Kétszer fizettek ugyanazért az épületért Matolcsyék

Csak közben jól felverték az árát. A műemléki épület a Mátyás templommal szemben található.

  • hvg.hu hvg.hu
Kétszer fizettek ugyanazért az épületért Matolcsyék

Közleményt adott ki korábban arról a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy nettó 8,7 milliárd forintért megvette az Úri utca 21. alatt található régi városháza épületét. Mindezt a 24.hu most azzal egészítette ki, hogy a jegybank az épületet valójában 2014-ben egyszer már megvette:

Matolcsyék akkor a Magyar Tudományos Akadémiának fizettek a leromlott állapotban lévő műemlékért, csak jóval kevesebbet, 1,9 milliárd forintot.

Az ingatlan rövid idő után a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványhoz (PADA) került, amely 4 milliárd forintot költött annak felújítására. A 24.hu megjegyzi: a munka éveken át tartott, az átépítés ráadásul úgy lett megoldva, hogy az a Bölcs Vár mellett vendéglátóhelyek működtetésére is alkalmas legyen.

A lap kérdésére, hogy milyen módszerrel határozták meg a 8,7 milliárd forintos vételárat, az MNB azt írta, "a Bölcs Vár vételára a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) értékbecslési szabvány alapján került meghatározásra, mely az épület egyedi paramétereit, a felújítás költségét, illetve az elmúlt évek jelentős ingatlanpiaci árnövekedését is alapul vette".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.