Emőd Péter
Emőd Péter
Tetszett a cikk?

A műkereskedelem aktuális állapotát elemző írások rendszerint az előző évvel való összehasonlításból indulnak ki. Azt vizsgálják, hogyan változott a forgalom összvolumene és annak megoszlása az egyes műpiaci csatornák, a különböző földrajzi régiók, a művészettörténeti korszakok, a „hagyományos” és progresszív műfajok vagy az egyes stílusirányzatok között.

Ennek 2020 vonatkozásában nem sok értelme van, hiszen a Covid-19 oly mértékben írta át a játékszabályokat, hogy gyakorlatilag minden összehasonlítás értelmét veszti. A már rendelkezésre álló – egyelőre nem átfogó, de a tendenciákról képet adó – adatokat ezúttal is bemutatjuk, de inkább azt vizsgáljuk, hogyan reagált a szakma a kialakult és a kezdeti reményekhez képest elhúzódó válsághelyzetre.

A legfontosabb tavalyi fejlemény kétségkívül a műkereskedelem digitális átállása, ami – ha nem is egyforma mértékben – mindhárom fő csatornát, az aukciósházakat, a galériákat és a művészeti vásárokat is érintette. A virtuális térbe költözésnek nem volt alternatívája – ebben egyetértés van. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a digitális átállás mennyire lesz tartós, hogyan alakulnak majd az online és az élő értékesítés arányai a veszélyhelyzet megszűnése után. Az „online-szkeptikusok” egyik fő érve mindenesetre lassan megdőlni látszik: ez úgy szólt, hogy a virtuális tér nem alkalmas magas árfekvésű műtárgyak értékesítésére. Erre a gyakorlat már korábban rácáfolt, hiszen az élő árveréseken is sokan éltek az online licitálás lehetőségével úgy, hogy előtte csak reprodukcióról ismerték a kiszemelt drága műtárgyakat. Tény, hogy a beadók és maguk a házak is óvatosak még, „tartalékolnak” a majdani élő aukciókra, de sokmilliós tételek tavaly már rendszeresen szerepeltek az online kínálatban. Hasonló volt a helyzet a galériákban és a vásárokon is.

Francis Bacon: Aiszkhülosz Oreszteiája által inspirált triptichon, 1981
©

Természetesen az sem mindegy, milyen kasszával zárták a kereskedők az online rendezvényeket. Mert a forgalom rendszerint jóval kisebb volt ugyan a korábbinál, de a költségek is jelentősen csökkentek, a legnagyobb mértékben az élő és az online vásárok összehasonlításában. Sajnos e téren még egyetlen releváns piaci szereplő sem osztotta meg a tapasztalatait. Van viszont egy olyan tényező, amelynek hatása még nehezen mérhető fel: a tavalyi online rendezvények azért is lehettek sikeresek, mert építhettek a kereskedők és ügyfeleik között az elmúlt években létrejött bizalomra, ami aligha alakítható ki pusztán a virtuális térben. Ez a bizalom megkophat, s az új gyűjtőknél ki sem alakulhat, ha minden áttevődik a virtuális térbe. A tavalyi sikerek tehát önmagukban nem jelentenek hosszú távú garanciát. Valószínű, hogy az online megoldások a kommunikációban és a marketingben tartósan is nagyobb szerephez jutnak a korábbinál, és feltételezhető az is, hogy az értékesítésben sem fognak teljesen visszaállni a korábbi alacsony szintre. Ebben ugyanakkor több más tényező, például újabb és újabb régióknak a globális piachoz való kapcsolódása is szerepet játszik.

 

Rembrandt Önarckép csipkegallérral és fekete kalapban c. festménye (1632) 14,5 millió fontért kelt el a Sotheby’s-nél
©

Az új helyzetre leginkább az aukciósházak voltak felkészülve, hiszen élő árveréseiken már hosszabb ideje lehet online is licitálni, és az utóbbi években mind többen tartottak, főleg az alacsonyabb árfekvésű munkák értékesítésére, tisztán online aukciókat. A know-how tehát – még ha fejlesztésre szorult is – rendelkezésre állt. Ráadásul az árverezőházaknak van még egy, a vírus miatti korlátozások és lezárások által kevésbé érintett, most felértékelődött üzletága: a private sales, melyek felfutása is szerepet játszott abban, hogy a visszaesés emészthető mértékű maradt.

