szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Figyelmeztetést tartott érvényben csütörtökön az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Több megyében egyszerre adták ki a figyelmeztetést a hőség, illetve a viharok, felhőszakadások miatt.

Csütörtökön a napi középhőmérséklet a középső és déli megyékben még meghaladhatja a 25 fokot, de délutántól az érkező hidegfront az ország döntő részén érdemi csapadék nélkül vonul át, mögötte péntekre mindenütt megszűnik a hőség – közölte az (OMSZ).

A front mentén, illetve előtte előbb északon, északnyugaton, késő este már a déli megyékben is lehet helyenként zivatar, amely az ország hozzávetőleg 10-25 százalékát érintheti.  A zivatarokhoz viharos széllökés, intenzív csapadék és jégeső társulhat. Kis valószínűség mellett egy-egy helyen – leginkább délnyugaton és északkeleten – felhőszakadás és heves jégeső, szél is kísérheti a zivatarokat. Péntekre virradó éjszaka zivatartevékenység nem valószínű.

Pénteken délután, este a Dunántúl nyugati, délnyugati részén – leginkább az országhatár közeli területeken – alakulhatnak ki zivatarok, melyeket intenzív csapadék, jégeső és viharos szél is kísérhet, de hevesebb kísérőjelenségeknek csekély az esélye.

met.hu
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya