szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egymás kezét fogó 14. századi csontvázakra bukkantak egy ásatáson a nagy-britanniai Leicestershire egyik ősi kápolnájánál.

Egy női és egy férfi csontvázra bukkantak az archeológusok a St. Morell kápolna alatt Nagy-Britanniában - jelentette a Leicester Mercury. A két egyidős személyt a 14. században temethették el a Hallaton melletti ősi zarándokhelynél.

Egyelőre nem tudni, kiknek a maradványait találták meg. A kutatás vezetője, Vicky Score szerint összesen kilenc csontvázra bukkantak a területen, némelyikükre egy kőlapot is borítottak, ez a szokás a szakértő szerint Kelet-Európában volt elterjedt, így akarták ugyanis a sírban tartani a halottakat.

A kutató a Mail Online-nak azt mondta, az rejtély, hogy a párt miért nem a közeli település temploma mellett temették el. Lehet, hogy a zarándokhely különleges helyszínnek számított, de az is lehet, hogy a pár valamilyen okból kifolyólag nem akarta, hogy a temlom mellett helyezzék őket örök nyugalomra.  

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Egész éjjel tüntettek Peresztegen, mert hozzájuk viszik a járvány miatt leölt rábapordányi marhákat

Egész éjjel tüntettek Peresztegen, mert hozzájuk viszik a járvány miatt leölt rábapordányi marhákat

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle