Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A XIII. kerületben óriási a kínálat, de az egekbe rugaszkodó árak miatt nehéz értékesíteni a lakásokat.
Miközben az elmúlt egy évben jelentős mértékben emelkedtek tovább az ingatlanárak a XIII. kerületben, az érdeklődők száma mérséklődik, derül ki a Balla Ingatlan közleményéből. Az iroda kimutatásai szerint a kerület ingatlanpiaca már tavasszal sem azt az arcát mutatta, mint a korábbi években, és a helyzet a nyár folyamán sem javult. Csak a kiadó lakásoknál marad a megszokott erős kereslet, az ingatlanvásárlók száma egyértelműen visszaesett.
„Miközben hatalmas a kínálat, vevőt már lasszóval kell fogni”
– hangsúlyozta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.
Az ingatlaniroda közleménye szerint a kerület hosszú évek óta nagyon lendületesen fejlődik, kiváló az infrastruktúrája, rendkívül jó a közlekedése, és több bevásárlóközpontot is el lehet érni. A XIII. kerület ingatlanpiacán nem csak az óriási lakóparkok, hanem kisebb lakásszámú projektek is megjelennek, a kertvárosi részeken pedig sorházakból és ikerházakból lehet válogatni. Ezért válhatott a XIII. kerület Budapest egyik legdrágább részévé.
A csok-változás nem hozta meg a várt eredményt, a kedvezmény által elérhető összeg messze elmarad attól, amennyibe a kerületben egy megfelelő paraméterekkel rendelkező lakás kerül. A használt piacon eközben továbbra is a túlárazottság és a szerény kereslet a jellemző. Tóth Viktória szerint tudatosabbá válnak a vevők, nem költenek vagyonokat panellakásokra és az újlipótvárosi lakások 1,2-1,3 milliós négyzetméterára is megfontolásra készteti őket.
„Főleg akkor, ha bőven lehet válogatni ilyen áron az új építésűek közül, melyekből óriási a választék. Ez azt jelenti, hogy 60 millióért ugyanekkora alapterületű új építésű lakást már könnyedén lehet vásárolni a kerületben, míg egy szépen felújított panellakásnak a reális ára harmadával kevesebb. De még abban az esetben sem haladja meg az 50 millió forintot, ha a Pozsonyi úton áll” – tette hozzá az ingatlanközvetítő.
Az új építésű lakások négyzetméterára 750 ezer forintnál kezdődik, igaz, 4,2 millió forintos négyzetméterárakkal is lehet találkozni. Lehet válogatni már elkészült projektek lakásaiból is, de ezeknél elsősorban a legkisebb, egyszobás, illetve a nagyobb ingatlanok maradtak egyelőre eladatlanul, tehát 70-80 négyzetméter felettiek, penthouse-ok, duplexek, melyeket jellemzően 100 millió forint feletti árakon kínálnak.
A Balla Ingatlan közleménye megjegyzi, mára a befektetők teljesen eltűntek a kerületből, aki még aktív, az is inkább felújít egy kisebb használt lakást és azt adja ki, majd pár év múlva értékesíti. Pedig a kerületben rettentő nagy igény lenne kiadó lakásokra, a tulajdonosok viszont túl magas bérleti díjakat kérnek.
„Tehát, miközben a bérlők – például a diákok – fejenként mintegy 50-70 ezer forintos bérleti díjat tudnak bevállalni, addig a tulajdonosok inkább 100 ezer forintban gondolkodnak” – magyarázta Tóth Viktória.
Nemrég írtuk meg, hogy 20 millió forint alatt csak a fővárostól 40-60 kilométerre lehet lakást venni, de ott sem könnyű, hisz Budapest mellett a vidéki városokban is éves szinten több mint 20 százalékos volt a drágulás az első negyedévben. De ebben az esetben legalább kész ingatlanokról beszélünk, az új építésű lakások több mint felét viszont nem tudják határidőre befejezni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.