szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

„Művésznek lenni a második legbiztonságosabb szakma koronavírus szempontból – a favágók után” – olvasom az artneten március 16-án, azon a napon, amikor a magyar kormány bejelentette a határok, iskolák, mozik és szórakozóhelyek le- és bezárását. A cikk szerinti művészek: „a festők, a szobrászok és az illusztrátorok”. Bosszankodom.

A (poszt)konceptualistákkal mi a helyzet?! A metázókkal és reflektálókkal? A formaellenesekkel, a tervezetszerűség-firkantókkal, a folyamatban és nem a végtermékben utazókkal? A dokumentáció- és archívumfixáltakkal? A kvázi-műveket burjánoztatókkal? Velem? Mert fotót üveggel összeragasztókról, takkerelőkről, gemkapocs-fűzögetőkről egy szó sem esik… Ilyenkor hasznos a festő diploma. Konstatálom, hogy végül is megnyugodhatok.

A koronavírus nem tréfa, és véletlenül sem venném félvállról, még akkor sem, ha a New York Times listája alapján az eleve karanténban – értsd műteremben – élőkre veszélyes a legkevésbé. Már csak azért sem, mert a műteremből kikerülő tárgy bárminemű útvonala a kinti világban maximálisan érintett a vírus által:  a műtárgypiac az elsők között volt, ahol a korábban „kínai járvány”-nak nevezett vész látványosan kimutatta a foga fehérét Európa és Amerika felé. A március közepén esedékes Art Basel Hong Kong törlésének februári bejelentése zavarba ejtő volt. Hozzászoktam, hogy a giga, mega és csúcs jelzőkkel ellátott művészeti világ szereplői – vásár, intézmény, galerista, kurátor, gyűjtő – érinthetetlenek, és a hír hallatán nagyjából úgy éreztem magam, mint amikor azt olvastam 2008-ban, hogy Prince csípőprotézist kapott.

Tarr Hajnalka: Holders, 2017

Március elején New Yorkban az Armory Show még nagyjából hozta a várt látogatószámot, a VIP-megnyitón minden szereplő ott volt, akinek ott kellett lennie, és annyi pénzt hagytak ott, amennyit ott kellett hagyniuk – írja a szaksajtó. A vírus árnyékát játékos könyök- és boka-összeérintgetős parádézással hessegették el az emberek kézfogás helyett, és olyan virtuóz szójátékok kiötlésére is volt még lendület mint például az Arm-ory – azaz az újfajta karos köszöntés angol elnevezése.

A New York-i vásárokat (lásd még Independent, Volta) követően viszont napok alatt bezárt mind az amerikai, mind az európai galériák többsége, és azóta is tucatjával törlik vagy „későbbre halasztják” a vásárokat egészen már májusig, és ennek a hullámnak még nincs vége. A vírust elnézve a csúcs art fair, a svájci Art Basel – fizikai – megrendezése is erősen kérdéses. A legtöbb galériának nincs annyi tartaléka, hogy hónapokon át kereskedelmi tevékenység nélkül életben tudjon maradni, fizetve a stábját és a bérleti díját.

És persze a művészek sem az egzisztenciális stabilitásukról híresek, nagy részük eleve nem a művészetből él,  munkát vállal – legtöbbször tanít –, de csak annyi időben, hogy a művészetre is tudjon koncentrálni. Ennek köszönhetően a „más munka” épphogy alapjövedelmet biztosít, arról nem is beszélve, hogy a járványnak köszönhetően például épp a tanítás mint munkalehetőség esik ki. Egy szóval és többel: a vírus globális hatása majdnem minden racionális szempontból jogosan kelt riadalmat mindenkiben.

Ugyanakkor az emberek karanténba vonulása akarva-akaratlanul olyan hangulatot kölcsönöz ennek a féktelenül robogó, zajos és emélyült figyelemben súlyosan deficites világnak, amit egy eleve elvonultan dolgozó, egy dologra fókuszáló alkotó ember üdítően otthonosnak talál. A karanténnak köszönhetően műterem lett kicsit az egész világ… és művész lesz benne egy kicsit minden ember?

Eljött az Idő ideje?

„Te hogy vagy?” – hangzik az óvatos kérdés a telefonban. „Te, figyelj, én tök jól!” – jön a coming out, meg a pajkos nevetés, mint aki valami illetlen dolgot vall be. Művész művész közt, introvertált introvertált közt, favágó favágó közt. „Nyugi van, nem változott semmi. Dolgozom. Végre nem érzek bűntudatot, hogy egy remete vagyok, aki csak molyol a műteremben egész nap; egy élhetetlen, aki nem találkozgat, nem »kommunikál ugye«, »nem veszi fel a tempót«, nem »építi magát«… Hogy nincs tévém, hogy jobban érdekel a vonal, amit húzok, mint bármi más.”

A város hirtelen olyan csábítóan szelíd lett. Az emberek óvatosan mozognak, mintha így sikerülne láthatatlannak maradni a vírus előtt, lassabban járkálnak, lassabban szedik ki a banánt a dobozból az Aldiban. Az önérdek-érvényesítés se kintről, se bentről nincsen táplálva, és őszintén szólva ez rettenetesen jól áll a világnak. Pláne a művészetinek. Mivel a művészeti világnak kifejezetten rosszul áll a verseny, a gyors brandingstratégiák; az instagram instalátogatójának instafigyelmére vadászni műtárggyal; a hashtagek egybites kategóriái, a pitch, hogy egy mondatban mondd el, mit csinálsz. A tempó, a gyártás, az aukciók irracionális árai, a három napig tartó trendek felhajtása, mint kopókkal a vadat, aztán jöhet a nagy vadászat, lelőni mind, ki fut a leggyorsabban, nagy vásár, nagy gyűjtő, nagy galéria, nagy intézmény, nagy kép… – nagyon attól tartok, valami nagyon el van csúszva. Szabad verseny? Úgy tűnik, vírus okán a verseny nem meghatározott ideig elmarad. Lassítás.

A képzőművészet lassú és zömében nonverbális ügy. A világ, amelyben a műtárgy útra kel, hogy érvényességét kivívja, viszont gyors: több mint verbálisan akrobatikus. Ez a kontraszt zavarossá teszi a műterem, a benne élő művész és a minden rajta kívül eső viszonyát. Beugrok a műterembe, összedobok valami melót, délutánra már lájkolhatod az instán, közben szétdobom a portfóliómat emailen, igen, ide utalhatod, küldöm a számlát, akkor nem kápésat írok, oké. Akkor volna kompatibilis ez a hangulat, ha a műterem nem lenne egyik utolsó bástyája és kincseskamrája annak, amit a „kint rekedtek” kétségbeesve keresnek: az időnek, a lassú és komplex gondolkodásra képes, analitikus, érző figyelemnek.

Nincs egy lélegzetvételnyi időm, nem jutok levegőhöz – hangzik el sokak szájából. Ahogy nincs annyi lélegeztetőgép, amennyire szükség volna az ilyen felkiáltásokkal tömegesen levegő után kapkodók számára, úgy nincs a világban sem elég hozzáférés az időhöz.

Ha az ember beírja a Google-be azt a mondatot, hogy „how to slow down life”, egy másodperc alatt 1 440 000 000 találatot hoz fel a kereső, köztük a leghatékonyabban versenyzők dicshimnuszáért felelős Forbes üzleti magazin linkjét is. Ám a globális szintű időkészlethiány idején a vírussal járó lassítás új lehetőségeket nyit mind emberi, mint műtárgy-befogadási, gyűjtési szempontból is. A felpörgött művészeti világ talán lelassul a létét jelentő tárgy természetéhez, a műhöz magához.

A gyors művészeti tendenciák gyorsan klasszicizálódnak a művészet világán belül, „és a jegyükben fogant alkotások a múzeumokba és a gyűjteményekbe, vagy hosszabb-rövidebb időre mint információ archiválásra kerülnek az interneten. A nyugati típusú képzőművészet globális színterén a produktumok alig regisztrálható módon jönnek létre, igen rövid életű elméleti és gyakorlati, de mindenképpen lokális és relatív értékű kanonizációra adnak alkalmat” – írja éleslátón Szoboszlai János az Irokéz Gyűjtemény katalógusában 2008-ban.
Most, 12 év után, eljött A Lassítás Kora, a mi időnk ideje. Remélem.

Tarr Hajnalka

A cikk címe utal Benczúr Emese, Imre Mariann, Szíj Kamilla, Szira Henrietta és Tarr Hajnalka MÁNIA. Csendes stratégiák című csoportos kiállítására, mely 2019. április 6. és június 23. közt volt megtekinthető a debreceni Modemben.

Megjelent a Műértő 2020. tavazsi tripla számában

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Wladár Sándor maradt az úszöszövetség elnöke

Wladár Sándor maradt az úszöszövetség elnöke

És akkor már Matolcsy György sem látja fényesen a jövőt

És akkor már Matolcsy György sem látja fényesen a jövőt

Mini Cooper S Sidewalk – teszten a Flaszter Edition

Mini Cooper S Sidewalk – teszten a Flaszter Edition