szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újra megjelent a nemzetközi piacon egy fogyasztószer, amely egy már 1938-ban betiltott vegyületet tartalmaz. A DNP-ről régóta tudják, hogy fogyaszt, azzal a mellékhatással, hogy kis mennyiségben is súlyos, akár halálos mérgezést okoz. Az Interpol és a WHO figyelmeztetését az ÁNTSZ tolmácsolja.

Nemzetközi riasztást adott ki egy igen veszélyes, 2,4-dinitro-fenol (röviden DNP) nevű anyag miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Interpol – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.

AFP / Ria Novosti

Közleményük szerint az anyag fogyasztó hatását régóta ismerik, de az "már kis mennyiségben is súlyos, akár halált okozó mérgezést okoz". Az eredetileg ipari felhasználási célú szert először 1938-ban, majd később 2003-ban ismételten betiltották.

Jelentések szerint azonban az elmúlt 2-3 évben újra észlelték a szer fogyasztását. Most egy a közelmúltban az Egyesült Királyságban történt eset miatt adtak ki riasztást a hivatalos szervek.

A DNP-ről részletes tájékoztató található az ÁNTSZ honlapján – olvasható a közleményben.

 

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását