Aki magázta a virágokat
Példa nélküli sikertörténet 20. évfordulóját ünnepli a bázeli műkereskedő Ernst Beyeler által alapított magánmúzeum. Svájc leglátogatottabb kiállítási intézményének (2016-ban 350 ezer néző) jubileumi programja január végén kezdődött egy nagyszabású Monet-bemutatóval, és egy Klee-retrospektívvel zár majd ősszel. Ezek között még más kiállításokra is jut hely: ilyen többek között a Wolfgang Tillmans művészetének szentelt nyári tárlat, és a gyűjtemény első, 1997-es bemutatkozásának rekonstrukciója. A jubileumi évben a 25 éven aluli látogatók számára ingyenes a belépés.
A siker több tényezőre vezethető vissza. Mint a XX. század klasszikus modern művészetének egyik vezető műkereskedője, Ernst Beyeler kiterjedt nemzetközi kapcsolathálóval rendelkezett műgyűjtők és állami intézmények körében. Ez magyarázza, hogy fontos múzeumok szívesen kölcsönöznek az alapítványnak még olyan műveket is, amelyek nem szokták elhagyni falaikat, és gyakran magánkézben lévő, „elsüllyesztett” remekművek is felbukkannak. Egy másik tényező a Renzo Piano tervezte múzeumépítészeti remekmű és annak csodálatos környezete.
A Beyeler-alapítvány állandó gyűjteményének egyik fénypontja Monet 1917 és 1920 között alkotott, 9 méter hosszú triptichonja, a Tavirózsás medence, melyet úgy helyeztek el az épületben, hogy onnan a park tavirózsáira lehessen látni. Ám a mostani kiállításon nem ez a kép játssza a főszerepet: a hangsúly a művész 1880 és 1905 közötti korszakára került, mely kevésbé ismert és népszerű, mint impresszionista művei. Ugyanakkor bepillantást kapunk késői munkásságába is, amikor jóformán csak kertje virágait festette.
Mi az, ami a XXI. században is érvényessé és időszerűvé teszi ezt a megnyerő, de dekoratívnak is ható művészetet? A dekoratív jelző itt nem negatív, hiszen maga Monet nevezte Nagy dekorációnak kései tavirózsás festményeit. A művész impresszionista időszaka és felesége halála után (1879) új irányt választott, és minden erőfeszítését a képi tartalomnak szentelte. Eltűnt a távolság, benne vagyunk a képben. Az foglalkoztatta, hogy mit tud egy festményben visszaadni a természet nyújtotta végtelen vizuális lehetőségekből. Ahogy a kurátor, Ulf Küster is megállapítja: a tájfestészetet meghaladva Monet a természetet akarta megörökíteni. Ezzel átlépett az impresszionizmusból a modern művészetbe. Ebben az időszakban lett művészete személyesebb, és saját bevallása szerint nem annyira a motívum, mint inkább az érdekelte, ami önmaga és a motívum között történik. Gyakran idézik Kandinszkij esetét, aki amikor meglátta Monet Szénakazal című, valószínűleg a mostani bemutatón is kiállított képét (több hasonlót festett ugyanis), a kedvezőtlen világítás miatt – és mert a kazal az árnyékos oldala felől van megfestve – nem fogta fel azonnal, hogy a kép valamit ábrázol, és saját bevallása szerint, ezért először „egy képet” látott: így találkozott a nonfiguratív művészettel. Az élmény hatására lépett művészeti pályára. Később, a Bauhaus tanáraként Monet képsorozatát a modern művészet kiindulópontjaként értékelte.
A festészeti modernizmus előkészítői körül Monet befolyása és utóélete igazságtalanul háttérbe szorult például Cézanne-nal szemben, bár egészen az 1960-as évekig olyan művészekre is döntően hatott, mint Jackson Pollock, Sam Francis, Marc Tobey és Barnett Newman. Ha a kései óriási tavirózsaképek előtt állunk meg, ez az összefüggés szembeszökő és magától értetődő.
Monet összesen 62 művel szerepel a kiállításon. A fent említett kapcsolathálónak köszönhetően ebből 15 származik magángyűjteményből; ezek többsége csak ritkán vagy nagyon régen volt látható. Így az 1881-ben festett Vétheuil-i terasz, melyen Alice Hoschedé, Monet szeretője és későbbi második felesége látható a Szajna-parti kertben. A világ vezető múzeumai, mint a Tate, a Musée d’Orsay, a Metropolitan stb. szintén bőkezűen kölcsönöztek; nem kevesebb, mint 21 mű Észak-Amerikából érkezett. A műveket témák szerint rendezték el. A fák, a Szajna partjai, a déli tájak, a normandiai tengerpart sziklái, London (ahol a köd és a fények játéka ragadta meg a művészt) és végül a kései tavirózsák képezik a bemutató szekcióit. A tárlat meggyőzően bizonyítja Monet újító szerepét és festészete átgondolt mivoltát.
A sajtóbemutatón jelen volt Monet dédunokája, Philippe Piguet, aki a család történetével foglalkozik, és számos dokumentumot és fényképet mentett meg a pusztulástól. Az egyik festményen nagyanyja fiatal lányként egy csónakban halászik. Tőle hallotta, hogy a kedves, de gyerekekkel szigorú művész a kertjében játszó fiatal családtagoknak lelkére kötötte: a virágokat csak magázva szabad megszólítani. (Beyeler-alapítvány, Bázel, megtekinthető május 28-ig.)
Darányi György
Megjelent a Műértő 2017. márciusi lapszámában.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
