Jelenleg 24 hotel épül Budapesten

Az irodákat a külső kerületekbe száműzték.

  • MTI MTI
Jelenleg 24 hotel épül Budapesten

A fővárosban jelenleg 24 hotel épül, zömmel a történelmi Belvárosban, míg az irodaépítések inkább a külső kerületekben, a Váci úton, Dél-Budán és a Könyves Kálmán körút, Hungária körút környékén koncentrálódnak – írta a Népszava szerdán.

A fővárosban épülő hotelek közül az idén várhatóan 18-at adnak majd át, ami 2150 új szobát jelent. Országszerte 32 hotel épül, a teljes hazai szállodakapacitás pedig a tervek szerint 3750 szobával bővül 2022 végéig. Jelenleg országszerte 574 ezer négyzetméternyi irodaterület építése zajlik, ami negyedével több, mint tavaly.

A fővárosi modern iroda irodaállomány az idén 264 ezer négyzetméterrel bővülhet, és jövő év elején átlépheti a négymillió négyzetmétert is a CBRE ingatlan-tanácsadó cég adatai szerint.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.