HVG: Megdöbbentő, hogy a magyar rajzfilm hetvenes-nyolcvanas évekbeli aranykora után a rendszerváltás óta összesen három egész estés animációs film készült Magyarországon: Jankovics Marcell Csodaszarvasa 2002-ben, a fiatal felnőtteknek szóló rétegfilm, a Nyócker 2004-ben, és az ön, mondhatni, biztosra menő Macskafogó-folytatása most. Ennyire leépült az egykor fesztiválsikert eladási rekordra halmozó szakma?
T. B.: Olyannyira, hogy a Macskafogó stábjába Bulgáriából, Romániából és Ukrajnából is kellett szakembereket toboroznunk. Az a baj, hogy már nem is nagyon lehetne felpörgetni a dolgot, mert mindenki külföldre dolgozik, számítógépes dizájnnal foglalkozik, s legfeljebb kisfilmet készít a saját szórakozására, vagy valamelyik meglehetősen zártkörű animációs fesztiválra. Manapság egy magyar kereskedelmi tévé nem vár két évet egy új magyar filmre, még ha pénze volna is. Egész estés hazai filmmel alig próbálkoznak. A kivételek egyike Szabó Árpád, aki Szabó Magda Tündér Lalájával gyürkőzik évek óta.
HVG: Sem a magyar animáció történetében, sem a nagyjátékfilmek esetében nem volt példa a Macskafogó előtt arra, hogy egy kémsztori teljesen "kapitalista" környezetben játszódjék. Hogyan sikerült engedélyeztetni?
T. B.: Sehogy. A Filmfőigazgatóság, nevezetesen az intézményt akkor vezető Kőhalmi Ferenc 1983-ban nem tartotta támogatandónak sem művészileg, sem kultúrpolitikailag. Őrzöm a levelét. Hogy mégis lett valami a dologból, az a kiváló szervezőkészségű Kunz Románnak, a Pannónia Filmstúdió műteremvezetőjének és egy Kanadában vagyont szerzett hazánkfiának, Sefel Józsefnek köszönhető. Kunz ugyanis az elutasítás ellenére, biztos, ami biztos, rajzoltatott Nepp Józseffel egy forgatókönyvet a macskák és egerek háborújáról. Ezt nyomta a Pannóniába nem sokkal később beeső Sefel úr kezébe, akinek a Művelődési Minisztériumban azt tanácsolták, hogy ha mindenképp olyan kulturális dolgot akar támogatni, amely külföldön is sikeres lehet, adjon pénzt a komolyzenére (erre adott is), a Pécsi Balettra vagy az animációra. A rajzfilmes koprodukciók előtt ugyanis nem volt akadály. Mi adtuk a szellemi apportot, a külföldi meg a pénzt. Sefel később hozott két hollywoodi szakértőt is, akiket finoman szólva tamáskodva fogadtunk, de kiderült, hogy nem mondtak rosszakat. Például azt kérték, hogy ne legyen vér. Nem is lett, pedig az eredeti forgatókönyvben szerepelt egy jelenet, amikor a főgonosz Mr. Teufel alaposan kidekorálja titkárát, Safraneket: hallani a vészes nyávogást és a hörgést, a kamera a főnöki dolgozó bezárt ajtajára közelít, a küszöb alól pedig folyik a vér. De ők javasolták azt is, hogy tegyünk bele gyerekszereplőt, így került a történetbe Cathy, Safranek egérbarát lánya Aztán 1986 elejére Sefel eltűnt és nem sokkal később már pénz sem érkezett tőle. Kunz Román ezért vonta be a nyugatnémet Pumukli-sorozatot is jegyző Manfred Korytowski müncheni producert, akivel korábban már dolgoztunk együtt. Végül az állam is beszállt pénzzel, addigra már nem volt bajuk vele.
HVG: Korábban kellett használniuk ideológiai sorvezetőt?
T. B.: Nyomokban, nem annyira, mint az élő szereplőkkel forgatott natúrfilmben. A nyomásgyakorlás elsősorban arra irányult, hogy gyártsunk gyerekfilmeket, mert ugyebár ez gyerekműfaj. De direkt politikai befolyásra kevés példa akadt. Jankovics Marcellnak volt például egy rajzfilmterve az 1970-es évek elején, Szobor címmel. Ebben a város fölé tornyosul egy hatalmas szobor, amit bárhonnan néz is az ember, pincéből, ablakból vagy háztetőről, mindig mintha szembenézne. A Pannónia művészeti tanácsában viszont azzal vetették el az ötletet, hogy "a hatalommal nem viccelődünk!"