A galériáktól és a vásároktól viszont komoly beruházásokat követelt a helyzet – egy olyan időszakban, amikor megcsappantak a bevételek. Erre nem mindenkinek volt lehetősége, ami a galériás szektorban a nagy piaci szereplők versenyhelyzetét javította a kicsikkel szemben. A vásároknál némileg más a helyzet: itt a nagyok is szenvedtek, mert míg a globális vásároknak esélyük sem volt élőben jelentkezni, a kisebb, regionális jellegűek – így például az Art Market Budapest – többnyire megpróbálkoztak ezzel. A szakértők egy része a nagy vásárok jövőjét szkeptikusan látja, de ebben más tényezők, többek közt a környezettudatosság is szerepet játszanak, hiszen a nagy mustráknak nagy az ökológiai lábnyoma.

Izgalmas kérdés a kereslet és kínálat alakulása is a pandémia árnyékában. Úgy tűnik, a magas árfekvésű, illetve az egyéb kategóriákban eltérő tendenciák érvényesülnek. A csúcsszektorban a kereslet talán még nőtt is – a nemzetközi kimutatások szerint a leggazdagabbak többsége a járvány alatt is növelte vagyonát, és továbbra is szívesen költ –, a kínálat viszont a helyzet bizonytalanságai miatt csökkent. A többi kategóriában inkább a kínálat nőtt, mert sokakat anyagi helyzetük kényszerít arra, hogy megváljanak gyűjteményük egy részétől, a kereslet viszont hasonló okokból visszaesett.

A járványidőszak pozitív jelensége a piaci szereplők fokozott együttműködési készsége. Ez gyakran tisztán üzleti alapú – ilyen például, amikor több galéria a költségek csökkentése érdekében közös online értékesítési platformot épít –, de időnként a szakmán belüli szolidaritás is megjelenik. Jó példa erre a megagalerista David Zwirner, aki számos kisebb galériát ingyen beengedett online bemutatóterébe – mások ezt szerény jutalék fejében tették –, tudván azt is, hogy ezek túléléséhez végső soron nekik is érdekük fűződik. De láttunk jó példákat aukciósházak és galériák közötti együttműködésre is: ilyen volt itthon a Kieselbach Galéria és az acb Galéria korszakokon átívelő, „árrekordgyanús” tételekkel tűzdelt közös kiállítása.

A digitális átállás pozitív kísérőjelensége volt a növekvő ártranszparencia is. Azok a galériák, amelyek saját kiállításaikon vagy vásárokon sohasem tüntették fel az árakat, az online kiállítóterekben ezt többnyire megtették, ami erősíti velük szemben az elvárást e gyakorlat állandóvá tételére.

A legfőbb pozitívum talán a számos innovatív értékesítési forma megjelenése a piacon – a hagyományos csatornákon kívül is. E téren az aukciósházak a legkreatívabbak, ahol a hibriditás tűnik a legkézenfekvőbbnek: ügyesen keverik az élő és az online formákat, feloldják a művészettörténeti korok és a műfajok közötti korlátokat, zártkörű, meghívásos árverésekkel kísérleteznek. De sok ötlettel álltak elő a galériák is: a berliniek például saját székhelyükön valóban felépítették azokat a standokat, amelyeket a vásárokon csak a virtuális térben tudtak bemutatni. Figyelemre méltó, bár a műkereskedőket inkább aggasztó jelenség, hogy az online formák előtérbe kerülése számos művészt késztetett a „Direct-to-customer” modell kipróbálására, azaz arra, hogy a kereskedők kiiktatásával jusson el a gyűjtőihez.

 

Lakner László: Rózsák, 1969
©

Csodák persze nincsenek. A forgalomra a lockdown a sok jó kezdeményezés mellett is rányomta bélyegét. A visszaesés jelentős ugyan, de a nyár eleji pesszimista prognózisokhoz képest a pandémia második hullámának ellenére is kevésbé drámai.

