Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ősszel elvileg meg is nyílik majd Millennium Háza néven.
Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója a Liget Budapest program keretében; a csaknem hárommilliárd forintos beruházásból megújuló épületet Millennium Háza néven ősszel vehetik birtokba a látogatók – mondta a pénteki épületbejáráson Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.
Mint mondta, a Városliget egyik legszebb épületén már befejeződtek a restaurátori munkák: a ház utólagos hozzáépítéseit eltávolították, megtörtént az eredeti épületszerkezet helyreállítása, kész a hatalmas üvegfelületekkel borított új tetőzet, és az épület homlokzatát díszítő Zsolnay-kerámiákat is restaurálták.
Baán hozzátette:
felújítását követően a több mint 130 éves épület a Városliget aranykorát bemutató időszaki kiállítással nyitja meg kapuit, később pedig egy interaktív állandó tárlattal idézi meg a századfordulós Budapest világát. A Millenium Háza másik szárnyában Zsolnay Kávéház nyílik, a mélyföldszinten pedig egy kisebb előadó- és konferenciatermet, valamint egy múzeumpedagógiai teret alakítanak ki.
Sághi Attila, a beruházást végző Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy az épület belső falai a világháborús sérülések miatt elvesztek. A ház ez után ipari, irodai jelleget kapott, most azonban rekonstruálják a homlokzat mellett az eredeti belső térstruktúrát is.
Látványos beavatkozásnak ígérkezik, hogy visszaállítják az épület eredeti főbejáratát is, így a Millennium Házába a Petőfi Csarnok helyén épülő Új Nemzeti Galéria felől lehet majd belépni – tette hozzá Baán László.
Az új főbejárat elé nagyszabású rózsakertet alakítanak ki, közepén egy Zsolnay-szökőkúttal. Szintén a Városliget délkeleti oldalán, a Millenium Háza közelében épül többek között egy 2 kilométeres futókör és az új nagyjátszótér.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.