hvg.hu: Ha valaki kezébe vesz egy kamerát, hogy ő most fotózni fog Budapesten, valószínűleg a belvárosba, a rakpartra, vagy a természetbe megy. Te miért a lakótelepekre?

Olajos Ilka: Ennek a fordítottja miatt. Ferencváros belvárosi részén nőttem fel, nekem egyfajta egzotikum volt a lakótelep. Azt éreztem, hogy a belvárost már ismerem, de Budapestet nem – ezért kezdtem el feltérképezni a panelházas környékeket.

Emellett volt egy projekt az alapképzésem alatt, amelynek az volt a hívószava, hogy szegregáció, amelyre nekem Csepel ugrott be, mint különálló sziget, amely valahogy mégis a város része. Ott jöttek szembe a lakótelepek, és kezdtem el velük részletesebben foglalkozni. Körfolyosós házban nőttem fel, a negyedikről többször beszélgettem a gangon át a másodikon élő ismerőseimmel – megfogott, hogy a panelben úgy élnek együtt az emberek, hogy a papírvékony falakon keresztül hallják, mégsem ismerik egymást.

hvg.hu: A kiállításodon lengyelországi paneleket mutatsz be. Mik voltak azok a különbségek és hasonlóságok, amit a budapesti munkáidhoz képest észrevettél?

O.I.: Łódźban nem csak lakótelepek vannak, sokkal több a különálló panelépület. A II. világháborús bombázások után sok helyen azt csinálták, hogy a megmaradt helyekre építettek egy-egy háztömböt.

Persze vannak lakótelepek is, ott már előjönnek a párhuzamok: hasonlóak a házak, ugyanolyan szocreál szobrok vannak közöttük. Talán annyi különbség van, hogy Lengyelországban könnyebben megkülönböztethetőek az egyes házak, több kiugró elem van, változékonyabb az egész.

Olajos Ilka

Túry Gergely

hvg.hu: Mit gondolsz azokról a mítoszokról, hogy a panel egy olyan hely, amely építészetileg és társadalmilag is lepukkant?

O.I.: Bennem ilyen sosem volt, amiatt sem, hogy manapság teljesen kicserélődtek az ott élők. Nem szeretem azt a szót, hogy panelproli, aztán a diplomamunkám során, amelyben panelben élő fiatalokat fotózok, úgy írt rám az egyik lány, hogy

„fotózz le, én igazi panelproli vagyok!”

Néztem is, hogy valaki, aki fuvolázik, jól menő helyen dolgozik, a szó pejoratív értelmében egyáltalán nem „proli”, miért mondja ezt. Ezek berögzült szavak, társadalmi értelemben nem pontosak.

Alapvetően az építészettel foglalkozom, csak a diplomamunkámnál jelentek meg az emberek, a fiatalok, tőlük pedig azt hallom, hogy hangulatos helyként jut eszükbe a lakótelep, és nem az idea ugrik be, amelynek mentén épült. Sokszor hangzik el a jó értelemben, hogy retró a közeg, a panelprogramok pedig külsőre is szerethetőbbé tették a házakat.

hvg.hu: Mi az, amit szeretnél megmutatni a képeiddel?

O.I.: Az, hogy pont az említett sztereotípiákkal szemben ezek a városrészek ugyanúgy hozzátartoznak Budapesthez, és nem, nem panelprolik élnek ott középszerű életeket.

hvg.hu: És ami az esztétikát illeti?

O.I.: Engem megfogott, hogy makettszerű az egész: szabályos, egyszerű, gyakorlatilag meg lehet építeni. De vannak apróságok is, például egyes felújított panelházaknál egy bizonyos napszakban egyszínű az éggel a kék festés.

hvg.hu: Van kedvenc lakóteleped, vagy épületed, ahova szívesen visszatérsz?

O.I.: Budapesten a Kőbánya újhegyi lakótelep abszolút ilyen, amely mellett van egy halastó, nádassal. Ez régen egy bányató volt, ezt alakították át, sokan vidékről költöztek oda, és nekik adott egy kis otthonosságot. A mai napig le lehet menni horgászni.

hvg.hu: A képeiden alapvetően nem szerepelnek emberek. Milyen extra dimenziót adott az, hogy most lakótelepi fiatalokat is fotózol?

A képre kattintva galéria nyílik.

Túry Gergely

O.I.: Olyan emberekkel találkozom, akik 1989 után születtek, soha nem éltek a panelek korában, és mégis nagyon pozitív visszajelzéseket kapok azzal kapcsolatban, hogy milyenek az épületek belülről. Van, aki azt mondja, hogy nem teher, hanem kihívás, hogy kicsi, négyzetes szobák vannak, de a tér bőven elég, minden mást pedig kiszolgál az IKEA.

A képre kattintva galéria nyílik.

Olajos Ilka