szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hét első feléhez képest jóval kellemesebb idő valószínű a hét hátralévő részében. Minden nap kisüt a nap, de helyenként eső is hullhat, és eleinte erős marad a szél. Hétvégén 20 fok felett alakul a csúcshőmérséklet, jövő hét elején pedig még melegebb lehet.

Pénteken az ország nagy részén több órára kisüt a nap, délutántól növekszik meg főként a Dunántúl északi felén erősebben a felhőzet, ott kisebb eső is lehet. A szél napközben helyenként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható.

Szombaton a gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap. Elszórtan lehetnek záporok, nagyobb eséllyel a keleti országrészben. A szél főként a nyugati és a középső tájakon megerősödik. Hajnalra 6, 11 fokig hűl le a levegő, napközben 16, 22 fok valószínű.

Vasárnap eleinte hosszabb napos időszakok is várhatók a gomolyfelhő-képződés mellett, majd a nap második felében észak felől vastagabb, de nem zárt felhőzet érkezik fölénk. Számottevő eső nem valószínű. Több helyen megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul.

Jövő hét elején 23, 24 fok is lehet napközben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”