Az IFL Science két témakör alapján ismertette a nyújtásról szóló legújabb sporttudományi kutatásokat. Az első szempont az volt, ami az egyik legfobb érv a nyújtás mellett: a sérülés elkerülése, a sérülés kockázatának csökkentése. Az egyik idézett kutatásban több ezer sportolótól kaptak rendszeres visszajelzéseket. Két csoportba lehetett osztani a résztvevőket: a nyújtással egyáltalán nem élők, illetve a nyújtást rendszeresen alkalmazók.

3 hónapnyi vizsgálódás után kijelenthető volt: a nyújtás nem játszik központi szerepet a sérülés elkerülésében, sportágtól függően alig, vagy egyáltalán nem csökkentette a sérülés kockázatát a rendszeres nyújtás. A nyújtóknak pedig a sérülési statisztikáik alig voltak jobbak, mint a nyújtást nem alkalmazóké. Érdemi különbséget még akkor sem lehetett felfedezni, ha úgy bontották külön a sportolókat, hogy ki az aki sportolás előtt nyút, ki az aki utána, és ki az aki előtte és utána is.

A másik szempont a hajlékonysgág volt, hiszen ennek érdekében is sokan nyújtanak, és itt nem csak a táncosokra kell gondolni. E témában közvetlen megfigyelésekre is sor került, és sportágtól függetlenül arra jutottak a szakemberek, hogy a nyújtás csak akkor ad hajlékonyságot, ha minden alkalommal élünk vele. Ha csak elvétve, akkor nem csak hosszú, de még rövid távon sem leszünk tőle hajlékonyabbak: a rendszertelenül nyújtóknál csak néhány percig tartott a hatása, mire elkezdték az érdemi sportolást, ugyanolyan hajlékonyak voltak, mint nyújtás előtt.