Bűzlő hajnal – Gelatin
Gelatinról sok történet kering. Egyet – a név eredetéről és a csoport tagjairól – Liam Gillick mesélt el a Flash Artban (magyar kiadás: 2013/5). Egy másik a Kunsthalle jelenlegi, Gelatin & Liam Gillick: Stinking Dawn (Bűzlő hajnal) című kiállításán bontakozik ki, mely július 4-én nyílt, de már néhány nappal előtte is látogatható volt: július 13-ig filmet forgattak Gillick forgatókönyve alapján, a művészcsoport négy tagjának főszereplésével.
A filmben Gelatin és Gillick munkatársai, valamint barátai szerepelnek. Gillick egy mulató igazgatóját, Lucas Gehrmann kurátor pedig egy tömegjelenetben egy üldözöttet alakít. A film története szerint négy, jó családba született fiatalember ráébred arra, hogy élősködik a társadalmon. A dilemmából kiutat keresve különböző életutakat járnak végig, amelyek mindegyike ugyanúgy rosszul végződik, mint a világ sorsa, amely egy háborúban elpusztul. A cím „bűzlő hajnala” a háború utáni reggelen oszló holttestek szagára is utal. Az alaptéma az 1970-es évek nyugat-európai intellektuális köreinek életviteli problematikája. Hogy mára mindez mivé alakult, az a Kunsthalle kiállításán látható, illetve a filmen, melyet ősszel mutatnak be egy filmfesztiválon – esetleg Bécsben, az októberi Viennalén.
Gelatin akcionizmusával, provokációival, a társadalmi-politikai kérdések iránti érdeklődésével egy Ausztriában generációk óta eleven hagyományt képvisel: a Bécsi Csoport költőinek „irodalmi kabaréi” után elsőként az akcionisták jelentkeztek az 1960-as évek elején. A következő generáció – Valie Exporttal és Franz Westtel – az évtized végétől volt aktív. Gelatin néven az 1990-es évek óta dolgozik együtt Wolfgang Gantner, Ali Janka, Florian Reither és Tobias Urban, azzal is különbözve a Bécsi Csoporttól és az akcionistáktól, hogy ők kizárólag közösen alkotott művekkel szerepelnek. A kiállítás katalógusfüzetében ezért sehol sem találjuk a tagok polgári nevét. Gelatin radikalizmusa is lényegesen eltér a korábbi generációkétól, elsősorban azért, mert alapjaiban megváltozott a társadalmi környezet, s így a szexuális interakcióval vagy az erőszak imitálásával való provokáció ma inkább humorosan hat. Gelatin tagjai ötven év körül vannak, de munkájukat a közönség és a kritika is elsősorban „lázadó fiatalok üdítően friss és naiv tevékenységeként” érzékeli.
Alkotói alapelvük a játék és a káosz ötvözése. A Stinking Dawnban utalásokat találunk a globális hagyományokra Hieronymus Bosch Paradicsomának tömegjeleneteitől a meditatív japán tusfestészeten át az 1990-es évek orosz destruktív művészetéig. A Gelatin képviselte játékosság, a káoszban teremtés íve a szexuális tabuk ignorálásától, a provokációnak a punkzenében vagy a művészpartik világában megjelenő esztétikáján át a gyerekjátékokig, a sárban dagasztástól a testfestészeten át a túlméretezett építőkockák teremtette világban való tobzódásig feszül. Amit a Kunsthalléban látunk, az a kreatív tevékenység után maradt romhalmaz – az egyik sarokban egy túlméretezett Franz West-szófával, a másikban egy diabemutató-aréna töredékével.
Gelatin a kortárs osztrák művészvilág szerves része: a csoport rendszeresen állít ki prominens helyeken – a Velencei Biennálétól a Salzburgi Ünnepi Játékokon át a bécsi művészeti intézményekig. Ennek ellenére – a Kunsthalle utóbbi években kialakult programját tekintve – felmerül a kérdés: hogyan került ide? Nicolaus Schafhausen 2012 óta tartó igazgatósága alatt, 2017-ben a How to live together című csoportos kiállításon ugyan szerepelt már mind Gelatin, mind Gillick, az igazgató azonban mégis egyértelműen pozicionálta magát az úgynevezett politikailag korrekt oldalon. Kiállításai ennek megfelelően sterilnek, egyfajta nemzetek fölötti teoretikus tér illusztrációinak és minden művészetközvetítő próbálkozás ellenére hermetikusnak hatottak. Ezzel szemben Gelatin anarchista társaság, amely semmilyen szempontból sem besorolható.
Schafhausen tavaly, szerződése meghosszabbítása után – és így meglepő módon – bejelentette, hogy az Ausztriában uralkodó politikai helyzet, a jobboldali kormánykoalíció miatt visszalép posztjáról. Utóda az Ivet Curlin, Natasa Ilic és Sabina Sabolovic hármasból álló, WHW néven ismert horvát csoport, amely néhány héttel a megnyitó előtt érkezett Bécsbe, és ugyan jogilag Gelatin kiállításáért is felelős, ám programja csak 2020 februárjától indul. Jelenleg tehát Schafhausen utolsó projektjeit látjuk – így a másik helyszínen, a Karlsplatzon októbertől Andreas Fogarasit.
Hogy mennyire illene bele egy Gelatin-féle intervenció a WHW koncepciójába, az attól függ, hogy mennyire képes az igazgatóhármas alkalmazkodni nemcsak a helyi intézményi és kultúrpolitikai adottságokhoz – a Kunsthalle Bécs város kiállítóterme, és ezért nem a mindenkori kormány, hanem a baloldal dominálta városi kultúrpolitika kitüntetett helye –, hanem a helyi hagyományokhoz, a művészek és a közönség által képviselt kulturális közeg reflexeihez is. Ami, mint a Stinking Dawn ezt mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, nem egyszerű feladat. (Megtekinthető október 6-ig.)
Kókai Károly
(Megjelent a Műértő 2019 szeptemberi lapszámában)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
