szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jövő héten megkezdik Keszthelyen az életveszélyessé vált vadgesztenyefák kivágását és azt követően a pótlásukat, miután a város jelképének számító fasorokból elkerülhetetlenné vált az eltávolításuk.

A korábbi közlés szerint összesen 730 vadgesztenyéből álló fasorok részben az önkormányzat, részben pedig a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak mentén állnak. A város egyik meghatározó jelképének számító védett vadgesztenyesorokban szükséges beavatkozásokról tavaly novemberben lakossági fórumot is tartottak.

A mostani tájékoztatás szerint Keszthely helyi jelentőségű természetvédelmi területein összesen 16 életveszélyes állapotú fa áll, ezek kivágását jövő hétfőn kezdi meg a város Gazdasági Ellátó Szervezete, majd új facsemetéket is ültetnek. Az első fokú természetvédelmi hatóságként eljáró Hévíz jegyzője a részletes szakértői jelentés ismeretében engedélyezte a Bercsényi utcában 10, az Erzsébet királyné útján, valamint a Szent Miklós utcában 3-3 elöregedett, életveszélyessé vált fa kivágását.

A MK fenntartásában lévő további 45 veszélyes gesztenyefa kivágását és ezt követően a pótlásukat szintén hamarosan megkezdik. Mint azt novemberben a közútkezelő közölte: a kivágásra váró fák a Keszthely és Fenékpuszta közötti, valamint az új temetőtől a Georgikon utca felé tartó utak mentén találhatóak.

 

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását