Egy mátrixban négy különböző archetípust azonosíthatunk: a hozzáértő egoista, aki mindenhez ért, de akivel nem akarunk közösködni (Elon Musk típusa); a kedves bolond, aki nem sok mindenhez ért, de akivel szívesen sörözünk (Homer Simpson típusa); a kedves szupersztár, aki egyszerre okos és szerethető (a szivárványt fingó unikornis típusa); végül az inkompetens hülye (az inkompetens idióta típusa).

Ezek persze karikatúrák, de végezzünk el egy gyors öntesztet: írjunk be egy-egy személyt a vállalatunktól (vagy az életünkből) minden egyes rubrikába. Valószínűleg sikerülni fog.

Tiziana Casciaro és kollégája, Miguel Sousa Lobo egy kutatásban azt kérdezte a résztvevőktől, hogy a négy típus közül melyikkel dolgoznának a legszívesebben? A válasz nem okozott meglepetést: ágazattól függetlenül mindenki szívesebben dolgozna egy hozzáértő egoistával, mint egy hozzá nem értő idiótával.

A tényleges munkakapcsolatok azonban más képet mutattak: a szimpátia nyilvánvalóan fontosabb számunkra, mint a szakértelem. Casciaro és Lobo arra a megállapításra jutottak, hogy „ha egy személyt nagyon nem kedvelnek, akkor szinte mindegy, hogy kompetens-e: az emberek nem akarnak vele dolgozni. Ha viszont kedvelnek valakit, akkor a munkatársak felkutatnak minden apró kompetenciát, amit az illető nyújtani tud”.

Akkor most baj, ha az emberek inkább kevésbé képzett, de szimpatikus munkatársakkal veszik körül magukat a hozzáértő idióták helyett? Igen is, meg nem is. Szívesebben dolgozunk együtt olyan emberekkel, akik kedvelnek minket, és ha úgy érezzük, hogy kedvelnek minket, akkor nyitottabbak vagyunk az új ötletekre, többet segítünk, és jobban megbízunk a másikban.

Csakhogy megvan a hátulütője annak, ha „barátokkal” dolgozunk. Az egymást kedvelő emberek értékrendje és gondolkodásmódja gyakran hasonló, de ritkán jutnak közösen új ötletekre. Egy másik probléma, hogy mivel a legtöbb ember kerüli a hozzáértő egoistát, annak képességei gyakran kihasználatlanul maradnak a vállalatnál. Fontos tehát, hogy keverjük a négy típust.

Mit tehetünk, ha olyan emberrel kell együtt dolgoznunk, akit nem kedvelünk?

Meg kell tanulnunk bízni benne. Az, hogy miért bízunk meg valakiben, különböző tényezők bonyolult összjátékán alapul, amelyek közül a legfontosabb a hasonlóság. Ösztönösen megbízunk a hozzánk hasonló emberekben. Ha valaki ugyanazt a dialektust beszéli, hasonló a zenei ízlése, vagy szintén Waldorf-iskolába járt, akkor öntudatlanul azonnal közelebb érezzük magunkat hozzá.

Amikor tehát azt kérdezzük, hogyan dolgozzunk együtt olyan emberrel, akit nem kedvelünk, valójában arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan tanulhatunk meg bízni olyasvalakiben, aki nem hasonlít ránk?

Arra alapozhatjuk a bizalmunkat, hogy az illető a segítségünkre van. A szaktudás önmagában nem elég ahhoz, hogy szimpátiát ébresszen. Ha azonban megértjük, hogy az illető személy kompetenciája segíthet nekünk egy probléma megoldásában, eltűnnek a hasonlóság hiánya miatt érzett kétségeink.

Ha tehát – bármilyen helyzetben – bizalmat akarunk kelteni valakiben, aki nagyon különbözik tőlünk, akkor mutassuk meg, hogyan tudunk neki segíteni, és fordítva, próbáljuk meg kideríteni, hogy ő milyen területeken segíthet nekünk.

A fenti cikk a 41 megvalósítási modell című könyv szerkesztett részlete.

Az igazán sikeres embereket az különbözteti meg a többiektől, hogy hatékonyabban használják ki a rendelkezésükre álló időt – vagyis tudják, hogyan kezdjék el, hogyan folytassák és fejezzék be a feladataikat. A szórakoztató stílusban megírt könyv olyan módszereket mutat be, amelyek segítségével hatékonyabban haladhatunk végig a megvalósítás útján.