A Teleki tér projekt közösségi tervezői, azaz a környék lakói

Noha a média leginkább azt adta hírül, hogy a budapesti VIII. kerület polgármestere, Kocsis Máté „jópofa” zsánerszobrokat avatott, ennél sokkal több és fontosabb történt szeptember 11-én, a Teleki téren. A teret átadták használóinak, akik egyben kitalálói is voltak: a lakosoknak. És ez azt jelenti, hogy megvalósult egy olyan köztér-átalakító projekt, amelyik közösségi tervezéssel készült. Jegyezzük meg gyorsan azt is: a Budapestet elárasztó zsánerszobrok nem képezték részét a közösséggel együtt elkészített tervnek. A folyamat katalizátora az Újirány csoport volt, amely a közösség elgondolásait formába öntötte. Nem most kezdték a tájépítészi, tervezői gyakorlatot, első munkájuk 2001-ben a Millenáris Park zöldterületeinek kialakítása volt. Ekkor alakította a csoportot öt tájépítész és két építész, és azóta ha zökkenőkkel is, de működnek. Lőrinc pap téri irodájukban Szohr Gábor tájépítésszel arról beszélgettünk, hogyan zajlott a folyamat a nyolckerben.

„Az Újirány nevet elég hirtelen választottuk, még az első munkánk idején, és csak később kezdtük értelmezni. Mindig az idő, a hely és a kontextus figyelembevételével próbálunk az adott közösségnek megfelelő, helyspecifikus megoldást találni. Az adott problémától egy új helyzet felé elmozdulni” – adja magyarázatát a csoport nevének. A Teleki tér esetében a körülmények szerencsés összjátéka volt, hogy elnyerték a munkát. A kerületi felújítások a Palotanegyed után a Magdolna-negyed felé terjedtek tovább (Magdolna Negyed Program III.), és itt, a köztérmegújítások során támadt lehetőség, hogy az Újirány együttműködjön a helyiekkel. A szerződésben kikötött öt alkalom helyett tizenkétszer találkoztak velük. „Milyen legyen a Teleki tér?” – szólt a kérdés, szórólapokon és a Facebookon találták meg a lakókat, meg Marikán keresztül, akit a környéken mindenkit ismer. Marika kulcsfigurájává is vált a tervezési folyamatnak. A találkozók aktív résztvevője, a közösség szervezője lett, és nem kis részben az ő hatására vette át mindenki az Újirány bázisdemokratikus fórumtechnikáit: a másik végighallgatása, megoldásorientált munka, erőszakmentes kommunikáció. Mint Szohr Gábor mondja, először attól tartottak, részérdekek, féltékenységek „szétviszik” a projektet, de nem ez történt. A Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Házban rendszeresen összeülő közösség megértette, hogy a 138 milliót, amely rendelkezésre áll, be kell osztania, a legracionálisabb módon kell elköltenie. „Közös bejárással folytatódott a folyamat, aztán az álmok fázisa következett, majd a tervezés, számolás és döntés. A megvalósulás pedig valóban euforikus volt.”

Tizenkét hetes tervezés és pár hónapnyi előkészítés és kivitelezés után lett kész a Teleki tér. Nem a szokásos, nagy tervezőirodák kapták a munkát, és a politika sem telepedett rá a folyamatra. Egyedül az említett zsánerszobrokhoz ragaszkodott a helyi önkormányzat, és azok meg is valósultak – igaz, a kerítésen kívül. Csodák csodája: a tér az lett, amivé a közösség alakítani szerette volna. Akik pedig az Újirány részéről benne voltak: Orosz B. Orsolya, Kovács Árpád, Szohr Gábor és Tihanyi Dominika, valamint a közösségi tervezéssel foglalkozó, amerikai Kristin Faurest.

Most már „csak” használni kell a Telekit, és fenntartani. Az elgondolás az, hogy a teret a sajátjuknak tekintő környékbeliek egyesületi formában gazdálkodjanak a tér adta lehetőségekkel, és vegyenek részt fenntartásában. Az elképzelt modell olyasmi volna, mint ami a brooklyni Bryant Park és a manhattani Highline felújítása esetében történt: itt egy-egy komoly civil szervezet is részt vesz a köztér hasznosításban és a fenntartásban.

Nos, a tündérmese folytatódott, mert a Társak a Teleki térért egyesület megalakult. Elnökét, Marikát, azaz Feichtné Prán Máriát meg is kérdeztük, ő miként élte meg az eseményeket. „Nagyon fontos volt, hogy az Újirány és a környékbeli lakók között kialakult kapcsolatot a folyamat során végig meg tudtuk őrizni. Megmaradt a pozitív, lelkes hozzáállás. Nagy öröm volt végigcsinálni” – válaszolja. Közbevetésünkre, hogy gyanúsan szép ez a történet, azt mondja, valóban az. „Ráadásul itt több generáció működött együtt, eltérő szempontokkal. Az idős nyugdíjas és a babakocsis kismama a tervezőasztal fölött beszélték meg, milyen legyen a tér. Az eredmény tükrözi is ezt: mindenkinek megvan a maga helye, és nem zavarjuk egymást. Egy közösség megmutatta, hogy képes együttműködni, ez a Teleki tér legfőbb üzenete.”

Szohr Gábor szerint a Józsefvárosnak ezen a részén zajló felújítások nem járnak együtt dzsentrifikációs folyamattal úgy, mint másutt a kerületben, például a Corvin-negyed környékén. A lakosság marad. A lakóépületek felújítása is elkezdődött, és tanúi lehetünk a terület lassú felértékelődésének. Mint Szohr Gábor mondja, érdekes megfigyelni, hogy a VII. kerületre oly jellemző nyüzsgés miként terjed át ide is: új vendéglátóhelyek és olcsó hotelek nyílnak a fapados járatok turistáinak.

A sikeres projekt ellenére az Újirány helyzete nem lett sokkal könnyebb. „Az, hogy most mi vagyunk a »szociális építészet hősei«, még önmagában nem jelent újabb lehetőségeket. Tizenhárom évvel ezelőtt alakultunk, és semmivel sincs több munkánk, mint amennyit a honlapon felsoroltunk. Papírhegyeket, tervhegyeket gyártottunk, de azért persze néhány meg is valósult közülük.” (www.ujirany.com; www.facebook.com/milyenlegyenatelekiter)

Nagy Gergely