HVG: Visszatérve a Macskafogóhoz, a második résznél is fogadott el tanácsokat? Mondjuk olyant, hogy a korral haladva ön is használja a háromdimenziós, ahogy emlegetni szokás, 3D-technológiát?
T. B.: A 3D-t csinálja, aki tudja. Én nem ismerem, és már nem is fogom megtanulni. Persze ez így túl sarkos, most is használtunk számítógépet, még 3D-t is: a szerkezetek, járművek térhatással készültek, úgy is mozgattuk őket, de "visszabutítottuk" a sík animációhoz. A karakterek viszont teljesen hagyományosak. Akvarellel festett képek a hátterek is, igaz, számítógépen effektezve. Mindezt azért, hogy olyan képi hatást érjünk el, mint a régi volt, de ha szebb lett a végeredmény, az nem hiszem, hogy olyan nagy baj. Egyébként a számítógép egy kicsit már az első részben is szerepet játszott. A minden újra nyitott zseniális Gémes József kollégámnak volt egy Commodore 64-es masinája, ezzel modellezte a tengeralattjáró mozgását, igaz, mi a számítógép kreálta vázrajzot kézzel átrajzolva használtuk. Az én generációmban és az előttem járókban nagyon erős volt az averzió a gépi segédeszközökkel szemben. Egészen addig, amíg meg nem győződtünk például arról, hogy xeroxgéppel egyszerűbb és gyorsabb a papírra rajzoltakat celluloidra átmásolni. Évtizedes technológiai lemaradásunkat egyébként mindig is szerettük úgy feltüntetni, mint a gyári, illetve a kézzel vert brüsszeli csipke közötti különbséget.
HVG: Ellensúlyozta a technológiai hátrányt annak idején a vérbő, szójátékokra épülő, feketébe hajló szarkasztikus humor is. Számítottak rá, hogy a Macskafogó a Lajtán túl is megröhögteti a közönséget?
T. B.: Voltaképp igen. Ehhez tudni kell, hogy 20-30 éven keresztül Nepp "Dodi" látta el forgatókönyvekkel a Pannóniát. A Mézga-, a Bubó- és a Gusztáv-sorozatok mind az ő nevéhez fűződnek, amik szintén szép karriert futottak be külföldön. Ily módon a Macskafogó sikerének már korábban megágyazott a magyar animáció, amely sokkal többet hozott Magyarországnak, mint a natúrfilmek. Mind a fesztiváldíjak, mind a vételárak tekintetében. A János vitézt például drágábban adták el, mint bármelyik élő szereplős nagyjátékfilmet. A Mézga Európában, Japánban, Dél-Amerikában is sláger volt. Persze a Macskafogó sem lett volna akkora siker, ha nem készül jó német és angol szinkron. Igaz, kissé megkésve, amikor 1987-ben jelölték az Oscarra, még nem volt meg a műfordítás, csak feliratos kópia.
HVG: Ezek szerint a zsűri még nem értékelhette a maguk teljességében az idehaza máig forgalomban lévő, "Te, te nagyon hülye" jellegű poénokat? Ezeket is Nepp szülte?
T. B.: A patkánykompániát szinkronizáló Kern András, Szombathy Gyula, Pálos Zsuzsa és Béres Ilona "állati" sok olyat adott hozzá, ami nem volt leírva a szövegkönyvben, például ezt is. Jó, hogy a színészek a folytatásban is belementek a jókedvű blődlizésbe.
HVG: Önnel kapcsolatban is emlegetik az ítészek a rejtői humort. Gondolt már Rejtő Jenő valamely regényének adaptációjára?
T. B.: Már a Modern edzésmódszerek című 1970-es hétperces szkeccsem óta ismert, hogy kedvelem a rejtői fekete humort. Nepp Jóska kérésemre rég megírta már a Piszkos Fred, a kapitány forgatókönyvét. Jankovics Marci figuraterveket készített hozzá. Mert szerintünk, ha valahogy, hát ezt a fajta verbális poénáradatot csak rajzfilmen lehet visszaadni. De végül is feladtuk. Próbálkozzon és bukjon Rejtővel más!
VAJNA TAMÁS