Bármennyire a Covid-19 határozta is meg alapvetően a 2020-as évet, a globális piac egy fontos tavalyi trendjét még meg kell említenünk. A művészeti kánon átírása, kiegészítése már az elmúlt években megkezdődött, s minekutána tavaly a rasszizmuskérdés drámai erővel került napirendre, ez a folyamat is felgyorsult. A különböző, főként etnikai kisebbségekhez tartozó művészek és a női alkotók munkái iránt jelentősen megnőtt a kereslet, a piac valóságos árrobbanásnak volt tanúja. Az egyik feltörekvő csillag, a ghánai születésű Amoako Boafo munkája például a Phillipsnél idén tavalyi árának már a 30-szorosát érte. A Christie’s külön kiállítást szentelt a „fekete művészetnek”, melyre közvetlenül a művészektől válogatta a munkákat, és a spekuláció letörésére olyan szerződést íratott alá a vevőkkel, hogy friss szerzeményeiket öt évig nem adhatják el.

Számok egyelőre csak az aukciós piacról állnak rendelkezésre, ezek is többnyire csak a legnagyobb házak forgalmát mutatják. A Christie’snél az aukciós értékesítés 25 százalékkal, 4,4 milliárd dollárra esett vissza, ugyanakkor a private sales 1,3 milliárdot termelt, ami 57 százalékos növekedést jelent. A legnagyobb értékű műtárgyak többsége nem a nyilvános árveréseken kelt el. A Sotheby’snél az aukciós értékesítés 3,5 milliárd dollárra csökkent (27 százalékos visszaesés), a private sales ugyanakkor a Christie’st lekörözve 1,5 milliárdot ért el (50 százalékos emelkedés). A forgalomhoz már mindkét háznál az ázsiai vásárlók hozzájárulása volt a legnagyobb. A két ház a Phillipsszel együtt az egy évvel korábbi 219-cel szemben 644 online aukciót szervezett, ezek 1,05 milliárd dolláros összforgalma több mint hatszorosa volt az előző évinek. Úgy tűnik, a vásárokhoz hasonlóan az aukciós piacon is a regionális vagy jobbára belföldi ügyfélkörű házak vészelték át könnyebben a múlt évet. A párizsi Artcurial forgalma például csak 19 százalékkal, a müncheni Ketterer Kunsté 3 százalékkal esett vissza, míg a kölni Van Ham 40 millió euróval eddigi legjobb eredményét produkálta. A hazai házak eltérő módon reagáltak a helyzetre. Volt, amelyik szinte mindent áttett az online térbe vagy saját szoftvert fejlesztett, és ezt követően indította az online aukciókat; és volt, amelyik inkább más üzletágakra, értékesítéssel egybekötött kiállításokra és a private salesre koncentrált. A potenciális vevők gyorsan megbékéltek a virtuális térben tartott árverésekkel, a Virág Judit Galéria 950 milliós téli forgalma például már vetekszik a korábbi élő árverések eredményeivel. A pandémia évében is folytatódott a hazai aukciós piacon a kortársak előretörése és áraik gyors emelkedése.

 

Tihanyi Lajos: Akt studium, 1917
©

Az abszolút csúcseredmények ugyan sem külföldön, sem idehaza nem forogtak veszélyben, de azért számos életműrekord és egyéb kiemelkedő eredmény született. A globális listát egy Francis Bacon-triptichon vezeti közel 85 millió dollárral, míg itthon Tihanyi Lajos aktstúdiumáért fizették a legtöbbet: 95 millió, jutalékkal együtt 114 millió forintot.

Piaci megfigyelők abból indulnak ki, hogy a visszaesés a galériás szektorban sem nagyobb, mint az aukciósházaknál, így – figyelemmel arra is, hogy az egyre izmosabb ázsiai piac később befutó számai még javíthatnak a képen – a globális műkereskedelem a múlt évet talán „megúszhatja” 20 százalék körüli visszaeséssel, amiből joggal meríthetne önbizalmat a könnyűnek ugyancsak nem ígérkező idei esztendőre.
Emőd Péter

Megjelent a Műértő 2021. február-márciusi lapszámában

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!