Orientális absztrakció
A török–arab világ klasszikus modern kiválósága, Fahrelnissa Zeid (1901–1991) a múlt században a háború utáni nemzetközi művészeti élet közismert szereplője volt – olvasható a tárlat ismertető szövegében. Akkor eddig miért nem hallottunk róla? –
merülhet fel bennünk joggal a kérdés. Kiállításait aktív éveiben részben maga menedzselte isztambuli lakásán vagy Londonban, az iraki követségi rezidencián, de rendszeres résztvevője volt a párizsi színtérnek is: Hartunggal, Soulages-zsal, Poliakoff-fal és a Nouvelle École de Paris köréhez tartozó más művészekkel állított ki.
Életrajzából továbbá az is kitűnik, hogy az arisztokrácia tagjaként művészkarrierje kevésbé függött a kritikusoktól és a galériáktól, mint egyéni ambícióitól. Diplomatafeleségként otthon volt Európa nagyvárosaiban: a harmincas évek második felében, Berlinben férje, Zeid Hussein herceg oldalán Hitlerrel teázott. Londoni kiállításmegnyitójára a brit uralkodócsalád is ellátogatott. Élete utolsó szakaszában Jordániában élt, ahol alapítványi iskolájában művészetoktatással foglalkozott. Hazájában a nemzet különc zsenijeként, az arab világban pedig az arab nőművészek új generációjának mentoraként tartják számon.
A festőnő a XX. századi európai avantgárddal és Párizzsal, a művészet akkori fővárosával párbeszédben fejlesztette ki piktúráját. A török világban a múlt század elején kivételesnek számító érdeklődéssel fordult a progresszív művészethez, amikor azt még Nyugaton is csak kevés kivétellel művelték női kortársai. Karrierje kezdete egybeesett az európai izmusok megjelenésével, lezárulása az avantgárd végével. Az európai gondolkodás és életvitel (apja ugyancsak diplomata volt), valamint a művészet iránti érdeklődés tulajdonképpen családi örökség: nagyapja szintén festett.
Zeid húszas éveiben a modern művészet irányzatait – a fauvizmust, az expresszionizmust és a szürrealizmust – Párizsban ismerte meg. Itt tanult tovább, miután a számára „nem kielégítő színvonalú” oktatás miatt otthagyta az isztambuli művészeti akadémiát. Párizsban műtermet tartott fenn, ahova akkor is visszajárt dolgozni, amikor diplomata férje oldalán máshova szólította a kötelesség. Lélekben európai volt, és amikor férjével a II. világháború kitörésekor Berlinből a kulturálisan mozdulatlan Bagdadba kellett költöznie, depresszióba esett. Az ókori építészet emlékeihez tett kirándulásai sem pótolták számára az európai nagyvárosok pezsgését. Pszichológusa tanácsára sokat utazott – többször járt Budapesten is –, s közben teljes értékű, nemzeti kultúrája reminiszcenciáit is mutató művészetet hozott létre. Bár a klasszikus modernizmus légkörében vált absztrakt festővé, képeihez az orientális életmotívumok és dinamikus struktúrák szolgáltatták az inspirációt.
A kiállításon nyomon követhetők a következetes kísérletezés, a fejlődés különböző szakaszai. A legkorábbi egy 14 éves korából fennmaradt vegyes technikájú, nagyanyját ábrázoló portré. Korai enteriőrjeinek, tájképeinek és emberábrázolásainak stílusa az impresszionistákhoz állt közel, majd az absztrakció lett művészeti programjává. Az átmenetet Küzdelem az absztrakttal (1943) című képe jelenti: ezen a stilizált emberalakot és annak környezetét erős kontúrokkal „egynemű” motívumokra tördelve formálta meg. A mozaik- és kárpitművészet, valamint a színes üvegablakok hatására egzakt, de áramló, expresszív hatású képfelületeket hozott létre. Absztrakt festészete védjegyévé a organikus motívumokban gazdag, tördelt felület vált.
Az 1940-es évek második felében a török avantgárd Grup d-hez csatlakozott Isztambulban. Majd kivált a csoportból, és saját szervezésében önálló kiállításokkal jelentkezett Izmirben és Isztambulban. Ebben az időszakban – komoly energiákat mozgósítva – egyre nagyobb vásznakon dolgozott, melyeket turbulens, vizionárius jellegük miatt egyesek Pollock korai absztrakt műveihez hasonlítanak.
Az 1958-as iraki puccsot követően – melynek során az uralkodócsaládot, férje egész rokonságát kiirtották – férjével és gyerekeivel hontalanná vált. Megváltozott társadalmi helyzetében a festőnő életében először maga látta el a háztartás teendőit. Újabb tevékenységei művészetében is megjelentek: a csirkecsontok megihlették, befestette és műgyantába ágyazta őket. Így jött létre a Paléokrystalos műcsoport. Az iraki puccs után férjével a francia fővárosban telepedett le.
A hatvanas–hetvenes évek fordulóján néhány különösen érzékeny, atmoszférikus nonfiguratív, illetve monokróm képet festett kontúrok nélküli finom színátmenetekkel.
Miután megözvegyült, fiához költözött Jordániába, ahol a már említett iskolában 15 évig fiatal arab nőket oktatott képzőművészetekre. Ammani házának nemcsak belsejét rakta ki képeivel, hanem annak utcafrontját is. Életműve nagyrészt családi tulajdonban maradt, illetve adományként az isztambuli Modern Művészeti Múzeumba került.
A berlini kiállítás hátterében a két kultúrkör közeledési törekvései állnak. Fahrelnissa Zeid munkásságának európai korszaka valóban a két világ metszéspontjában áll: nyugati művészeti folyamatok sajátos orientális adaptációja, egy érvényes individuális művészéletút lenyomata. (Megtekinthető március 25-ig.)
Varga Marina
Megjelent a Műértő 2018 februári lapszámában
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
