Helyben hagyta a házakat a hétvégi vihar
A katasztrófavédelem öszesítése szerint szombaton Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, illetve Hajdú-Bihar megyéből érkezett a legtöbb jelzés, vasárnap a fővárosból és Győr-Moson-Sopron megyéből a vihar miatt.
eső
A katasztrófavédelem öszesítése szerint szombaton Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, illetve Hajdú-Bihar megyéből érkezett a legtöbb jelzés, vasárnap a fővárosból és Győr-Moson-Sopron megyéből a vihar miatt.
Hétfőn már csak gyenge hidegfronti hatás érvényesül, a szélre érzékenyek panaszai azonban nem szűnnek. A megterhelő időszak másokat is megviselhet.
A hét első felében eltűnik lassan a hétvégi szeles, barátságtalan idő. Kisebb eső eleinte még előfordulhat, de napközben már egyáltalán nem lesz hideg, és többfelé 20 fok felett alakul a csúcshőmérséklet.
Hat megyére és a fővárosra hétfőre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos szél miatt.
Lezárták a győri belváros egyik forgalmas utcáját a vihar miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Ha a baloldali ellenzék vasárnap tüntetett volna...na azt is lemondanák.
A nagy széllökések miatt Balatonszemesnél kiöntött a Balaton - írja az Időkép.
Az előrejelzéseknek megfelelően szombat délután megérkezett a vihar Budapestre.
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében több járásra már kiadta a riasztást a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban viharossá fokozódhat a szél.
Az egész országra figyelmeztetést adott ki holnapra, március 15-ére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a várható igen erős szél miatt.
Szikrázó napsütés és 20 fokos csúcshőmérséklet várható pénteken. Szombaton még tavaszias idővel indul az ünnepnap, majd délután megérkezik a hidegfront és zuhanni kezd a hőmérséklet. Vasárnapra hideg, esős időt ígér az előrejelzés.
A heves szél és a hirtelen lehűlés mellett a szokatlanul száraz levegő is okozhat gondokat a nemzeti ünnep szabadtéri rendezvényein. A csökkent nedvességtartalom porviharokat, vegetációtüzeket okozhat a hétvégén.
Az egészen a hét végéig tartó kellemes, élettanilag kedvező időt érdemes mindenkinek kihasználnia, szombaton ugyanis markáns változás várható a humánmeteorológiai helyzetben. Már most ajánlott elkezdeni tudatosan készülni a változásra.
Újra támadásba lendült a tél szerdán az Egyesült Államok északkeleti területein és Középnyugaton, a Nagy-tavak vidékén.
Szerdán virradóra sem várható számottevő változás, hazánk nagy részén derült, napsütéses időre ébredhetünk – áll az Időkép időjárás-előrejelzésében.
Egyelőre még sok a kérdőjel, de szombaton egy hidegfront érkezik, vasárnap pedig hózáporok is várhatók.
Igencsak csípősre sikeredett a mai reggel, a napkelte környékén Sátoraljaújhelytől nem messze, Bózsván, valamint Szendrőládon is -7 fok alá csökkent a hőmérséklet.
A következő napokban jelentősen mérséklődik a fronttevékenységhez köthető fejfájás is, emellett továbbra is kifejezetten kellemes hő- és komfortérzetre számíthatunk. A pollenhelyzet viszont tovább romlik. Humánmeteorológia.
Az egyik felszólaló arról beszélt, hogy Fico Orbán Viktor érdekei mentén felvidéki provinciává teszi Szlovákiát.
Az intézmény maga számolt be arról, hogy minden ECMO-ja foglalt, 1-2 éves kisgyerekeket kezelnek a gépeken, mindegyiküket több mint egy hete.
Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.