2020 17. lapszám

2020-17


Hajdu Szabolcs:
 

Hajdu Szabolcs: "A függőség nem az Orbán-éra alatt kezdődött"

Az utóbbi években szinte az elviselhetetlenségig telt meg a társadalom feszültségekkel – véli a számos hazai és nemzetközi díjat nyert rendező. Hajdu Szabolcs a HVG-nek adott interjúban beszél arról is, hogy legújabb – online bemutatott – játékfilmjének atmoszférája miért idézi a 70-es éveket, miközben a Békeidő című alkotás valójában a jelenkor problémáinak látlelete.


Erővel próbálja Orbán letolni Karácsony torkán az egész Liget-projektet
 

Erővel próbálja Orbán letolni Karácsony torkán az egész Liget-projektet

Hiába szerette volna a főpolgármester leállítani a Városliget további beépítését, a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva törvényben akadályozta meg az ellenállást. Így a járvány alatt is nagy tempóban épül a Zene Háza, és a miniszterelnök célja pedig nem lehet más, mint az egész múzeumi negyed befejezése az eredeti tervek szerint.












Putyin elszámolta magát a vírussal
 

Putyin elszámolta magát a vírussal

A világon napok óta Oroszországban emelkedik a leggyorsabban a koronavírussal fertőzöttek száma. Akadnak, akik szerint Moszkva lehet az újabb New York, míg az optimisták úgy vélik, a tesztelés beindulása miatt lett hirtelen sok vírushordozó.





Hiába a püspöki figyelmeztetés, a legszegényebbeken a kormány nem segít
 

Hiába a püspöki figyelmeztetés, a legszegényebbeken a kormány nem segít

Az Orbán-kormány válságkezelő intézkedései eddig egyáltalán nem foglalkoztak azokkal, akiknek a helyzete már a járvány kitörése előtt is szinte kilátástalan volt. Pedig egyházi és roma vezetők, civil szervezetek és neves közgazdászok is arra a figyelmeztetnek, hogy akár teljes országrészek szakadhatnak le a növekvő szegénység miatt.








Már a fideszesek többsége is úgy gondolja, Orbán nem leváltható
 

Már a fideszesek többsége is úgy gondolja, Orbán nem leváltható

Tizedik évére annyira bebetonozódott a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hogy mára többen vannak azok, akik szerint az Orbán-kormány demokratikus választásokon már nem leváltható, ráadásul a Fidesz-szavazók körében is ez a többségi álláspont – olvasható a Policy Solutions friss kutatásában. Ebből kiderül az is: a többség szerint a Fidesz-kormány a gazdagoknak kedvez, és a kormánypárti szavazók zöme is úgy véli, az juthat előre, aki fideszes. Ezek után nem meglepő a tanulmánynak az a megállapítása sem, hogy többen vannak, akik szerint az ország összességében rosszabb állapotban van, mint tíz évvel ezelőtt.













Baj lehet a használt maszkokból és kesztyűkből
 

Baj lehet a használt maszkokból és kesztyűkből

A ma megoldásai a holnap problémáivá válhatnak – figyelmeztetnek környezetvédők, akik szerint a koronavírus elleni védekezéshez nélkülözhetetlen arcmaszkok és gumikesztyűk egyre nagyobb számban hevernek az utcákon és mossák őket partra szemétként a tengerek.









A satufékkel megállított világgazdaság újraindításra vár
 

A satufékkel megállított világgazdaság újraindításra vár

Az önmentés luxusát a fejlett ipari országok engedhetik meg maguknak, és még ők is szenvednek, miközben a fejlődő világ a járvány áttételes hatásait is nyögi. Az IMF gyors zuhanás után lendületes kilábalást jósol, ám a globalizáció szétszakadt hálója bizonytalanságot kelt.








Május 3-ig maradnak a korlátozó intézkedések, utána jöhet az enyhítés
 

Május 3-ig maradnak a korlátozó intézkedések, utána jöhet az enyhítés

Szerdán kormányülés volt, csütörtökön Kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszter és a kormányszóvivő. Május 3-ig minden készen áll majd a tömeges járványveszélyre. Addig maradnak a korlátozó intézkedések, utána azonban a kormány újraindítaná a gazdaságot. De az érettségit akár 1-2 héttel is tolhatják.



A Pesti úti katasztrófa: negróval a járvány ellen
 

A Pesti úti katasztrófa: negróval a járvány ellen

Miközben a Pesti Úti Idősek Otthonában töretlenül nő a fertőzöttek és a halottak száma, az állami szervek látványakciókkal, a Fővárosi Önkormányzat pedig dokumentumokkal igyekszik kezelni az egyetlen olyan problémát, amit nem most kéne megoldani: a felelősség kérdését. A politikai meccs azt is akadályozza, hogy legalább más intézményekben hatékonyabb legyen a járvány elleni védekezés.








Szinte senki sem tudott arról, mire készül a kormány Gödön
 

Szinte senki sem tudott arról, mire készül a kormány Gödön

A Pest megyei önkormányzat sem - ez azután derült ki, hogy a városi és a megyei jegyző leült egyeztetni a Samsung SDI által befizetett iparűzési adó sorsáról. Lényegében a gödi önkormányzatot és a megyei közgyűlést is derült égből villámcsapásként érte a kormány döntése, hogy a gödi lett az első különleges gazdasági övezet az országban. A helyiek, hogy tiltakozzanak a város anyagi ellehetetlenítése ellen május 2-ig minden nap az utcára hajtanak. Így volt ez hétfő este is.