Budapest és Hamburg lakosainak száma csaknem azonos, mindkét nagyváros hozzávetőleg 1,7 milliós lélekszámú. A lakáshelyzet viszont gyökeresen eltér egymástól. Míg Hamburgban 70 százaléknál is többen élnek bérlakásban, addig Budapesten – az országos adatokból becsülve – a városlakók 10 százaléka – írja a Lakásfókusz blog. Nem ritka azonban mostanában, hogy a kisebb lakásból nagyobba való költözést nem eladással és hitellel kiegészített vétellel oldják meg a kényelmesebb otthonba vágyók, hanem inkább kiadják a régi ingatlant és az onnan beszedett bérleti díjat néhány tízezer forinttal kiegészítve bérlik az újat.

A megoldást azonban a kényszer szüli és nem a prioritások átértékelése. A lakástulajdon vonzereje ugyanis továbbra is nagy, a többség kidobott pénznek érzi a lakbért, szemben egy törlesztő részlettel, amelynek a végén (talán csak 35-40 év után) mégis csak a saját birtokba kerül az ingatlan. Holott a minden erővel, sőt erőn felül is önálló lakásra való törekvés sokszor irracionális, főként a fiatalabb korosztály esetében. Otthonról elköltözve sokan rögtön lakáshitel felvételére és lakásvásárlásra gondolnak, miközben könnyen lehet, hogy rövid időn belül éppen az ország elhagyása és külföldi munkavállalás lesz náluk napirenden.

A múlt évben csak negyedannyi új otthonhoz adtak kulcsot, mint a csúcsévnek számító 2004-ben. Nincs hitel, nincs mire alapozni a lakásvásárlási terveket, s helyette – igaz, kényszerből – terjed a bérlés. Ezt a folyamatot csak tapasztalni lehet, a statisztikai adatokból nem lehet kiolvasni, s várhatóan a közeljövőben sem állnak majd rendelkezésre egzakt számok. A lakások jelentős részét ugyanis - a hivatalos bejelentést mellőzve – feketén adják bérbe.

A bérlés lassú, de érzékelhető terjedése (amit piackutatással, nagyobb mintás körkérdésekkel lehetne bizonyítani) ugyanakkor jó apropó lehetne ahhoz, hogy a magánbérlakások piacát meggondolt módon szabályozzák. Fontos lenne ugyanis, hogy a bérlő és a tulajdonos is komfortosan és ne kiszolgáltatottan érezze magát saját szerepében.