Tetszett a cikk?

Aligha véletlen, hogy Magyarország egyik legfeszültebb politikai légkörrel terhelt térségében tört ki az utóbbi hónapok egyik legsötétebb közéleti botránya. A Hír Tv drogügye az ügyészségen folytatódik.

A térséggel ma is aktív kapcsolatban álló, nyírbátori Veres János pénzügyminiszter, az MSZP elnökségi tagja, megyei pártelnök levadászása a tétje a Hír Tv által nemrégiben tálalt drogbotránynak (HVG, 2008. augusztus 9.) - állították egybehangzóan a főszereplőket személyesen ismerő szabolcsiak a HVG-nek.

A Veressel valóságos üldözéses mérkőzést folytató jobboldali Hír Tv kitart eredeti közlése mellett, amely szerint a miniszter volt kampányfőnöke, Tóth Viktor ötlete alapján kívántak bűnözők drogot csempészni két televíziós újságíró autójába. A dolgok jelenlegi állása szerint az ügyészek lesznek kénytelenek eldönteni, valójában ki állított csapdát kinek: Veres és csapata a miniszter és családja után hónapok óta szaglászó riporterpárosnak, Kisberk Szabolcsnak és Krakkó Ákosnak, avagy éppen ők kívánták egy "önmerénylettel" színesíteni a Veres-dossziét. Igaz, egyelőre illetékességre hivatkozva jobbára az aktákat tologatják: a Budapesti Rendőr-főkapitányságról Debrecenbe áttett ügy nyomozati iratai lapzártánkkor érkeztek vissza a fővárosba, a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. Mindenesetre ahogy egyre többet beszél a kulcsszereplő, Baráth Miklós állítólagos drogdíler, úgy tűnik kevésbé hitelesnek a televíziósok változata. A kántorjánosi férfi - aki az elmúlt időben maga is ellentmondásos nyilatkozatokat tett - a HVG-nek megerősítette: a tévésekkel közösen találta ki a történetet, ám a riporterek őt is átverték, az amúgy az engedélye nélkül készült hangfelvételeket manipulálták.

Helmeczy László ügyvéd, korábbi szabolcsi fideszes politikus a HVG-nek azt mondta, ő sem tudja, "a jobb- vagy a baloldal, esetleg mindkettő" szövögeti a szálakat. Mindenesetre aránytalannak tűnik az a hév - például az újságíráson messze túlmutató eszközök: engedély nélküli hangfelvétel, kölcsönzött személyazonosság használata -, amit a Hír Tv Veres-ügyben tanúsít. A Hír Tv ügyeinek ismerői állítják: meglehet, MSZP-s prominens tippadója volt a csatornának a drogügy előzményének tekinthető korábbi Veres-sztori, az állítólagos szabolcsi szavazatvásárlást, illetve a miniszter két fiának üzleti ügyeit taglaló riportok esetében. Szocialista körökben amúgy Verest - az őt érintő botrányok ellenére - sokan kedvelik, s tartanak tőle, hogy a Hír Tv informátorát valóban a saját soraikban kell keresni.

Szabolcs úgynevezett billegő: hol jobbra, hol balra szavazó megye, így mindkét politikai oldal elmegy a végsőkig, ha a győzelemről van szó. "Voltaképpen a szavazatvásárlás is egyfajta verseny, ha mindenki alkalmazza" - jellemzik a közállapotokat helyben. A vételár többnyire filléres tétel, az eladók pedig zömében romák. Akárhogyan is, 2006-ban Veres nyerte meg a nyírbátori körzetet, amit ellenlábasa, az egykori kisgazda Simon Miklós, nyírbogáti polgármester, a Fidesz listás országgyűlési képviselője a helyiek szerint nehezen dolgozott föl. Kettejük viszonya valóban nem felhőtlen: 2002-ben például Simon nyert, igaz, a bíróság utóbb elítélt egy férfit, aki élelmiszercsomagokért cserébe buzdított a jobboldal támogatására. Simon mentelmi jogát pedig jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt kérte nemrégiben felfüggeszteni a legfőbb ügyész, ám a T. Ház a nyári szünet előtti utolsó ülésnapon nem adta ki őt, mivel a fideszes képviselők úgymond nem kívántak asszisztálni "Veres bosszújához". Eközben úgy tudni, a Fidesz csak fél szívvel tartja erős embernek Szabolcsban Simont, a megyére állítólag egyre nagyobb a befolyása a szomszéd Hajdú-Biharban erős debreceni polgármester Kósa Lajosnak. Miközben befolyásos politikusa Szabolcsból szinte csak az MSZP-nek van, mint Juhász Ferenc elnökhelyettes és Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester.

Efféle nyírségi "erős ember" Helmeczy is, aki a HVG-nek nyilatkozva a barátjának nevezte ugyan Verest, de ügyvédi titokra hivatkozva továbbra is hallgat arról, ki bízta meg, hogy tárgyaljon az utóbb provokátornak bizonyult Baráthtal. Az egykori megyei közgyűlési elnök lehet ugyanakkor a drogügy következő áldozata, az ügyvédi kamara legalábbis fegyelmi eljárást indít ellene, miután a jogász hajlandó lett volna fizetni Baráth információiért. Jellemző amúgy, hogy még az úgynevezett sztárügyvédek is eltérően ítélik meg az esetet: Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke megengedőbben, Hegedűs László, a budapesti testület elnökhelyettese szigorúbban nyilatkozik.

Tartja magát eközben hallgatási fogadalmához Tóth Viktor, aki a HVG érdeklődésére sem kívánt megszólalni. Ismerői ugyanakkor nem gondolják, hogy ő volna Helmeczy titokzatos kliense - a nyírbátori MSZP-irodavezető Tóth "kisebb kaliber" annál, semhogy a megyei sztárügyvédet csatasorba állítsa - vélekednek. Ahogyan azt is mondják, voltaképpen nem is ő volt a 2006-os országgyűlési választási kampány igazi vezetője Veres körzetében, hanem a miniszter felesége. Ennél azért mégis nagyobb lehet a bizalom: 2002-2004-ben az irodavezető irányította az ekkoriban Veres által vezetett város tulajdonában lévő Kábel-Média Kft.-t, Veres korábbi cégét. Baráth pedig úgy emlékezik, voltaképpen Tóth volt az, aki - igaz, először egy állítólag véletlen találkozón - panaszkodott a tévések zaklatására. Ám azt Baráth is állította, hogy a drogcsapda ötletét Tóth elutasította.

Baráth cáfolta azt a frissen kiszivárgott hírt is, hogy valaha állított volna ki bármilyen - akár valódi, akár fiktív - számlát a Vereshez köthető cégeknek. Szavai szerint csak kibic volt, aki kezdetben rokonszenvezett a nyírségi kötődésű Krakkóval, igaz, kapcsolatuk ismerői nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a jelenleg munkanélküli férfi - alappal vagy anélkül - némi előnyt is remélt cserébe azért, hogy asszisztált a tévéseknek.

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia