szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A balatoni ingatlanpiac egyértelmű élénküléséről adtak számot az ingatlanforgalmazók. Főként az olcsó házak, telkek iránti belföldi érdeklődés van felfutóban, és nő az angol jelenlét a piacon a sármelléki repülőtér járatainak köszönhetően.

Szászné Frankó Gabriella, az ingatlanforgalmazással másfél évtizede foglalkozó Balaton Régió Kft. ügyvezetője szerint leginkább a magyarok jóvoltából élénkül a balatoni ingatlanpiac. A Siófok mintegy 40 kilométeres vonzáskörzetének ingatlankínálatával foglalkozó iroda tapasztalatai szerint a hazai kuncsaftoknak tavaly még csak az érdeklődése, idén már a vásárlási kedve is igen megnőtt. Míg pár éve a cég vevőkörének legfeljebb 10 százaléka volt magyar, idén már a fele.

- Nőtt az impulzusvásárlók száma - fogalmazott a szakember. Kifejtette, az üdülési csekknek is köszönhető, hogy egyre több a hazai turista a Balatonnál, egy részüknek igen megtetszik a térség. A magyarok többnyire olcsó házakat, nyaralókat, építési telkeket vesznek. Akadnak köztük, akik befektetési célból, de olyanok is, akik áttelepülés miatt vásárolnak ingatlant. A gazdaságilag kevésbé sikeres területekről - mint például Dél-Magyarországról, Nógrádból - már több család is úgy döntött, hogy Siófokra költözik.

Sármellék vevőt hoz

Jelentős túlkínálat jellemzi a piacot, de aki reális árért, 15 millió forint alatti vízparti vagy luxusingatlant kínál, az többnyire egy éven belül vevőre talál - állítja Szászné Frankó Gabriella. A legjobb, 30-50 ezer forint/négyzetméteres áron a vízparti telkek kelnek el.

A siófoki iroda tapasztalati szerint a külföldi vásárlók közül eltűnőben vannak a kelet-németek, de jönnek helyettük a nyugat-németek, angolok, ami egyértelműen a sármelléki repülőtér beindult charterjáratainak köszönhető. Akadnak a vevők közt olaszok, hollandok is, akiknek a magyarokhoz hasonlóan az olcsó vásárlási lehetőség a vonzó, nem bánva azt sem, ha a tótól jóval távolabb eső, felújításra szoruló házról vagy nyaralóról van szó. A Balatonnál nyaraló szlávok - lengyelek, oroszok - közül eddig még senki nem vásárolt ingatlant a Balaton Régió Kft.-nél.

Az északi parton, a Révfülöptől Szigligetig terjedő terület ingatlankínálatával foglakozó badacsonyi midiTOURIST Kft. ügyvezetője, Sall Csaba is úgy látja, a tavaly megmozdult balatoni ingatlanpiac az idén tovább élénkült. Irodája 2007. július elején elérte azt a pici forgalmat, mint amit tavaly egész évben bonyolított, azóta viszont jelentős visszaesést tapasztalt, aminek a szakember szerint ennek csak az ingatlanpiac szeszélyessége az oka.

Kifizetődik a fejlesztés

A badacsonyi iroda vevői, néhány kivételtől eltekintve mind magyarok, akik olcsó, 10-15 millió forint alatti nyaralási és befektetési lehetőséget, építési telkeket keresnek. Az északi parton nem csak a vízparti, hanem a panorámás ingatlanok is igen kelendőek, de élénkült a kereslet azokon a településeken is - például Badacsonyban -, ahol az önkormányzat sokat költött beruházásokra, utak, járdák, parkok, strandok építésére, felújítására - számolt be az ügyvezető. Az iroda által értékesített házak, nyaralók négyzetméterára teljesen eltérő, alapvetően az adottságaiktól, közművesítettségtől, fekvéstől függ. Az építési telkek viszont csaknem mind 6,5--7 millió forintért kelnek el, függetlenül a többnyire 1200- 3500 négyzetméter között mozgó méretüktől.

A midiTOURIST jelenlegi kínálatában 245 ingatlan található, ezek ötödére igaz, hogy külföldi tulajdonos akar túladni rajta. Csaknem minden esetben kelet- vagy nyugat-németekről van szó, akik hajdan nosztalgiából, és az olcsóság miatt azt tervezték, hogy a térségben töltik nyugdíjas éveiket, de közben sokat romlott a gazdasági helyzetük, Magyarországon pedig drága lett a megélhetés. Mások az egészségi állapotuk miatt kényszerülnek eladni a házukat, nyaralójukat. Tőlük általában kedvező áron, jól karbantartott ingatlanokat lehet vásárolni - mondta Sall Csaba.

Jönnek a spekulánsok

Török Christian, az angol ügyfelekre specializálódott Canella CE Kft. balatoni ingatlanközvetítője arról számolt be, hogy cége az idén már kétszer akkora forgalmat bonyolított le a szigetországi ingatlanvásárlóknak köszönhetően, mint tavaly. A szakember szerint amióta tavaly a Ryanair sármelléki járatai beindultak, és gyakorlatilag 2 óra alatt megközelíthetővé vált Londonból a Balaton, egyre több angol utazik a térségbe. Tájékoztatása szerint sokan először csak egy-egy hétvégére ugranak át, aztán beleszeretnek a tájba. Elsősorban építési telkeket, olcsóbb házakat vásárolnak, főként befektetési céllal, de akadnak olyanok is, akik nyaralási, sőt áttelepülési céllal vesznek ingatlant. Általában a 20-100 ezer euró közötti árfekvésű lehetőségekkel élnek, de újabban felbukkantak az érdeklődők között angol nagybefektetők is - számolt be az ingatlanközvetítő.

A Balaton javuló vízminősége, jobb megközelíthetősége, az üdülőövezetben történt fejlesztések és növekvő befektetői kedv mind hatnak az ingatlanpiacra - magyarázta Török Christian az élénkülés okait. Szerinte mi sem bizonyítja jobban mindezt, minthogy az idén ugrásszerűen nőtt az internetes érdeklődés a balatoni ingatlanok iránt, továbbá egyre több a spekuláns, aki abban a reményben vásárol ingatlant az üdülőövezetben, főként a vízparton, hogy pár évvel később magasabb áron adjon túl rajta.

Felkerült a csárdás az UNESCO kulturális örökségeinek listájára

Felkerült a csárdás az UNESCO kulturális örökségeinek listájára

A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

800 km-t is lerepül egy szuszra, szinte zaj nélkül – hamarosan felszállhat az első e-utasszállító repülőgép

800 km-t is lerepül egy szuszra, szinte zaj nélkül – hamarosan felszállhat az első e-utasszállító repülőgép

Jogerősen elítélték Varju Lászlót az MTVA-székházban történtek miatt, időközi választás jön

Jogerősen elítélték Varju Lászlót az MTVA-székházban történtek miatt, időközi választás jön