Szikinger István a harmadrendű vádlottal kapcsolatban elmondta: "Sztojka Iván ezt a cselekményt nem követhette el, nem volt meg az ő cselekvősége úgy, ahogy az a tényállásban le van írva", így fel kell menteni, hiszen "érdemleges bizonyíték nem szól amellett, hogy ő bármiféle cselekményt elkövetett".

Szavai szerint a bántalmazás során lehetett akarategység a vádlottak között, de semmilyen adalék nem utal arra, hogy ez az emberölés esetében fennállt volna. Megjegyezte: védence nem látta, hogy Raffael Sándor szúr, arról csak Németh Győzőtől hallott. A védő - aki kétórás felszólalásában másodpercekre bontva rekonstruálta, mi történhetett a veszprémi szórakozóhely pincéjében és előtte - kiemelte: az ítélet szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott (azaz ügyfele) "végig szándékegységben cselekedett", majd közel háromszáz oldallal később úgy fogalmaznak, hogy utóbbi két férfi időközben megváltoztatta szándékát.

Sztojka Iván egy korábbi tárgyaláson

MTI / Nagy Lajos

Amikor ügyfele odarohant a másik két vádlotthoz, nem támadni akart, hanem "azért kért segítséget, hogy Csokit (Raffael Sándort) megfékezze", így "ki lehet jelenteni, hogy Sztojka Iván ellene volt ennek a magatartásnak", tiltakozott, azaz nem állhatott fenn szándék- és akarategység.

"Tessék egy tisztességes és alapos tényállást felvonultatni, ami ellen védekezni tudunk" - kérte Szikinger István, aki szerint az első fokú döntésből az sem derül ki, mikor alakult volna ki az a szándék a vádlottakban, hogy ölnek. Hozzátette: védence esetében egyetlen jelen lévő sem állította, hogy közelítőleg is úgy cselekedett volna, ahogyan az a nem jogerős ítéletben szerepel.

Az ügyész által a csütörtöki első tárgyalási napon mondottakra reagálva Szikinger István arról beszélt: az állam nem azonosíthatja magát a sértettekkel, merthogy a nép nevében kell eljárnia, a sértettekéhez hasonló alapossággal védve a vádlottak jogait is. Súlyosan alkotmányellenesnek nevezte az első fokú eljárás helyszínének kiválasztását, mondván, "Veszprém az a hely, ahol leginkább lehetett érvényt szerezni annak, hogy a sértett kapjon elégtételt", később arról beszélve, hogy e "mélyen tisztességtelen eljárás" során a vádlottak "az első perctől el voltak ítélve".

Az eljárási hibákat sorolva szólt arról: volt tanú, aki először nem, csak később ismerte fel valamelyik vádlottat, a jegyzőkönyvekből nem derült ki egyértelműen, hogy a tanú kit kivel azonosított, ügyfele otthonát távollétében kutatták át, valamint nem közölték, mit keresnek - holott ha a terhelt közölte volna, hol a keresett tárgy, a házkutatást abba kellett volna hagyni.

Indítványozta, hogy ha a fellebbviteli tanács elfogadja hatályon kívül helyezési indítványát, az új eljárást "a Veszprémről legtávolabb eső bíróságon folytassák le". Egyben - a 19. század végi, a helyi zsidók ellen folytatott tiszaeszlári pert és az azt körülvevő közhangulatot idézve - Szikinger István kijelentette: "ott az ítélet mert felmentő lenni". Szerinte védence esetében is ilyen döntésnek kellene születnie másodfokon.