szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sugár- és hormonkezelés kombinációja csökkenti a prosztatarákos halálozást.

Sugár- és hormonkezelés kombinációja felére csökkenti a prosztatarák agresszív formájának halálozási arányát az idős férfiaknál – állapították meg amerikai kutatók.

A klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy az idősebb, lokális, de agresszív prosztatarákban szenvedő férfiak 40 százaléka csak hormonkezelést kap – írták a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának kutatói a Clinical Oncology című rákkutatási szaklapban. Ez a terápia csökkenti a tesztoszteronnak és más olyan hormonoknak a szintjét, amelyeknek működése összefügg a prosztatarák növekedésével.

A tanulmány szerzői 31 541 prosztatarákos, 65-85 éves beteg adatait elemezték. A 76-85 évesek csoportjában azok, akik a hormonkezelés mellett sugárterápiában is részesültek, hét év követési idő alatt 49 százalékkal kevesebben hunytak el, mint azok közül, akik csak hormonkezelést kaptak. Azon fiatalabb (65-75 éves) betegek közül, akiket mindkét módon kezeltek, 57 százalékkal kevesebben haltak meg, mint az azonos korcsoport csak hormonterápiával kezelt betegei.

Justin Bekelman, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta: a két kezelés kombinációja hatásosnak bizonyult, a betegek jól tolerálták, kevés mellékhatással járt.

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Hózáporok köszönhetnek be az északkeleti csücsökbe

Hózáporok köszönhetnek be az északkeleti csücsökbe

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember