szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az Eger–Kecskemét–Baja vonalon jár a vihar, közben nyugat felől újabb cellák léptek be az országba – jelentette az idokep.hu. Keleten még 35-36 fok van.

Újabb viharcellák érkeztek az országba nyugaton – írta az idokep.hu. Közben az eddigi vihar kelet felé tolódik, már több megye számos járására a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadta a meteorológiai szolgálat.

A szerda éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Budapesten és Pest megyében, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyében van érvényben a legmagasabb harmadfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken a következő órákban olyan heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket intenzív esőzés, akár óránkénti 100 kilométeresnél erősebb széllökések kísérhetnek, és nagy méretű jégdarabok is hullhatnak.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

 Belépés csak maszkban: fura időszak kezdődik kedden az iskolákban

Belépés csak maszkban: fura időszak kezdődik kedden az iskolákban

Fotók szivárogtak ki egy elkaszált Google telefonról

Fotók szivárogtak ki egy elkaszált Google telefonról

Békésen, de cselekedni kell - üzente Obama

Békésen, de cselekedni kell - üzente Obama