szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Borsó nagyságú jég esett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csütörtök délután - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) miskolci regionális központjának meteorológusa.

A jégszemek nem voltak olyan kemények, mint a nyári időszakban, inkább kásás volt az állaguk.

Tavasszal viszonylag könnyen kialakulhat a jégeső, amikor hűvösebb, hidegebb az időjárás. Egy magaslati hidegörvény forog ugyanis fölöttünk, emiatt esett a jég - mondta a meteorológus.

Hozzátette, számos helyről jelezték a borsónyi jeget, Miskolcról kelet felé haladt a csapadék, majd délen is kaptak a kásás jégből, Tiszaújváros környékén.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton