szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sarki fényt fotózott le az idokep.hu meteorológiai portál csapata és egy olvasójuk is kedden éjszaka. Ilyen jelenséget utoljára 2005-ben lehetett látni Magyarországon, most egy erős geomágneses vihar miatt tűnt fel.

Lefotózta a Magyarországon is látható sarki fényt kedden este és éjszaka az idokep.hu meteorológiai portál csapata és egyik olvasójuk is.

Az olvasó a portálnak azt írta, a neten olvasott a jelenségről és elhatározta, megpróbálja lencsevégre kapni.

Az alábbi kép este 9 órakor a soltvadkerti sárkányrepülő-reptéren készült, ahol a fotós egy iránytű segítségével északi irányba állította be a gépet. "Szabad szemmel csak igen halványan volt látható a jelenség. De nagy élmény volt számomra! :)" - írta a beszámoló szerint.

Bíró Róbert / idokep.hu

Az idokep.hu csapata később, éjfél után Dobogókőről örökítette meg a látványos fényt.

idokep.hu
idokep.hu

A portál szerint egy intenzív, G4-es erősségű geomágneses vihar érte el a Földet egy vasárnap történt napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen figyeltek meg kedden este sarki fényt.

A jelenséget utoljára 2005-ben figyelték meg hazánkból - tették hozzá.

A sarki fényt egyébként a napszél légkörbe csapódó töltött részecskéi okozzák, melyet a Föld mágneses mezeje miatt elsősorban csak a sarkok közelében láthatunk, erős napszél esetén azonban alacsonyabb szélességeken is megfigyelhetővé válik.

Magyarországról kedden éjszaka északi irányban volt megfigyelhető, de csak olyan területekről, ahol a fényszennyezés nem rontotta a láthatóságát.

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója