majd a német autógyárban, illetve megbánta-e, hogy 8 éves gyerekét abba a nemzetközi iskolába íratta, ahol milliós a tandíj.