A magányos könyvkötő villája
Arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a Cerruti névről, az emberek többsége azt válaszolná, hogy egy kozmetikai márka, amelyet Nino Cerruti tett naggyá fél évszázaddal ezelőtt. Most eljött az ideje annak, hogy a műgyűjtők szűk körén túl a szélesebb közvélemény is megismerkedjen egy másik Cerrutival, nevezetesen a műgyűjtő Francesco Federico Cerrutival. Neve hazájában eddig is jól csengett, mert bár gyűjtőként rendkívül visszahúzódó volt, az ehhez szükséges tőkét az apja által 1925-ben alapított, de már neki köszönhetően piacvezetővé vált, közismert könyvkötőcég alapozta meg, főként a telefonkönyvbizniszben. Élete csaknem egy évszázadot ívelt át: 1922-ben született Genovában, és 2015-ben halt meg Torinóban.
Abban a városban, ahol a II. világháborúban bombatalálatot szenvedett cégét felvirágoztatta – ennek érdekében még egyetemi tanulmányait is félbehagyta 1943-ban –, s ahol az 1960-as évek végétől mind szenvedélyesebben gyűjtötte a műtárgyakat. A főként a munkájának élő ember sohasem házasodott meg, utódai sem születtek, „gyermekeiként” a műtárgyait emlegette. Legfőbb bizalmasa évtizedeken keresztül asszisztense volt, akinek azt is meghagyta, hogy halálhírét a „felesleges ceremóniák elkerülése érdekében” csak temetése után hozza nyilvánosságra. Szerencsére gyűjteményének sorsát is ilyen előrelátó alapossággal rendezte, de erről később. Előbb lássuk, mit is tartalmaz ez a sok szempontból egyedülálló kollekció, amelynek torinói állandó kiállítását ez év tavasza óta a nagyközönség is láthatja.
Méreteit és kvalitásait tekintve a gyűjtemény egyaránt impozáns, darabjait – ez közhely, ám Cerruti esetében mélyen igaz – kizárólag a minőség tartja össze. Első darabja a hatvanas évek végén egy genfi műkereskedésben vásárolt kis méretű Kandinszkij-akvarell volt. Az anyag bővítése a nyolcvanas évektől kapott lendületet; fő beszerzési forrásainak torinói galériák, így a La Bussola és a Galatea, valamint Pietro Accorsi antik tárgyakkal foglalkozó műkereskedése tekinthetők. A gyűjtő hamarosan nemzetközi aukciókon is felbukkant, így árverésen vette a halála előtt egy évvel a kollekciójába utolsóként bekerült darabot, Renoir Fiatal nő rózsával című 1897-es festményét, amelyért 842 500 fontot fizetett a Sotheby’s-nél, Londonban. Cerruti sohasem fókuszált egyetlen műfajra vagy egyetlen művészettörténeti korszakra; ami felkeltette az érdeklődését, hozzáférhető és anyagilag elérhető volt számára, azt igyekezett megszerezni. Így került a kollekciójába egymás mellé Agnolo Gaddi triptichonja a XIV. századból és Giorgio de Chirico Metafizikus múzsája 1918-ból, Goyától A háború borzalmai (1863) és az olasz futuristák korszakos alkotásai. Egy vezérlőelve azonban mégis volt a gyűjtésnek: a tárgyakat úgy válogatta ki, hogy azok együtt egy nagypolgári villa lakosztályainak teljes berendezését alkossák.
A gyűjtemény mai, végleges formájában mintegy 300 festményt, szobrot, és közel ugyanennyi bútort, szőnyeget és egyéb lakberendezési tárgyat tartalmaz. A már említetteken túl a képzőművészeti anyagot többek közt Pontormo, Ribera, Zurbarán, Modigliani, Giacometti, Picasso, Klee, Severini, Boccioni, Balla, Magritte, Bacon, Fontana és Warhol neve fémjelzi. Cerruti gyűjtőként nem távolodott el a szakmájától: tárgyai között megtalálható mintegy 200 különleges kötésű, ritka könyv is, köztük Francesco Colonna 1499-ben kiadott Hypnerotomachia Poliphilije (Poliphilus álma) és Abrahamus Ortelius flamand kartográfus Theatrum Orbis Terrarumja (Világszínház) 1601-ből.
Amikor anyagi lehetőségei már megengedték, Cerruti 1961-ben vásárolt egy telket az akkor még romos Castello di Rivoli mellett, és az évtized végére itt építtette fel provence-i stílusú, a nyolcvanas években aztán már a gyűjteményi szempontokat is figyelembe véve átalakított, pazarul berendezett villáját. Ő maga állítólag mindössze egyszer éjszakázott az épületben, de szabadidejében rendszeresen megfordult itt, hogy magára maradhasson kincseivel. Telente itt fogyasztotta el vasárnapi ebédjét úgy, hogy közben a szalon minden falán kedvenc De Chirico-festményeiben gyönyörködött. Állandó lakását a nyomda mellett sohasem adta fel, hogy cégéhez mindig közel – és szükség esetén gyorsan elérhető – legyen. A villa ajtaja évente kétszer – védőszentjének napján és az év utolsó napján, a gyűjtő születésnapja előestéjén – barátai előtt is megnyílt; a nagyvilág leginkább ezen alkalmak résztvevőinek beszámolói alapján kaphatott képet a kollekcióról.
A Castello di Rivoli közelsége utóbb sorsdöntőnek bizonyult. Az épület rekonstrukcióját követően, 1984-ben itt nyílt meg Olaszország első és ma is a legfontosabbak közé tartozó kortárs művészeti múzeuma; ez később jó együttműködő partnernek bizonyult. Cerruti 2013-ban alapítványt hozott létre, amelybe nemcsak a villáját és a gyűjteményét vitte be, de amelynek jelentős tőkét is juttatott.
Az alapítvány 2017-ben a Castello di Rivolira bízta a kollekció gondozását. A villát 2016 és 2018 között a legkorszerűbb követelményeknek megfelelően felújították, s idén májusban a neves kortárs múzeum fiókintézményeként itt nyílt meg a Cerruti-gyűjtemény állandó kiállítása, tovább gazdagítva a képzőművészet olaszországi bázisai között mind fontosabb helyet elfoglaló Torino és környéke kulturális kínálatát. A Castello di Rivoli pedig joggal reklámozza magát úgy, hogy látogatói nemcsak a kortárs művészetbe, hanem annak fontos inspirációs forrásaiba is betekintést nyerhetnek.
Emőd Péter
(Megjelent a Műértő 2019 októberi lapszámában)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
