szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy spanyol kutatásból kiindulva valószínűsíthetjük, hogy sok tinédzser több házi feladatot kap, mint amennyi ideális lenne.

Az oviedói egyetem szakemberei nemrég publikálták azt a kutatást, amely szerint a matematika és a természettudományok házi feladataira összesen napi 70 perc bőven elég lenne a tizenéveseknek. Erre igen egyszerű módszerrel jöttek rá: több mint hétezer tindézser közül voltak akiknek napi átlagban kevesebb mint egy órát, voltak, akiknek körülbelül 60 percet, és voltak, akiknek ennél is többet kellett foglalkozniuk a matematikával és a természettudományokkal ahhoz, hogy házi feladataikat megoldják és megtanuljanak mindent.

Velük írattak több tesztet is, amelyek eredményeiből az derült ki, hogy a körülbelül egy órát – az adatok pontosítása után 70 perc lett az ideális idő – tanuló tizenévesek teljesítenek a legjobban, a kevesebbet és többet készülők is rosszabb teszteket írtak.

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a  magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás