szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Cáfolta az Egyiptomi Múzeum igazgatója, hogy megsérült volna Tutanhamon halotti maszkja, azt mondja, az korábban is olyan volt, mint amilyen most.

Cáfolta pénteken a kairói Egyiptomi Múzeum igazgatója a világsajtóban elterjedt híreket arról, hogy kárt tettek Tutanhamon fáraó világhírű, kék-arany színű halotti maszkjában. Mahmúd al-Halvagi az Al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának adott interjújában kijelentette, hogy a maszk "ép és sértetlen", és semmi sem történt vele azóta, hogy múlt év októberében igazgatóként átvette az intézmény vezetését.   

AFP / Mohamed El-Shahed

Azt mondta, hogy a műtárgy szakálla is eredeti állapotában van azóta, hogy a halotti maszkot 1922-ban megtalálták a gyermekfáraó sírjában. Hozzátette ugyanakkor, hogy megbíztak egy régészekől álló bizottságot, vizsgálják meg a maszkot és a szakállt, és írjanak részletes jelentést a maszk állapotáról. A maszkot időnként meg kell tisztítani, állagmegőrzést kell végezni, és ha bármiféle rés lenne a szakáll és az arc között, a múzeum régészei észrevették és kijavították volna - magyarázta. 

Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter szintén alaptalannak nevezte a sajtóban megjelent híreszteléseket a maszk megsérüléséről. 

Az Egyiptomi Múzeum restaurátoraira hivatkozva a világsajtó csütörtökön arról számolt be, hogy kárt tettek a fáraó halotti maszkjában, amikor a műtárgy szakállát epoxi ragasztóval illesztették vissza, miután - vélhetően tisztítás közben - letörték azt, majd amikor a ragasztó maradványait megpróbálták spatulával eltávolítani, karcolásokat ejtettek rajta. A beavatkozás következményeként a korábban pontosan illeszkedő szakáll és arc között egy rés figyelhető meg, amelyet átlátszó sárga réteg tölt ki. 

Tutanhamon halotti maszkját Howard Carter és George Herbert brit régészek fedezték fel 1922-ben a fiatalon elhunyt fáraó csaknem érintetlen sírjának feltárásakor.

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket