szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A holnap kezdődő készház vásáron csak azok a minősítéssel rendelkező cégek állíthatnak ki, akik a MAKÉSZ védjegyet is megszerezték. A kiállítás megnyitását megelőző sajtótájékoztatón többek között arról is szó esett, hogy miért bizonytalan még mindig a készházasok helyzete.


A VI. Készház Vásár megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a könnyűszerkezetes házakkal kapcsolatos szabályozások fontosságát hangsúlyozták, és a közigazgatási hivatalokban tapasztalható visszásságokra hívták fel a figyelmet. Mint elhangzott, 2007 júniusában az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi Főosztályának vezetője a közigazgatási hivatalok építési felügyelőit levélben tájékoztatta arról, hogy a könnyűszerkezetes házak építési, és használatbavételi engedélyezésénél hogyan kell helyesen eljárni. Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) tagok beszámolói alapján a hatóságok ellenére továbbra is kiadják az ÉME-vel (Építőipari Műszaki Engedély) nem rendelkező rendszerekre az engedélyt. Olyan hatóság is akad, amely a levél hatására éppen fordítva cselekedett, azaz az engedéllyel rendelkező cégektől követelt további vizsgálatokat. A helyzetre jellemző, hogy mindössze 43 könnyűszerkezetes rendszernek van ÉME-je, míg a Könnyűszerkezet-építő Tagozatnak 24 tagja van. Ennek ellenére a különböző hirdetésekben majd négyszer ennyi cég kínálja szolgáltatásait.

A Kongresszusi Központban holnap kezdődő VI. Készház Vásáron az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának tagjai közül éppen ezért csak azok állítanak ki, amelyek jogosultak a MAKÉSZ védjegy viselésére. A vásáron fa és fémvázas, helyszíni szerelésű és gyárban legyártott épületek, rönk és gerendaházak egyaránt lesznek. A kivitelezőkön túl a helyszínen beszállítókkal is lehet találkozni, így meg lehet ismerni a tetőablakokat, napkollektorokat, hőszivattyúkat, tetőfedő anyagokat, burkolatokat, szanitereket és a hiteleket kínáló cégeket is. A vásáron külön standja lesz az ÉMI-nek (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Közhasznú Társaság), a műszaki ellenőröknek, az Építésügynek, és a különböző szakmai kiadványoknak is.

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell