Sokan kényszerültek már foglalkozni a várható olajhiány kilátásaival: energetikusok és politikusok, autótervezők és meteorológusok, alternatívok és olajbányászok, katonák és környezetvédők, kereskedők, diplomaták, urbanisták. Gondolkodási folyamataik közös problémája az olaj. Amely egyszer el fog fogyni. Hogy mikor? Vitatják. Az a kérdés, feltaláljuk-e, tömegesen alkalmazhatóvá tesszük-e addig a megfizethető alternatív energiaforrásokat.

A pekingi kacsától a műtrágyáig, a számítógéptől a szemétszállításig, az operabérlettől az űrkutatásig - minden energiafüggő. A hozzáférés: gazdasági, tudományos, kutatási, nemegyszer katonai probléma. És életminőségbeli. A világon két és fél milliárd ember nem rendelkezik elektromos vagy fosszilis energiával. És Kína, India igényei folyamatosan nőnek: a felvevőpiac óriási lenne. De miből is?

Volt már néhány ilyen energiahordozó váltás az emberiség életében: fáról szénre, szénről olajra, gázra. Most nem tudjuk, merre megyünk. Az energiacellák, a szélerőművek, az ár-apály kiaknázása, a geotermikus lehetőségek, a napelemek vagy a biomassza ígéri-e a megoldást, s ha igen, mikorra és milyen áron? Vagy valamilyen kombinációjuk?

Hogyan rendezi át a világtérképet az olajválság? Mit jelent az arab országoknak, mit az USA-nak, Oroszországnak, Norvégiának, Venezuelának? Dubaiban egy liter benzin ma hatvanforintnyi pénzért kapható. Irakban viszont naponta robbannak a vezetékek. Hogy merre folyjék az orosz olaj, konfliktusképző dilemma. Egy hordóra valót Szaúd-Arábiában másfél dollárért kibányásznak, ugyanez a mennyiség a Mexikói-öbölben vagy Szibériában tizenöt dollárnál is többe kerül. És nézzenek rá a nemzetközi piac mai áraira! Vagy legalább a benzinkútnál számolgassanak egy kicsit!

Paul Roberts érdekes és elgondolkodtató könyvet írt a közeljövőnkről, el nem hanyagolva az idetartozó kultúrhistória és politikatörténet bemutatását (HVG Könyvek).
 
A könyv honlapja: 
Paul Roberts: Az olajkorszak vége